Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1930-06-01 / 22. szám
96. oldai. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1930 ®@®®®®®@®®®@®®®@®®®®@®®®®®®®®®®@®@®®®S® I VEGYESEK 1 <ls®®®®@@®®®®®®®®®®®@®®®®®®®®®®®®®®®®®®® Felhívjuk a Nagy tiszteiéin Lelkész Urak figyelmét, hogy a pünkösd másodnapi perselypénz a papnövendékek palást-alapjára küldendő be a kerületi pénztárba. — Dr. Antal Géza püspök úr Takácsin. Dr. Antal Géza püspök úr múlt vasárnap délelőtt Medgyasszay Vince egyházkerületi főjegyző, Jakab Áron esperes, dr. Jókay-lhász Miklós egyházmegyei gondnok, országgyűlési képviselő, Győry Elemér győri református lelkész, Fazekas Mihály püspöki titkár és Mészáros András egyházmegyei aljegyző kíséretében ellátogatott a takácsi tüzkárosultak közé s az istentiszteletet ő végezte. A porbasujtott falu lakossága mély tisztelettel fogadta a főpásztort, aki ilymódon is kifejezést adott a szerencsétlenségben velük való együttérzésének. Püspök úr és kisérete a Peretakácsiban levő lelkészlakhoz szállott s onnan vonult át az Istenházába, amelyet zsúfolásig megtöltött a hívek serege, akik között jócskán voltak másvallásuak és vidékiek is. Imát Jakab Áron esperes mondott, majd Püspök úr felment a szószékre s Dávid király 50. zsoltárának 15. verse alapján: »Hívj engem segítségül nyomorúságodnak idején, én mygszabadítlak tégedet és te dicsőítesz engemet« lelkeket emelő gyönyörű beszédet mondott, amelyben a vallás vigaszával igyekezett enyhíteni a rettenetes csapással sújtott hívek fájdalmát, másrészről utalt az isteni kegyelemre, amely lehajol hozzájuk és felemeli őket elesettségükben. Prófétai lelkű szózata könnyekre indította hallgatóságát s Gileád balzsamaként hatott a sajgó szivekre. Mélyen megható volt, mikor templomból kijövet Püspök úr elé állott a szörnyű véget ért Császár Károly fia, Császár Károly végzett theológus, s könnyek között mondott köszönetét Püspök úrnak megjelenéséért és vigasztaló szavaiért. Mikor az autók elindultak, hogy visszatérjenek Püspök úrral és kíséretével Pápára, az emberek mély hálával tekintettek Püspök úr után, hogy szomorúságuk napjaiban eljött közéjük s hirdette nekik Isten vigasztaló igéjét. — Közalapi egyszersn.indenkori segélyek. Az egyetemes konvent 90 1930. számú határozatával egyházkerületünkből a következő egyházaknak szavazott meg közalapi egyszersmindenkori segélyt: Bodajk, iskolaépítésre 1000 P, Gyöngyösmellék, templomrenoválásra 500 P, Hencse, templomrenoválásra 1000 P, Naszály, iskolaépítésre 800 pengő. $=§ HIVATALOS RÉSZ j|=l Dunántúli református püspöki hivataltól. 1262/1930. sz. Nagy tiszteletű Lelkész Úr! A gyászos trianoni békeparancs törvénybeiktatásának tizedik évfordulója közeledik s csak hazafias kötelességünket teljesítjük, ha a ránk kényszerített igazságtalanságokkal szemben ez alkalommal is kifejezést adunk abbeli hitünknek és reményünknek, hogy az isteni igazságszolgáltatás végre is kárpótlást nyújt az elszenvedett igazságtalanságért, melynek nyomasztó terhét életünk minden vonatkozásában érezzük. Felhivom Nagytiszteletüségedet, hogy június 4-én, a trianoni békeparancs aláírásának napján, alkalmas módon juttassa kifejezésre az isteni igazságszolgáltatásba vetett mély hitünket s buzdítsa a híveket csüg- Igedetlen kitartásra hazánk igazsága mellett. Anienjynyiben ez célszerűbbnek mutatkozik, szíveskedjék Nagytiszteletüséged a június 1-én tartandó istentisztelet keretében adni hazafias érzelmeinknek és elhatározásunknak kifejezést. Hazafias üdvözlettel Pápa, 1930. évi május hó 31-én. Dr. Antal Géza püspök. Pályázat a dunántúli református egyházkerület pápai főiskolájának theol. akadémiáján üresedésben levő 1. rendszeres theológim, 2. gyakorlati theológiai tanszékekre, amelyeknek javadalmát az 1925 szeptember 20—21. kerületi közgyűlés 144. pontja állapítja meg oly alapon, hogy a lelkészi szolgálatban eltöltött évek a lelkészi oklevél keltétől kezdve 15 esztendeig teljes egészükben beszámíttatnak. Felhivatnak azok a református vallásu, magyar honosságú lelkészek vagy tanárok, akik az egyházi törvény által megállapított theol. akad. tanári képesítéssel bírnak és az állások valamelyikét elnyerni óhajtják, hogy az érettségi bizonyítvánnyal, a honosságot, a képesítettséget, nyelvismeretet, eddigi szolgálatot, családi és egészségi állapotot feltüntető okmányokkal felszerelt kérvényeiket folyó évi június 28-ig adják be dr. Antal Géza püspök úrhoz Pápára. A megválasztandó!: kötelesek a konventi theol. akad. tanulmányi rendben megállapított, szakjukba tartozó tárgyakat előadni, a tanszékkel járó teendőket végezni és állomásukat szeptember 1-én elfoglalni. A megválasztott tanárok az Országos Tanári Nyugdíjintézetnek kötelezett tagjai. Az egyházkerület fenntartja a jogot, hogy akár mindkét, akár az egyik tanszék ellátásáról helyettes, esetleg óraadó tanárok beállításával gondoskodjék. Kelt Kálozon és Budapesten, 1930 május 26-án. Dr. Darányi Kálmán Vargha Kálmán főiskolai világi gondnok. főiskolai lelkészi gondnok. Közgyűlési meghívó. A pápai református egyházmegye f. évi rendes közgyűlését — az egyházmegyei gondnok úrral egyetértőleg — 1930 julius 8. (kedd) napjára d. e. fél 9 órára a kollégium dísztermébe Pápa városába összehívom, melyre az alkotó tagok szives megjelenését kérem. 8 órakor istentisztelet. A közgyűlés tárgyai az egyházi törvény által ide utalt ügyek. Rendkívüli tárgy ez ideig nincs. Tárgyalni kívánt ügyek junius 15-ig az esperesi hivatalhoz küldendők. Ugyanazon napon délután 3 órakor bírósági ülés lesz, melyre a tanácsbiró urakat ezúton tisztelettel meghívom. Előtte való napon, julius 7-én, reggel 8 órakor missziói bizottsági, ennek végeztével tanügyi bizottsági gyűlés. Délután 3 órakor gyámoldai, ennek végeztével lelkészi egyesületi közgyűlés, s a közgyűlés tárgyainak előkészítésére értekezlet leend. Kiváló tisztelettel: Nagypirit, 1930. évi május hó 30-án. Jakab Áron esperes. Pápa, 1930. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánlk Pál.