Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-10-04 / 40. szám
Negyvenkettedik évfolyam. 40. szám. Pápa, 1931 október 4. FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁPA, FŐMUNKATÁRSÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: DR. TÓTH LAJOS THEOL FŐISKOLA, Ah IHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. Az imádkozó Jézus. Irta és a pápai ref. theol. akadémia tanévmegnyitó ünnepélyén 1931. évi szeptember 17-én felolvasta dr. Pongrácz József theol. igazgató. Mindnyájunk szíve telve van hálával a Mindenható iránt, hogy az Ő kegyelméből kollégiumunknak 400 esztendős fennállását ünnepelhettük. Az ünnep alkalmából vissza néztünk a múltba és megkerestük a tanulságokat, amelyeket a múlt eseményei tártak fel előttünk. Most, amikor elindulunk az ötödik évszázad küszöbén új munkára, előre kell tekintenünk. A jövendő azonban titokzatos homályban áll, csak annyit tudunk, hogy nagy és nehéz feladatok várnak ránk. Nálunk sohsem volt könnyű az élet, de ismerjük Őt, aki a trónon ül, aki irányítja az évszázadok folyását. Ő Reá tekintünk, Benne keressük az erőt. Ő adta gyermekeinek az imádkozás kiváltságát. Az új elinduláskor érezzük, hogy nekünk nagyobb hitre, erősebb akaratra, buzgóbb imádságra van szükségünk. Ép azért ez alkalommal az imádkozó Jézusról óhajtok szólani. Jézus a hívek örök példaképe és Tőle kell tanulnunk. Mi is azt mondjuk, amit a tanítványok: „Taníts minket imádkozni“ (Lk. llj.). Akik figyelemmel kisérik az újabb theologiai irodalmat, meglepődéssel láthatják, hogy egész sereg embernek az érdeklődése fordult az imádság kérdése felé. Én ezt azzal magyarázom, hogy olyan korba léptünk, amelyben az emberek kezdenek a legfontosabb kérdésekkel legelsősorban foglalkozni. Nem ok nélkül történt, hogy Heile müve (Das Gebet. Eine religionsgeschichtliche und religionspsychologische Untersuchung. Kezem közt a harmadik kiadás van, München, 1921.) az imádságról egymásután hamarosan több kiadást ért, hogy azok a kézikönyvek és értekezések, melyek Jézusról szólnak, mindig több és több teret fordítanak Jézus imaéletének megvizsgálására. Egyrészt hajtja őket korunk szelleme, mely Jézus történeti alakját helyezi elsősorban az érdeklődés középpontjába, másrészt ösztönszerüleg megérzik, hogy ennek a történeti személyiségnek a központi jelentőségű titka az Ő Istenhez való viszonya. Mindenesetre örvendetes, hogy az érdeklődés középpontjába Jézus került bele. Fontos ugyan ránk nézve, hogy mi a véleményünk Pál megigazulás tanáról, hogy mi volt a viszony a zsidó és a pogány keresztyénség között, mindezek nagy jelentőségű harcok szinterei voltak a keresztyén egyház történetében. De a legfontosabb ránk nézve mégis a Mesternek a személye. És az Egyház története azt bizonyítja, ahol elkezdettek éérdeklődni Krisztus iránt, ott, akár a Keresztyén Egyház, akár annak egyik része, vagy egyetlen keresztyén tette is ezt, ott erőtöbblet állott elő. „Ahol új értéket találtak Jézus Krisztusban, az Egyház nyert erőben, energiában, felhívásban és győzelemben“ (Glover, The Jesus of History. London, 1920. 3 1.), ahol pedig az Egyház megfeledkezett Jézusról, ott az Egyház élete lehanyatlott. Az a tény tehát, hogy a keresztyénség érdeklődni kezd Jézus Krisztus imaélete iránt, bizonyítja, hogy keresi az erőforrásokat, amelyekből meríthessen a maga számára. Azok a theologusok, akik az imádságban csak kegyes autosuggestiot láttak, természetesen nem érdeklődtek Jézus imaélete iránt. Ez rájuk nézve quantité négligeable volt. Azok ellenben, akik megtanulták saját tapasztalatukból, hogy mit jelent egy életben az imádság, tanulmányozták a fenmaradt, szórványos adatokat, hogy behatolhassanak e csodálatos élet eme titkos tájékaira. Az evangéliumokat olvasva sokszor támadt már az a vágyunk, vajha kissé részletesebbek volnának azok, sok mindent szeretnénk tudni Jézus életéből és meg kell elégednünk szűkszavú tudósításokkal. így vagyunk a Jézus imaéletére vonatkozó adatokkal is. Van néhány tanítása Jézusnak az imádságról és maradt fenn néhány saját imádsága is, ezekből kell megr konstruálnunk a magunk számára, milyen volt az O imaélete. Adataink szűkszavúságát némileg megmagyarázza az a körülmény, hogy az imaélet minden r embernél olyan, hogy azt nehéz megfogni, lerögzíteni. Úgy-e bár, amikor Jézus azt mondja az imádkozóról, hogy menjen be a belső szobájába és zárja be ajtaját és ott imádkozzon az Atyához, aki titkon van, nem lehet várnunk, hogy személyessége szentélyéről durva módon elvonja a leplet. Az csak természetes, hogy Jézus legtöbb imádságáról semmit nem tudunk. Isten azonban jónak látta, hogy bepillantást is vethessünk a szentek szentjébe, evangéliumaink olyan imádságokat is megőriztek, melyek magának Urunknak az ajkáról hangzottak el. Előre meg kell jegyeznem, hogy én nem magyarázni akarom Jézus imádságait, Tudatában vagyok a kérdéseknek, melyek itt felvetődhetnek, én tudom, hogy ineffabile mysterium minden személyiség, annyival inkább a tökéletes személyiség Jézus és azért nem akarom megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, én az enyémmé akarom Őt tenni. Az éleslátású és mély gondolkozású dogmatikus talál itt bőven anyagot, hogy leszálljon a mélységekbe és felrepüljön a magasságokba. Bizonyára vizsgálódásai után így kénytelen felkiáltani: O Altitudo! Mi most a tanulni vágyó szemével tekintjük az adatokat. Lelkünk az isteni után sóhajtozik és azt akarjuk megtanulni Jézustól, Ő miként érinkezett a lét forrásával, Istennel. Vannak, akik azt tartják Perles-szel (Jüdische Skizzen, 229. Id. Heiler i. m. 239. 1.), hogy Jézus imaélete és utána a keresztyének legszebb imái sem voltak mások, mint csak a zsidó imádságok visszhangjai. De akinek érzéke van a valóságok iránt, az azt tartja Heilerrel, hogy az ima belsősége Jézussal egész új korszakba lép, sőt tovább menve, valljuk Söderblommal,
