Dunántúli Protestáns Lap, 1931 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1931-07-05 / 27. szám
Negyvenkettedik évfolyam. 27. szám. Pápa, 1931 juiius 5. FELELŐS SZERKESZTŐ: DR. PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL IGAZG. PÁPA, FŐMŰNK A TÁRSÉS AKIADÓHIVATAL VEZETŐJE : DR. TÓTH LAJOS THEGL. FGI -KÓLA, AKIHEZ A LAROT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KlLUENDÖ TANÁR PÁPA, FÖÍSKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. A keresztyénség unió mozgalmának a jelenlegi helyzete. A huszadik századot szeretik a kollektivitás századának nevezni. Jósolják, hogy beláthatatlan átalakulások játszódnak le majd a szemeink, előtt. Az európai kultúrát megmérgezettnek tekintik évtizedek óta. Nietzsche már félszázaddal ezelőtt ezt a civilizációt nyugtalannak és katasztrofálisnak Ítélte, mely hasonló a futása végéhez ért folyóhoz. Bármint áll is a civilizáció ügye, egy tény igaz: a jelenlegi világnézeti és társadalmi harcok, amiket a világ materiális és lelki gyötrelmei, másfelől a mechanizált emberi tapasztalatok váltanak ki, egység megvalósulása felé néznek. Régi álma a római egyháznak, egyetlen vágya a SÍI. internacionálénak. Akik azt hiszik, hogy az élet ritmusát az ész és a tudomány veri, páneurópai mozgalomra gondolnak. A kollektivitás sok tekintetben előnyös. Sok hátrányt jelent azonban az, hogy benne az egyén elveszíti a személyiségét, szakít az élet mélységeivel, felszínre jut s ott az érdekek rabszolgájává lesz. S előáll az az emberi élet, amelyet egy jelen* kori filozófus így fest:1 »Hátrafordulok és magam körül padokat, iskolákat, laboratóriumokat és gyárakat látok. Nincs szükség többet mondani! Látom Diogenest lanternás kézzel. Hol van az ember? Az ember ma az a tudós, aki azon emészti magát, hogy mikroszkópiumon nézve, miként él buborékban egy kultúra, az a bankár, aki csak pénzszekrénye megtöltéséről álmodik, az a tisztviselő, az a munkás, aki csak a nyugalom évei, vagy a heti mozi után kívánkozik, az a művész, aki nem vágyik már a művészet alapprincipiumai felé nézni. Nem arról van szó, hogy mind e magatartás nem volna szükséges, hanem arról, hogy egyedül csak ezeket tartják szükségesnek. Nem tudnak már célt és indítékot adni. Az életet nem képesek meghatározni, csak lerobotolni... Lecsukott szemekkel az emberi lélek megszűnt tiltott horizontok felé nézni s azt hiszi, hogy túlhaladt rajta« ... Az egyén belesodródik a kapitalizmus és a forradalmi materializmus közt dúló harcba, ahol mindkét tábor, egyik az önzés, másik a vakság arcán át szembefordul az élet horizontjával, a keresztyénséggel. Az 1930. évi Nobel-díj Söderblom Náthán kezében van. »Ennek a díjnak az értéke — írja ő1 2 — abban rejlik, hogy nyilvánvalóvá akarja tenni mindenki előtt, miféle értéke van az egyháznak és a lelki munkának, amikor a nemzetek közös célokért együtt akarnak dolgozni. Megjtisztelése és elismerése & stockholm-lausannei mozgalomnak, annak az eszmének, hogy a népiek politikai egysége csak azok morális egységén alapulhat s ezek irányítója csak az egyházak 1 Gonzague True: Notre Temps 52 1. 2 Alsace Francaise 1931 január 18. sz. lelki szövetsége lehet. Szükséges érdeklődni a mozgalom iránt, szem előtt tartva azt, hogy a kollektivitásért folyó különböző világnézetű küzdelmekben a vallásos lélek átmentése s személyisége megőrzése érdekében az egyház előtt új, heroikus korszak áll: kovásszá létei s az evangéliom szociális elveinek a valóraváltása. Ha igazat adunk Vinet felfogásának, hogy »a keresztyénség fiatal, mint az első napon volt és halhatatlan reménységében mindent kész újrakezdeni« s amikor kérdezzük: miért nem tud a keresztyénség végre olyan erővé lenni, hogy szociális, társadalmi rendet hozzon a szenvedő világba s hódító útja nagyobb diadalt mutasson a pogányok között — ma a feleletek a legtöbb helyen úgy hangoznak: a megoszlása miatt. Azok, akik megvetéssel, vagy ellenszenves érzelmekkel viseltetnek a keresztyénség iránt, azt mondják: »az egyházak theologiai vitatkozásaikba merülve, a magasabb társadalmi osztályokat támogatva, nélkülözve a szeretetet és a merészséget, egymás között gyűlöletes versengést fejtenek ki, ahelyett, hogy mint az irgalmas samaritánus az elhagyott emberiség fölé hajolnának«... Pogányterületeken a keresztyén missziók ifjú egyházai előtt csodálatosnak tűnik fel, amikor ellenséges érzülettel állanak egymással szemben a különféle elnevezésű missziók. Ha el is fogadják Krisztust és az evangéliomot, szálló igévé lett köztük: »Krisztustok igen, de keresztyénségtek nem!« Bármily szomorúan hangzik is, el kell ismerni, hogy az egyházak szociális téren nem tették meg eddig kötelességeiket, ismeretes mindenki előtt az a történelmi tény, hogy épen abban az időben, amikor Marx Károly angliai tanulmányúján volt, lord Shaftesbury hiába kísérelte meg az angol parlamentben annak a munkástörvénynek a megszavazását, mely humánus védelmet nyújtott volna a' nőknek és gyermekeknek, — hiába fordult az anglikán egyház papsága felé, nem pártolták ők sem a javaslatát, nem kapott segítséget. Oroszországban a görögkeleti egyház az utolsó percig az elnyomás szolgálatában állott, s exkommunikált olyan nagy szellemeket, mint Tolstoj s üldözte az evangéliomi vallásokat. A stockholmi (1925) és lausannei (1927) oekumenikus gyűlések kísérletet tettek, hogy megállapítsák a keresztyénség jelenlegi helyzetét az élet és gyakorlati tevékenység, a hit és a szervezet terén, hogy idővel a keresztyénség különböző ágazatai között egységet teremthessenek. E törekvésekkel szemben különféle álláspontot foglalnak el az egyházi gondolkodók. Utópia — hangzik azok részéről, akik a történelem folyamán meghiúsult egyesítési kísérletekre gondolnak. PL Gusztáv Adolf terve a görögkeleti és lutheránus egyházak egyesítésére, Bossuet és Leibnitz Róma és a protestantizmus között, amelyek azonnal a tankérdésre irányulva megbuktak. Hűtlenek — mondják azok, akik látják, hogy ma ellenkező methodussal a
