Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1930-04-20 / 16. szám
68. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1930. lauzzal, a bibliával, s azért mégis könnyen, biztosan, vidáman és éppen nem elhagyatottan haladnak az üdvösség útján, mivel mindegyiküket külön-külön és közvetlenül maga Jézus vezeti. Bennünket az említett bűncselekmények közül az eretnekség érdekel közelebbről. A haereticusokat, tehát minket a codex „pars sectá“-nak nevez. „Pars secta“ annyi, mint lemetszett, levágott rész. Á codex eme „pars secta“ terminológiájával szemben leszögezni kívánom a protestáns álláspontot. Katolikus teória szerint egyház azért van, mert Jézus diktátor gyanánt kiadta a parancsot, hogy legyen; protestáns felfogás szerint pedig azért, mert Jézusnak követői vannak. Közös e két felfogásban maga a forrás, Jézus, de különbség a kettő között, hogy a katolikus elsősorban is engedelmeskedik Jézusnak, a protestáns pedig elsősorban is hisz Jézusban. A hangsúly tehát az egyiknél az „obedientia“, a másiknál a „credo“. Ezért katolikus egyház elméletileg elképzelhető volna hívek nélkül is, protestáns egyház ellenben csak híveiben élhet. Teljesen logikus és szép teória tehát az „in partibus infidelium“ elmélete a katolikus egyházban, de teljes képtelenség volna a protestáns teológia szempontjából. A katolikus felfogás mintegy kiragadja az egyházat a történelem mindent megmagyarázó keretéből, s azt abban a pillanatban kialakultnak tekinti, mihelyt elhangzanak Jézus ajkáról ama nevezetes szavak: „Tu es Petrus et super hanc petram aedificabo ecclesiam meam“. Protestáns felfogás szerint ellenben Jézus földi élete csupán a magvetést, a plántálást jelenti az egyház életében. A levágott rész az pusztulásra van szánva, az elszárad, elrothad, megsemmisül. A történelem fényénél azonban a protestantizmus nem hervadó, száradó, pusztulásra szánt levágott rész, hanem a legfrisebb, hatalmasan fejlődő, erőtől duzzadó hajtás. Ugyanis ha nem elégszünk meg ama kényelmes felelettel, hogy egyház azért van, mert Jézus annak létezését egyszerűen megparancsolta, hanem mélyen és éles szemmel belepillantunk a történelem kohójába, akkor arra a meggyőződésre jutunk, hogy Jézus egyházának hajnala másfélezer éven át tartott. Ilyen, véges emberi számítás szerint roppant hosszúnak látszó, de az örökkévalósághoz való viszonylat szempontjából csak néhány pillanatot jelentő idő, tizenöt évszázad kellett hozzá, hogy Jézus egyháza véglegesen kialakulhasson. Mert csak a szakadás beálltával és a reformáció megtörténtével vehetett végleges, tökéletes és változhatatlan formát az a gyönyörű, illatos rózsatő, melyet Jézus ültetett és vérével öntözött az emberiség számára. S ha eme tételemet — mely szerint Jézus egyházának hajnala nem -Jézus vezényszava elhangzásának pillanatáig, hanem másfélezer éven át tartott — bebizonyítandó, gondolatban sebesen végigszáguldunk Jézus egyházának történetén, akkor meggyőződhetünk róla, hogy bár Jézus rózsafáján nagyon sok rügy fakadt a történelem folyamán, azok majdnem mind leszáradtak a törzsről, legtöbbje még forradást sem hagyva maga után emlékeztetőjel gyanánt, mert nem hódoltak az egyház történelmében megnyilatkozó törvényszerűségnek. Csupán két ág, illetve három gally küzdött meg az idő viszontagságaival; azok, melyeknek rügyeiben ott rejtőzött — ha kortárs szeme előtt észrevétlenül is — az egyháztörténelmet mozgató két belső hajtóerő: egyrészt a geometriai, másrészt a matematikai törvényszerűség. Mert minden eredményes, tehát olyan gyümölcsöt termő egyházi mozgalom, mely döntősúlyu változást idézett elő az akkori egyház szervezetében — ha látszólagos kiindulási pontja dogmatikus probléma is — mélyen rejlő, valódi oka mégis mindig csak hatalmi kérdés volt. Ha megmaradt a mozgalom tisztán dogmatikus téren, úgy az abból fakadó rügy leszáradt a rózsatőn. De ha az egyházi hatalom kérdése bontakozott ki a felvetődött dogmatikus problémából, akkor az abból származó rügy nemcsak megmaradt, hanem azóta állandóan virágzik is Jézus rózsafáján. Hatalomra törekszik pedig történelmi sorrendben először a római püspök, azután a püspöki kar s végül a hívek összesége. íme Jézus rózsafájának történelmi fejlődése a mathematikai törvény alapján: először egy ember, azután több ember, s végül minden ember egyházi hatalomra törekszik; vagyis történelmileg önmagától kialakul az unitás elvén a katolicizmus, a pluralitás elvén küzdő schismából az ortodoxismus, az univerzalitás elvén harcoló reformációból pedig a protestantizmus. * De a geometria szabályai szerint is ugyanez a törvényszerűség tapasztalható a történelmi fejlődésben. Kiindulási pont itt is — mint minden emberi társulásnál — az egyenlőtlenség elve; hódol annak a római egyházon kívül a szakadár keleti is, csak a reformáció üzen hadat az inaequalitás elvének, s diadalra viszi az egyenlőség geometriai gondolatát. Jézus virágzó rózsafáján tehát két hatalmas ágat észlelhetünk. Az egyiken szemlélhetjük az egyenlőség, a másikon pedig az egyenlőtlenség rózsáit. Az egyenlőtlenség ágán két gallyat találunk; rajta van az egyenlőtlenség ágának egyik gallyán az unitás, másik gallyán pedig a pluralitás virága, tehát az egyik gallyon a katolicizmus, a másik gallyon pedig az ortodoxismus. Az egyenlőség ága azonban csak egy gallyazatu. Az egyenlőség geometriai elvén kivül rajta pompáznak egyúttal az univerzalitás rózsái is, vagyis maga a protestáns gondolat. Jézus rózsafája eme két ág, illetve három gallyon kivül többet már nem hajthat az eljövendő évezredek folyamán, mert az mathematikai és geometriai képtelenség. Egy, több — és minden —, valamint egyenlő és egyenlőtlen fogalmakon kivül más számtani, illetve mértani változat nem képzelhető: Jézus rózsafájának koronája tehát végleges, tökéletes és változhatatlan formát nyert, Jézus egyháza véglegesen, tökéletesen és változhatatlanul kialakult. Protestáns felfogás szerint tehát nem fogadhatjuk el a codex „pars secta“ elnevezését. Addig, míg ez a fogalmi meghatározás csak holt betű és a katolikus egyház belső dogmatikus ügye marad, nincs szavunk hozzá. De mihelyt a betű életre kel, s a dogmatikus definíció kilép a codexből, s a gyakorlati élet terén iparkodik érvényesülni, a legelszántabb ellenállásra talál nálunk, mert az a történelmi igazságon felül — hazánkban különösen — még történelmileg kifejlődött és megszentelt tételes törvényeinkbe is ütközik. Mi nem érezzük magunkat se a pápa alattvalóinak, se a római katolikus egyház semmiféle részének.
