Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1930-04-20 / 16. szám
66. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1930. sunk, mert él az Úr és feltámadásával a lelki élet Királya, Kormányzója lett. Ez az első bizonyság. Az Ő feltámadása oly nagyszerű és titokzatos tény, melyet se megfejteni, se megcáfolni nem lehet. A Mindenható ebben a tényben oly bizonyságot adott önmagáról és a Jézus Krisztusról, aminőt az embervilág azelőtt sem elhinni, sem elképzelni nem birt. Aki ilyet mert volna állítani, hogy a feltámadás a természet rendje mellett is lehetséges : mint őrültet tekintették volna, vagy halálra méltó embernek, ámítónak tartották volna, mint magát Jézust is. És ime: mégis megtörtént! A lerontott templom harmadnapra ismét felépült, a halálra vitetett harmadnapra feltámadott, amint előre megmondotta. Miért? Azért, mert a Mindenható szent Isten a maga szent igazságát dicsőítette meg Fiában. Mert nyilvánvalóvá kellett lenni, hogy Isten nem csúfoltatik meg; hogy az Isten bölcsesége és hatalma nem emberi bölcseség és hatalom. A teremtmény nem uralkodhatik a teremtő felett. Mind igazak és ámenek, amik az Ő szájából kijöttenek. Hogy az ember ezt a ránézve megfoghatatlan csodát, ami Istennek természetéhez tartozó hatalom és dicsőség, sem akkor, sem azóta nem tudta megérteni és felfogni: az a tényen mit sem változtat. Isten nem azt keresi, hogy az ember mit érthet meg, mit hihet el, az Ő örök és szent célját viszi folyton a megvalósulás útján. Munkáiban dicsőül meg az Ö igazsága és szentsége. És óh, mennyi titok, mennyi csoda van előttünk, nem a lelki, hanem csak a földi világban is, amit a véges ember soha meg nem értett és nem is fog megérteni sohasem, mert az Isten teremtői bölcsesége, mindenhatósága nem a mi értelmünknek való. Feltámasztotta tehát a Jézust s ezzel a ténnyel nemcsak örök igazságát és elhatározását valósította meg, hanem fölemelte szent Fiát a lelki világ fölé: hatalmat adott neki, hogy fejévé, urává legyen a lelki világnak. Mert azért halt meg és támadott fel és elevenedett meg a Krisztus, hogy mind holtakon, mind élőkön uralkodjék (Róm. 14:9.) mondja Pál apostol. Mi tudjuk és elhisszük, hogy él az Úr! Nem azért hisszük csupán, mert a tanítványok százai bizonyítják feltámadását, akik vele husvét után találkoztak s beszéltek negyven napig; hanem hisszük azért is, mert az Isten igazsága ezt akarta. A sír üresen maradt, mert az Isten Fia, az élet Fejedelme nem maradhatott abban, mert a bűnnek, a gonoszságnak nem eshetett áldozatául az isteni akarat és igazság. * * * A második bizonyság, hogy a keresztyénség nem legyőzött, megalázott emberi alkotást, hanem megdicsőült, diadalmas életet jelent. Ki ne ismerné az anyaszentegyháznak 2000 éves küzdelmes történetét ? Ki ne tudná, hogy kivált kezdetben, de azután is századokig, a zsidó és pogány hatalom hány Ízben próbálta elnyomni, megsemmisíteni a keresztyénséget. Az üldözéseknek, a kínzásoknak mindenféle nemét találták ki. Börtön, máglya, vérpad, bitófa, száműzetés mind csak arra való volt, hogy a Krisztus híveit elpusztítsák, a keresztyénség életerőit elvágják, az intézményt megsemmisítsék. Mind hasztalan! A munka nem sikerült, az erőszak vérbe, könnybe fűlt, de eredményt nem ért el. Sőt, minél hatalmasabb volt ellene a támadás, minél több a gyűlölet, minél jobban nyomták, irtották, annál diadalmasabb erővel sarjadzott, növekedett, gyümölcsözött. Mikor a vértanuk egész serege tett bizonyságot hitéről életének feláldozásával, a testükből kiomlott vér csak megtermékenyítette a talajt, amelyre eláradott s utána, kevés idő múltával, nem százával, hanem ezrével támadott a követők, az igazságot éhezők /és szomjuhozók serege. Úgy, hogy a hatalmas római császár megszégyenülten, haragtól elragadott felindulással volt kénytelen így kiáltani fel: Győztél Galileai, Jézus! Mit mutat ez, Keresztyén Testvéreim? Azt, hogy az élő Krisztus vezeti seregét ma is diadalra., Ő ad erőt a küzdelemre, Ő tartja kezében a hatalmat, Ő vezeti és irányítja a lelki világ sorsát, fejlődését. A testet meg lehetett ölni, de a lelket nem. A követők ezreit ki lehetett irtani, de a láthatatlan lelki világ Urát, Királyát legyőzni nem lehet. Aztán nézd, hogy ez a keresztyénség nemcsak a maga tömegében, hanem egyes tagjaiban is, akik igazán az ő hívei és követői lettek már, akik elfogadták Öt királyuknak: milyen más életet tudnak élni, mint azok, akik nem hisznek benne, nem tartják az Ő élő királyuknak: legfeljebb annak a történeti Krisztusnak, aki valamikor itt élt a földön; talán fel is támadott, talán vissza is tért a menybe s ha ott uralkodik is, de idelent élő híveire nem visel gondot, nem törődik az egyesek életével, sorsával. Oh nézd, hogy azok az igazi keresztyének mily csodálatos erővel tudnak róla bizonyságot tenni. Mennyi kisértés, próba sújtja őket: mégis a küzdelemben nem elesnek, hanem emelkednek; nem ellankadnak, hanem új erőt nyernek. Mikor minden sötét lesz körülöttük: ők akkor is látják a világosságot. Utat nem tévesztenek, hitet nem veszítenek. Új, megszentelt életet tudnak élni a bűnös emberek között is. Igazak, erővel teljesek, tiszták tudnak maradni a bűnös világ közepette is. Ki cselekszi azt bennük? A maguk akarata, elhatározása ? Nem, hanem a feltámadt, élő Krisztus, aki szivüket megdicsőíti, feltámasztja a belőle kiáradó szellem erejével a hit útján. * * * A harmadik húsvéti bizonyság, amit Isten a Krisztus feltámadásában közölt, hogy az ember bármily bűnös, elvetésre méltóvá lett is bűnei miatt, nem a megsemmisülésre, hanem örök életre teremtetett. Mint a költöző madárnak két hazát adott végzete, úgy nekünk is két hazánk van: egy földi és egy menynyei. Az egyiket a testi, a másikat a mennyei élet számára rendelte Isten. Két világ polgáraivá hivott el. Ebben a földiben kötelességeket szabott elénk, hogy azoknak hűséges, engedelmes elvégzése után megnyerjük azt az igazi örömet és békességet, amit itt nem találhatunk meg. Hát ennek mi az alapja, hogy így van? Ismét az a csodálatos esemény: a mi Urunk Krisztus feltámadása. Mert nemcsak a mi megigazulásunkért támadott fel (Róm. 4:25.), hanem feltámasztatott a halottak közül azért, hogy első zsenge legyen azoknak, akik elaludtak (I. Kor. 15:20). Avagy minekelőtte eltávozott volna tanítványai köréből, nem maga mondotta-er nekik: Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek ... Én élek s ti is élni fogtok (Ján. 14:2, 3, 19.). A feltámadás, r a halál utáni élet hitét senki sem adta önmagának, Ő oltotta belénk: a teremtő Atya. Velünk született sejtelem és érzés az, ami él, amit elnyomni nem lehet. Mint kő alatt a fű: utat keres és kihajt. A halhatatlanság hitét, érzését sem lehet elnyomni. E felett lehet okoskodni, lehet megtagadni, lemosolyogni, — de a szívből kiirtani nem. Még az istentagadónak, még a leghitetlenebb kétkedő