Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-01-25 / 4. szám
1931. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 17. oldal. .......... ........................................................... KONYV1SMERTETES A IE ■ — — *4) Istentiszteleti Rendtartás a magyar református egyház számára. Megállapította az országos zsinat 1929. évi 556. számú határozatával. Budapest, 1930. Bethlen Qábor irodalmi és nyomdai rt. nyomása. Ez a mintegy 20 iv terjedelmű mű igen nagy értékeket foglal magában, határozottan irodalmi nyereséget jelent és nélkülözhetetlen tanácsadó az új liturgia bevezetésénél. Amilyen nagy örömmel vettük kézhez tanulmányozás végett, éppen olyan nehéz helyzetben vagyunk, midőn ismertetést kell Írnunk róla. Tagadhatatlan, hogy bizonyos apriorival veszi kezébe minden református lelkész, mivel magyar református egyházunk kiválóságai szerkesztették. Összeállította és túlnyomó részben irta dr. Ravasz László, a dunamelléki egyházkerület kiváló püspöke és átnézték, tehát legelőször és kétségkívül igen alaposan megbírálták a másik három egyházkerület tudós püspökei. Azután az egyedül hivatott szerv, az országos zsinat elfogadta és megállapította. Ez a körülmény rendkívül megnehezíti a Rendtartás értékelését. De ha mindezt nem tudnók is, azaz a tekintélytisztelettel járó előítélet nélkül vettük volna kézhez ezt a könyvet, nagyon bajos volna, csak igaztalanul és hozzánernértéssel lehetne erről olyan kritikát mondani, mely csupán a hibákat említi meg, az értékek mellett azonban észrevétlenül [Szokott elhaladni. Vannak, egész bizonyosan, akiknek az a nézete erről a könyvről, hogy az Agenda és az általánosan ismert zsinati határozat után nem sok értelme volt a parochiális könyvtárban soronkivüli számként a Rendtartást kinyomatni. Megváltjuk, hogy a könyv átlapozásakor nekünk is az volt az első impressziónk, hogy az Istentiszteleti Rendtartás kevés új anyagot tartalmaz, mert anyaga kétharmad részben a református egyházi könyvtár szintén soronkivüli számaként, 1927-ben megjelent református liturgiás könyvben, illetve az 1930. évi konventi jegyzőkönyvben (380. 1.) feltalálható. Új anyag benne a IV. és VI. rész. Mi még sem mondjuk, hogy felesleges volt azoknak a Rendtartásba felvétele, mert ennek tanulmányozása és alapos megfontolás, tudományos és gyakorlati szempontok megláttatták velünk, hogy az Istentiszteleti Rendtartásnak, mint műnek, oly egésznek kell lenni, hogy belőle semmi sem hiányozhat, ami egy ily mű lényegéhez hozzátartozik és egy ily rendeltetésű műben nem lehet utalásokkal megnehezíteni a kitűzött cél elérését. Nem volna semmi értelme annak, hogy részletekbe bocsátkozva, darabonként foglalkozzunk a Rendtartás anyagával. Általánosságban mondjuk meg róla a véleményünket: a maga egészében és részleteiben nagy a tudományos és gyakorlati értéke. Tudományos értékét valószínűen kevesen keresik és fogják felismerni, pedig teljes református liíurgikát kaptunk benne. Kiforrott liturgikai és homiletikai nézetek lecsapódásai úgy az első részben foglalt Rendtartás elméleti alapvetése és gyakorlati utasításai — mert ezeknek is tudomány kell, hogy képezze az alapját —, mint a példatárban felvett beszédek. Imádságai, bár nem követik a liturgiális imák általánosan elfogadott, belső szerkezeti tagoltságát, de teljesen megfelelnek a Rendtartásban kifejezett kivánalmaknak (8. és 9. 1.) és klaszszikus veretű kultikus imádságok. Ebből a szempontból a lectionáriumot és textuáriumot nem tekintjük a magunk részéről a mű VI. részének, hanem függeléknek. Ilyenül is szánta a tudós és igen illusztris szerkesztőbizottság, ami a hozzáirt előszóból (293. 1.) s leghatározottabban kiviláglik. »Távolról sem jelenti azt, mintha itt valami református perikópa-rendszert akarnánk megalkotni, mert a Biblia örök igazságainak szüntelen tudakozására kötelezett református igehirdető lectio és textusválasztása szabad.« Gyakorlati értéke szinte kézzel fogható. És itt nem elsősorban a mintákra (III., IV., VI. rész), hanem inkább az I. részre gondolunk. E nélkül a könyv nélkül igen nehéz lett volna az új liturgiát életbe léptetni és valószínűen csak elvben, vagy zsinati határozatban valósult volna meg a magyar református egyház egysége az istentiszteleti szertartás egységében. A Rendtartás komoly és mély tudás s imádságos lélek terméke, imádságos lélekkel tanulmányozzuk és használjuk mi is. gy~* ©@3®®®®§&T®®®@@®@®@@;®®®®@®®®®©®@@@@©®®@@ ® @ | VEGYESEK | Ce)®®®®®@®®®®®®©®@®©®®®©®®@®@®®@®®®©©®©@© Dr. Antal Géza püspök úr Székesfehérvárott. A székesfehérvári Lorántffy Zsuzsámul Református Leányegyesület szives felkérésére előadást tartott Püspök urunk folyó hó 10-én az ottani Vörösmarty-szinházban, a »Régi Erdélyi Lakodalom« történeti korkép bemutatása alkalmával. A honvédzenekar nyitányának elhangzása után — mint az egyik helybeli lap Írja — megjelent dr. Antal Géza dunántúli püspök impozáns alakja a színpadon és könnyed csevegés formájában tett visszapillantást a magyar nő hivatására a múltban és átvonatkoztatta a jelenre. Találóan mutatott reá beszédében, hogy a nők régebbi munkaköréből a gép sokat elrabolt csak az utóbbi 60—80 év alatt is s ezzel eltüntette a régi asszonytípusokat s helyükbe a kereső-nő alakját állította. küzdelmes korunk komor kötelességeivel szemben találva magát a mai nő, fájdalmas megdöbbenéssel hullatja ki kezéből az örömök virágait egymás után: de azért, a krízis után is, megmarad számára a vallásosság és emberszeretet két gyönyörű virága. A hit és szeretet a nőnek igazi hivatása, ebben kell tehát kimerülnie életének is. Az aktuális tárgyú és lebilincselő közvetlen hangú előadás teljesen megragadta a színházat zsúfolásig megtöltött közönség figyelmét. Püspök úr előadása után Kis Farka Gizella zongoraszáma és dr. Fogarassy Józsefné gyönyörű éneke következett, majd — az estély első részének lezajlása után — a »Régi Erdélyi Lakodalom« 60 szereplővel, korhű jelmezekben. Az előadás annyira tetszett, hogy másnap meg kellett ismételni. — A rendezés fáradságos munkáját dr. Poszter Béláné Liszkay Margit úrnő, a Leányegylet diszelnöke végezte elismerésre méltó buzgalommal és várakozáson felüli eredménnyel. — A munkás élet jutalma. Mikor harminchárom esztendővel ezelőtt megüresedett a szentkirályszabadjai ref. lelkészt állás, a gyülekezet hívei községük nagy szülöttjét, b. e. dr. Antal Gábor püspök urat kértek fel, hogy ajánljon nekik alkalmas embert lelkészül. A nagynevű püspök szülőfaluja iránt érzett hálából egy kedvesmodorú, mosolygóarcu fiatal papot ajánlott földijeinek: Csomasz Gyula kissárói lelkészt, akit meg is választottak. Beiktatásán az ajánló püspök úr is megjelent Veszprém vármegye akkori főispánjával, dr. Fenyvessy Ferenc úrral együtt. A fiatal lelkész az első pillanattól fogva tisztában volt, hogy hivatás vár rá új állásában s nagy ambícióval fogott hozzá, hogy beváltsa azokat a reményeket, melyeket püspöke ajánlása folytán gyülekezete fűzött működéséhez. Rendbehozatta a templomot, átalakíttatta az iskolát, új lelkészlakot építtetett. Nemcsak lelkipásztori teendőit végezte mintaszerű pontossággal és lelkiismeretességgel: tizenöt éven át elemi iskolai tanító is volt. Munkássága nem szorítkozott csupán gyülekezete körére, szélesebb körben is áldásos tevékenységet fejtett ki. Nagy szeretettel intézte a veszprémi m. kir. Állami Gyermekmenhely kötelékébe tartozó gyermekek ügyeit. Hálával gondol rá ezek közül ma is nagyon sok. Ha észrevette, hogy van gyülekezetében tehetséges, szorgalmas fiú, fölvétette pápai főiskolánkba s érdekében állandóan sokat fáradozott. Neki köszönhetik többen, hogy ma tisztességes társadalmi állásban vannak. Egyházmegyéje korán tanácsbiróvá választotta, később egyházkerületi tanácsbiró, majd főiskolai igazgató-tanácsi tag lett. Veszprémmegye törvényhatóságának rég
