Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-01-25 / 4. szám
16. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1931. kauciókkal, »melyek azon okos célból nyomtatódnak ki, hogy azokat mint mustrákat előttünk tartsuk és azokhoz hasonlókat készítsünk, nem pedig, hogy azokat betüröl-betüre elmondjuk«., Továbbá, hogy tudnak-e katechizmusi homiliákat a maguk erején készíteni. Az (esperesek szorosan meghagyják az ifjú prédikátoroknak, hogy prédikációikat könyv nélkül mondják el, ne papirosról olvassák fel azokat, »mert ehhez ifjabb korukban könnyebben hozzászokván, vénségekre nagyon megkönnyítik magokra nézve hivatal jókat, épületesebben is tanít\an\ak, kedvesebbek is lesznek hallgatóik előtt és ia tanulás által a széjjel járásnak is nyaka szegetika. Eddig a tanácsadás. Végül a jutalmazásról van még szó. (Folyt, köv.) A keresztyén misszió indító oka és célja. Mahatma Gandhit, miután kiszabadult a börtönből, megkérdeztem, hogy véleménye szerint mi az oka annak, hogy mozgalma, mialatt ő börtönben volt, összeomlott. Ő a kérdést visszafordította és megkérdezte, mi az én véleményem erről. Azt mondtam, én úgy gondolom, hogy mivel az élet végül is alkalmazkodik a szokásos gondolkozás szintjéhez, az összeomlás oka India gondolkozásában rejlik. A mohamedánt lelke legbensőbb rejtekeiben gúzsba köti a kizmet gondolata: mindent előre meghatározott Allah szuverén akarata. Ha nehézségek közé kerül, hajlamos arra, hogy homlokára üssön ezzel a szóval: »Mit tehetnék? Rossz a kizmetem«. Ez többé-kevésbbé fatalizmus. Másfelől a hindu lelke mélyén ott van a karma gondolata: megelőző életünk tetteinek következményei tartanak most rabságban. Ha a hindu nehéz helyzettel kerül szembe, rendszerint azt mondja: »Mit tehetek? Rossz a karmám!« Ez is többé-kevésbbé fatalisztikus, következésképen megbénító gondolkozás. Azt sejttettem a Mahatmával, hogy személyiségének varázsa alatt India elfelejtette a kizmetet és a kármát és tudott alkotni, a nemzeti élet megtisztult és lehetetlenségek váltak valósággá. De mikor Gandhi a börtönbe került, a kizmet és a kárma ősibb és mélyebb gondolata ismét hatalma alá vonta őket. És India elernyedt az előtte feltornyosuló nehézségek alatt. A mozgalom összeomlott. Azt mondtam neki, hogy, amint ő jól tudja és csodálatos módon gyakorolja is, van az életnek egy harmadik ideálja is, és ez a Kereszt. A Kereszt nem ismer leveretést, mert az maga a vereség és senki nem tudja legyőzni a leveretést. Senki nem tudja megtörni a Megtöretettet. Mert Krisztus leveretéssel indul el és azt életútul fogadja el. De épen ebben a magatartásában győz. Sohasem vesz tudomást arról, hogy legyőzték, mert minden akadályt eszközzé, minden nehézséget alkalommá és minden keresztet a megváltás eszközévé változtat át. így levontam azt a következtetést, hogy minden nép, mely gondolkozásának és életének központjába a keresztet állítja be, sohasem fogja tudomásul venni azt, hogy leveretett. Olthatatlan reménysége van az ilyen népnek, hogy minden Kálvária mögött ott van a husvét. Ezért az az én jól megfontolt véleményem, hogy India addig nem fog végérvényesen feltámadni, míg lelkében a kismet és kárma helyét el nem foglalja a kereszt. Dr. Tagore szerint: »Indiában a dolgok eljutnak egy bizonyos fokig s akkor megállanak«. (Jgy érzem, ennek az az oka, amit fentebb mondottam. Majdnem minden gazdasági, társadalmi és nemzeti baj gyökere ott van a lenyűgöző szokásokban. Ezért hiszem, hogy India gazdasági, társadalmi és politikai felszabadulásának útja Krisztus. India géniusza mindig összeadott, de mindig alkalmatlan volt a kivonásra. Mindent befogadott, amivel összekerült, de nagyon keveset vetett ki magából, ezért van megterhelve és összetörve. Az élet szempontjából majnem olyan fontos a kirekesztés, mint a befogadás. Indiának dinamikus erőre van szüksége, ahhoz, hogy megtisztuljon és elinduljon. Napsütötte Gujeratban Egy alsóbb kaszt asszonynépe Rézveretü ékszert aggat Bokájára, két kezére. Születésük napja jöttén Magukra mind többet raknak És a díszek — mint az élet — Évröl-évre súlyosabbak. Jö az aggkor, — szörnyű súlyjá Növekszik az ékszer terhe Izzó úton vánszorognak Támolyogva, görnyedezve. Elcsigázott gyönge válluk Alig képes a munkára ... Ah, Yáma országa szörnyű S nagy rabság a szokás ára! Sóhajtozva tévelyegni így láttam agg Indiánkat, Terhe alatt roskadozva Sok lenyügző babonának. Egyenesen talpra állni Alig volt már erő benne, Hogy — mint annyi délceg nemz Emelt arcú vitéz lenne. Rám tekintett szomorúan S mégis titkos belső fénnyel S hallottam, hogy megszólított Esdekelö halk beszéddel: „ Te, ki immár fiam lettél Vedd le rólam gátló ierhem, Szabadíts meg nyűgeimtől. Ha igazán szeretsz engem ! Terheimtől szabadulva Szolgálatra indulnék el. . . Hozzám nőttek, oldd le mégis Lovagias, gyöngéd kézzel h‘ ... Égi Mester, tégy erőssé! Bharatunknak terhét látod, Erőddel hadd adjak néki Megkönnyülést, szabadságot. Átfúrt kezed érintését Óh ne engedd elfelednem : Én is bűnök foglya voltam, Amíg fel nem oldott engem. Áldott légy, hogy szertetépted Láncát annyi önző vágynak — S felhoztad rám hajnalpirját Igaz, lelki szabadságnak. Hiszem, hogy az a dinamikus erő, amelyre Indiának szüksége van: Krisztus. Akit a Fiú megszabadít, az valósággal szabaddá lesz. Indiának szabad, teljes életre van szüksége. És Krisztus Élet. Az egész helyzetet a következő jelenet tette előttem világossá: egy csodálatos, hűvös indiai estén egy öreg filozófussal ültem együtt. Az indiai gondolkozók legkiválóbb típusát képviselte, nagyon otthon volt a saját bölcseletében és jól ismerte a nyugati filozófiát is. Az este csendjének és nyugalmának varázsa hatalmába kerített, Istenről, az élet és a sors kérdéseiről beszélgettünk. Beszélgetés közben az öreg lassan megsimogatta a szakálíát s így szólt: »Én vagyok az a Végső Valóság, de ezt még nem tudom«. Amint ott ültem, elmélkedve szavain, egyszerre úgy tetszett nekem, hogy Indiát látom magam előtt ülni és az öregember szaván keresztül bebizonyul az, amit India évszázadokon keresztül állított: »É)e ezt még nem tudom«. Pár nappal később ismét láttam őt,- megtört és szomorú volt. »A hazám nem szabad. Részekre osztott s béna. Nem látok semmi reményt.« Azon a napion ez a teher nehezedett rá a lelkére. Ezen kivül semmi más nem érdekelte. (Folyt, köv.) Stanley E. Jones.
