Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1930-03-23 / 12. szám

50. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1930. den ember a földön! Mint égő kemencéből a szik­rák szakadatlanul felszállanak, úgy gomolyognak, úgy sisteregnek, úgy szállanak bennünk a bűnös vágyak, hajlamok és kivánságok. És eme végzetes kívánságok­kal terhelten, a bűnös dolgokat szép színben mutató képzelet mellett, ma már a Kisértő munkája egészen könnyű. Leggyönyörűbb természeti tehetségünk, sza­bad akaratunk szolga lett: a bűnös vágyak, hajlamok és kivánságok rabszolgája, amely bármiként szeretne is jót cselekedni, szokás lesz belőle; vess el mag gya­nánt egy szokást, természet lesz belőle; vess el mag gyanánt természetet, jellem lesz belőle; és vess el mag gyanánt jellemet, végzet lesz belőle. És ez a vég­zet a — kárhozat. Oh mi nyomorult emberek! Ki­csoda szabadít meg minket e végzetes kárhozat ha­talmából? ... (Folyt, köv.) Balatonszabadi. Mészáros János Kisköri munka. A mezőföldi egyházmegye kálozi kiskörében Vargha Kálmán ref. lelkész, főiskolai gondnok úr ve­zetésével a következő helyeken és időben tartottak a kiskörhöz tartozó lelkész urak vallásos összejövete­leket: Táicon december 13-án. Előimát mondott s bib­liát olvasott Szabó Kálmán soponyai ref lelkész. Az ádvent és a mai ember címen előadást tartott dr. Kuli Lajos kislángi lelkész s bibliát magyarázott és záróimát mondott Vargha Kálmán kálozi lelkész. Kiss Vince közben verset szavalt. Kislángon január 10-én. Az előimát mondotta és bibliát olvasott dr. Kuli Lajos lelkész. Vargha Kálmán lelkész a speyeri birodalmi gyűlés emlék­ünnepén szerzett benyomásairól beszélt s nagy ér­deklődés mellett fejtette ki a protestantizmus egysé­gében rejlő erőt. Utána bibliamagyarázatot és bezáró imát mondott Szabó Dezső soponyai s. lelkész. A helybeli gyermek- és férfikar énekszámokkal műkö­dött közre. Csőszön február 14-én. Az előimát s biblia­­olvasást végezte Szabó Dezső s. lelkész. A gyermek^ ről beszélt dr. Kuli Lajos lelkész előadásában, mely­ben bibliai alapon világította meg a gyermek szere­pét a családban. Bibliamagyarázatot s utóimát Vargha Kálmán lelkész tartott. Közreműködtek még a hely­beli férfikar énekszámmal, Csekeő Nándor községi jegyző hegedűvel s egy kis leány szavalattal. Kálozon február 28-án. Előimát s bibliaolvasást tartott Molnár József csőszi lelkész. A biblia és a mai ember cimü előadásában dr. Kuli Lajos lelkész: hangsúlyozta a biblia szeretetének szükségét az em­ber és a család életében. Utána bibliamagyarázatot és utóimát mondott Szabó Dezső s. lelkész. A helybeli énekkar énekeket adott elő. Az előadók s közremű­ködők igyekezetét a közönség nagyszámú megjelené­sével honorálta. Soponyán március 14-én a fenti négy község és a helybeli ref. egyház presbitériuma közös presbi­teri értekezletre jött össze délután fél 2 órakor a templomban. Az értekezletet, melyen mintegy hetven egyházi elöljáró és számos gyülekezeti tag vett részt, Vargha Kálmán lelkész vezette. Ugyancsak ő tar^ tóttá a bevezető istentiszteletet, amiko|r is az Ap. csel. 20. r. 28. verse alapján frappáns vonásokkal raj­zolta meg az egyház vezetőinek munkaterét és vég­zendő feladatát. A soponyai vegyeskar zsoltárt, ifj. Molnár József szólóban dicséretet énekelt. Istentisztelet végeztével Vargha Kálmán lelkész megnyitotta az értekezletet, amelynek célja a presbi­teri öntudat felkeltése és a szomszédos gyülekezetek vezetői között az összetartozás kapcsának erősítése volt, tárgya pedig a presbiteri tisztségnek a követ­kező szempontok szerint való megvilágítása: 1. A presbiteri tisztség bibliai alapon; tartotta Molnár Jó­zsef lelkész. Az evangélium világításában mutatott rá arra a nagyszerű hivatásra, melynek betöltése a presbiterre vár. 2. A presbiteri tisztség elfajulása a múltban és a jelenben cimü előadásban Szabó Dezső s. lelkész vázolta, hogy a történelem folyamán mi­ként korcsosodott el a presbiteri tisztség és meny­nyire távol áll nálunk ma is Kálvin és a biblia köve­teléseitől. 3. A presbiter hivatása az egyházban, tar­totta Czeglédy Gyula községi jegyző, soponyai pres­biter. A mai kor szükségeire s viszonyaira hivatkozva kifejtette, hogy egyházunk érdekében a lelkésszel össz­hangban dolgozva, mily sok és nagy feladat vár az egyház vezetőire. 4. Ä presbiter a családban, tar­totta dr. Kuli Lajos lelkész. Előadásában kiemelte, hogy az való csak az egyház vezetésére, aki odahaza, a saját otthonában is rendet tud tartani s családja' biblikus lelkületének kifejlődését elősegíti. 5. A nők az egyház szolgálatában s rutóima: Szabó Kálmán lelkész rámutatott arra, hogy a nők mily nagy mér­tékben segíthetik elő a presbiterek munkáját úgy az egyházban, mint a családban. 6. Az értekezletet, mely mindvégig nyilvános volt, Vargha Kálmán lelkész a jövő évi viszontlátás reményében berekesztette. Hisszük, hogy a megkezdett munka eredményes lesz mind a presbiterek, mind azok egyházainak éle­tére s Isten áldásával kiséri a lelki magvetést, hogy az örök értékek országa »éljen, növekedjék és virá­gozzon!« Sz. D, f KÖNYVISMERTETÉS ^........................ — ----------­­­*4) A Sylveszter Bibliai Lexikon-nak, melynek egy­házi életünkben való nagy fontosságára már több Íz­ben felhívtuk e lap hasábjain olvasóink figyelmét, újabban ismét két füzete hagyta el a nyomdát. Ez al­kalommal az V. és VI. füzet jelent meg, melyek az Esztelenség—Hélea cimszókat tárgyalják. E két füzettel kapcsolatban megállapíthatjuk, hogy a szerkesztőségben is történt némi változás. És pedig az eddigi két kipróbált szerkesztő mellé, kik­nek alapos és egy ilyen lexikon szerkesztéséhez szük­séges tárgyi ismeretére már más alkalommal reámu­tattunk, most harmadiknak bekapcsolódott dr. Kállay Kálmán debreceni egyetemi tanár, kinek az ótesta­mentum területén való széles ismeretei csak még job­ban növelik a Bibliai Lexikon értékét. A lexikon jelen füzetei az. eddig megjelent fü­zetekhez hasonló formában és papíron, a nyomda­­technika minden kívánalmait kielégítve jelentek meg. Megállapíthatjuk azt is, hogy e füzetekben már na­gyobb gondot fordított a kiadóhivatal a cimszók kö­zött hozott klisékre is, melyek most már alig hagynak valami kívánni valót hátra. Legfeljebb a füzetek gyors egymásutánban következő megjelenése folytán itt-ott magyartalanságok csúsztak be a szövegbe (Ezékiás,, felfosztózni, Garizim, gnosticismus stb. cimszóknál). A Kis-Genesis címszónál nem ártott volna, mivel ez főleg közhasználatra szánt könyv lesz, hogy ha a pseu­­depigraph idegen szó értelmét is megmagyarázták

Next

/
Oldalképek
Tartalom