Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-09-13 / 37. szám
170. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1931. Scheele’middelburghi lelkész. teni a jövőben is figyelmét és jóindulatát erre a főiskolára, ennek tanerőire és különösen a jobb magyar jövő reménységére : szeretett tanulóifjúságunkra. Tisztelt vendégeinket egyházkerületünk és főiskolánk nevében melegen köszöntőm, megjelenésükben szives érdeklődésüknek és intézetünk iránt érzett jóindulatuknak biztató jelét látom, amelynek emlékét magyar szivünk egész hálájával fogjuk megőrizni. A Kormányzó válasza. A nagy figyelemmel végighallgatott beszédre a Kormányzó a következő választ adta. Szívből köszönöm Nagyméltóságod meleg üdvözlő szavait. Négy évszázaddal ezelőtt, öt évvel a mohácsi nagy katasztrófa után, amidőn a magyar kultúrának ez a kimagasló intézménye életre kelt, Buda várán még a nemzet zászlaja lengett, de a védtelen országban a pártharcok küzdelmei között az aggódó honfilelkek előtt már kibontakoztak annak a megdöbbentő kálváriának körvonalai, amely a sorsüldözött hazára várt. A csüggedésnek e szomorú napjaiban az iskolaalapító ősök a magyar faj életerejébe vetett hitükről tettek tanúságot. És ez a hit helyesnek bizonyult, a pápai iskola dacolni tudott a válságos idők pusztító erejével, fejlődésével dicsőséget hozott a magyar művelődésnek s ez a főiskola áll ma is, épp úgy, mint ahogy él maga a nemzet, amely most ismét nagy megpróbáltatások sok szór csiiggesztő terhe alatt szenved. Ma ez az évforduló több az egyszerű ünnepségnél. Az ősöknek a történelem által igazolt példája bizalomra tanít a jövővel szemben és erősíti bennünk a hitet a magyar faj életerejében. A múltba emlékezés fényénél azonban nemcsak azt kell meglátnunk, ami biztató, ami felemelő, hanem azt is, ami akkor a balsors méreteit olyan hatalmas erővel fokozta. Mohácsot az tette csaknem helyrehozhatatlan csapássá, ami ide bent utána következett: a pártoskodás és az önzés uralma a közéletben. Ezt a hibát nem szabad újra elkövetnünk. Nem engedhetjük meg, hogy pártharcok veszélyeztessék annak a küzdelemnek az erejét, amelyet a nemzet most létéért folytat. Mindenkitől elvárom, hogy ma egyéni érvényesülését a közérdeknek rendelje alá és tudatában legyen annak, hogy ebben a válságos időben a nemzet életfeltétele minden becsületes magyar ember fokozott áldozatkészsége. Azoktól pedig, akik a közhatalomnak bármily csekély mértékben is részesei, ma inkább, mint valaha, puritán önzetlenséget, sok megértő emberszeretetet, a hivatásos lázítókkal szemben pedig kérlelhetetlen szigort követelek meg. Abban a reményben, hogy a mai ünnepségnek ezt az igazi jelentőségét e falakon túl is mindenki mélyen átérzi szivében, még egyszer büszke kegyelettel adózom Pápa város ősi kollégiumának és őszintén kívánom, hogy működését továbbra is évszázadokon át kisérje az isteni gondviselés oltalmazó és segítő ereje. A főméltóságú úr áhitatos csendben hallgatott szavai mélységes hatást gyakoroltak a hallgatóságra, mely a beszéd titán felállott és háromszoros éljenzéssel fejezte ki hálás köszönetét. A főiskolai igazgató beszéde. Ezután dr. Pongrácz József főiskolai igazgató tartotta meg ünnepi előadását: Főméltóságú Kormányzó Úr! Isten kegyelmének magasztalásával kezdtük meg jubileumi ünnepünket, az Ő nevét emlegetjük most is, mert egyedül övé minden dicsőség. Nehezek az idők, de lehetetlen, hogy ez évfordulónál meg ne álljunk, jaj volna, ha meg nem becsülnénk a múltat. Beszámoló ez az ünnepség atyáink cselekedeteiről, de egyúttal elkötelezés új, szent, dicsőséges munkára, hogy a jövendő még különb legyen, mint az eddigi évszázadok voltak. Isten szeretete kisérte ez intézetet négy évszázad viszontagságos története folyamán, Ő ihleti most, a jelen nehézségei közt reménységeinket, Ő ad erőt, biztatást leikeinknek, hogy menjünk per aspera ad astra. Isteni elrendelés volt, hogy Dunántúl e földrajzi középpontjában eleink négyszáz évvel ezelőtt iskolát alkottak. Á nagy szellemi megmozdulások korszakaiban lázasan él a szivekben a teremteni akarás, de a jövendő mutatja meg, hogy van-e igazán szükség az új alkotásokra, életképesek-e azok a fennforgó viszonyok között. A pápai főiskola megteremtése elsőrendű életszükséglet volt. Múltja bizonyíték az Ige igazsága mellett: a kis mustármagból terebélyes fa növekedhetik; a névtelenség és ismeretlenség homályában elvesző 16. századi kezdetekből kinőtt a 600 diákos, 40 tanerővel dolgozó kollégium. Voltak itt Dunántúl iskolák, melyek kedvezőbb előjelek között kezdték meg pályafutásukat, de Tolna és Körmend hires iskolái elmerültek a feledés tengerében, csak a tudósok emlékeznek róluk, míg kollégiumunk lassan bár, sokszor irtózatos megpróbáltatások között, mégis felfelé haladt.
