Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1930-04-27 / 17. szám
74. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1930. beszéljek: ahol ugyanez a jelenség, éreznünk kell a felelősségteljes kötelességet, mely reánk hárul azokkal szemben, akikre nézve az Isten háza többé nem lelki otthon. A fenti címmel kapcsolatban más a mondanivalóm : egy-két jelenség a francia protestantizmus és a holland-indiai protestáns egyház életéből, melyek egyúttal élesen rávilágítanak azok jelenlegi helyzetére. A francia protestántizmus egyházi életét tekintve ma egészen más képet mutat, mint 20—30 esztendővel ezelőtt. Az aránylag csekély számú reformátusság a nagy katholikus tengerben az ország egyes vidékein tömörült össze és nem terjedt ki az ország egész területére. Az utóbbi évek nagy technikai és ipari fejlődése folytán azonban olyan helyzet állott elő a francia hugenotta protestáns egyház életében, amely. komoly veszéllyel fenyegeti és egyúttal a veszély tudatában agresszív munkára sarkalja. Az ország egyes vidékein letelepült hugenotta lakosság egy része megmozdult és elhagyta ősi fészkét, melyet őseinek hősi küzdelme, áldozata és szenvedése teremtett és szentelt meg. Nagyobb helyek, városok ipari központok felé vándorolt, hogy magának létet teremtsen. Ezáltal — nagyon sok esetben — egyházától is teljesen búcsút vett. Vagy olyan helyen telepedett meg, ahol hittestvérre egyáltalán nem talált és ebben az esetben a római katholikus egyház vetette ki rá hálóját, vagy elragadta az atheizmus szelleme (Franciaországban nagy ereje van) és így egyháza számára teljesen elveszett. Ritkább volt az az eset, ha a falujától elszakadt hugenotta család ősi hitét és hagyományait megőrizve a lehetőség szerint igyekezett új lakóhelyén rögtön kapcsolatba jutni a hozzá legközelebb álló testvérgyülekezettel. A francia protestánsoknak ez a szétszakadozása ma is tart. így történik meg, hogy egy emberöltővel ezelőtt még virágzó több ezer lelkes gyülekezetek ősi templomát már csak 30 — 40 hivő látogatja vasárnaponként. Hogy ez az állapot a francia protestántizmust komoly veszéllyel fenyegeti, bizonyításra nem szorúl. Az egyház ügyeit vezető szervezet (Société Centrale Évangélique*) felismerte a veszély jeleit és mindent igyekszik elkövetni a legnagyobb áldozatok árán, hogy a bajokat orvosolja és az egész francia protestántizmus létét fenyegető veszélyből áldást fakasszon az evangélium hódító erejével. A szükséghez képest egy új papi típus alakul ki, az u. n. provinciális vándorpap típusa. Az ilyen lelkész sokszor nagy fáradság árán (legtöbbször kerékpáron és gyalog) keresi fel és gyűjti össze a saját provinciájában szétszóródott protestáns családokat, hogy őket az egyház számára megtartsa és a személyes összeköttetés erejével hitüket és protestáns öntudatukat erősítse. Mindenekfelett pedig az ifjúságot igyekszik megragadni és tömöríteni, mert tőle legtöbbet vár. Erre a célra alakulnak a keresztyén ifjúsági egyesületek egyegy egyesületi házzal (foyers). Így teremt az új idők új szüksége Franciaországban modern apostolokat, akik faluról-falura járva vándorolnak és viszik, terjesztik a Krisztus evangéliumát. Hogy működésük milyen áldásos lehet, kiviláglik a következő kis történetből: Egy francia, katholikus lakosságú faluban egyetlen protestáns család élt, amely miután egykori lakóhelyéről elköltözött, nem részesült Jtöbbé semmiféle egyházi gondozásban. * A Franciaország északi vidékeire vándorolt magyar református bányamunkás családok egyházi gondozásáért már sok áldozatot hozott. Mikor a család egyik tagja meghalt, a temetési szertartás végzésére egy környékbeli protestáns lelkész jelent meg. A róin. katholikus lakosság nagy része is megjelent a temetésen nem szimpátiából, hanem kíváncsiságból, mert soha még ilyet nem látott. A lelkész a Krisztusban való hittel, az örökélet reménységével vigasztalta a híveket. Mikor vége volt a temetésnek, a róm katholikus atyafiak közül néhányan kiváltak és mind közelebb igyekeztek jutni a lelkészhez, mert érezték, hogy valamit mondaniok kell, hiszen ők ilyet sohasem hallottak. Útközben egyre többen sorakoztak köréje, míg végre egy az útszélen álló Krisztus-feszülethez ért az egész menet. Az egész sokaság ott tolongott a lelkész körül, aki érezte abban a megható piltanatban, hogy valamit tennie kell. És az út porában ott a Krisztusfeszület előtt térdeplő hívő sereg lelkét boldog imád Ságban emelte fel az Istenhez. Az Isten igéje itt csodát miveit. A francia protestántizmus jelenlegi helyzete a veszély jeleit mutatja. De az isten igéjével, az evangélium lelkületével csodát mívelhet az ország különböző részein szétszóródott hugenotta lakosság. Ha hitét megtartja, sőt arról bizonyságot tud tenni azok előtt is, akik körülötte sötétségben és hitetlenségben élnek, akkor a veszélyből áldás fakadhat és a francia protestántizmus még szebb jövőnek nézhet elébe. Sok tekintetben hasonló, de mégis egészen más képet mutat a holland-indiai protestáns egyház, amelynek jelenlegi helyzetéről szintén szeretnék pár szót szólni. Az egyház jelenlegi szervezete 1844-től datálódik és magába foglalja az összes protestáns irányzatokat. Máskép kell tehát magunknak elképzelni a hollandindiai protestáns-, mint magát a holland református egyházat, amely — ha róla mint egy egészről beszélünk — bár egy hitvallási alapon áll, de több irányra szakadozottsága miatt nincs meg az egysége. Hollandiában nem történhetik meg, hogy egy szabadabb irányhoz tartozó református lelkész a szigorú reformátusok gyülekezetében prédikáljon. Indiában más a helyzet. Az éles különbségek és ellentétek eltűnnek, a gyülekezetek különböző irányokhoz tartozó tagokból tevődnek össze és a dogmatikai különbözőségek különösképen nem is érdeklik őket Különösképen az utóbbi időkben nagyobb arányokban indult meg a kivándorlás Hollandiából az indiai gyarmatokba. Legtöbbeket a meggazdagodás vágya visz a gazdag tropikus világ felé. Egészen természetes, hogy az így különböző elemekből összegyűlt embertömegeken nagy erővel uralkodik a materiálizmus szelleme. Ez a körülmény az egyházi életre is ráüti a maga bélyegét. A lelkésznek sokkal nehezebb a helyzete, mint Hollandiában. Elsősorban szembe találja magát a nagyfokú közönyösséggel, amely különösen a szülők részéről nyilvánul meg. Az egyházhoz leginkább csak gyermekeik által sikerül őket hozzákötni. Munkája rendesen nem szorítkozik egy meghatározott helyre, hanem sokszor egymástól messze távolságra fekvő több gyülekezetre kiterjed. A lelkész tehát sokszor kénytelen utrakelni, hogy felkeresse az egymástól messzefekvő olyan gyülekezeteket (autón, vonaton vagy lóháton), amelyeknek saját lelkészük nincs. Ilyen pedig sok van. Vannak gyülekezetek, amik évek óta lelkész nélkül állanak. Meghalt a pap, vagy visszatért Hollandiába és azóta üresen áll a gyülekezet temploma.
