Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1930-03-09 / 10. szám
Negyvenegyedik évfolyam. 10. szám. Pápa, 1930 március 9. Új szántás a parlag-földeken. (Gyülekezeti helyzetkép.) A múlt év ádventjében újra megkezdtük a sorozatos vallásos esték tartását. Vonzó erejük az új munkaévben sem csökkent. Melegen érző, hálás közönség figyelő sorai töltik meg vasárnapról-vasárnapra az énekkar hatalmas előadótermét. A legnagyobb helyiség a templom után a faluban, mégis nemegyszer szűknek bizonyul. A legfogékonyabb szivekről, lelkekről van szó. A hallgatóság nagyrésze a gyülekezet nőtagjaiból kerül ki. Ők ülnek le ma is legszívesebben hivő Máriákként az Úr lábaihoz, figyelni az Ő beszédére s ezzel „a jobb részt választani“, „mely el nem vétetik tőlük“. Leányok, legények (más vallásuak is), iskolás gyermekek — a jobb jövő reménységei — jönnek az estalkony csendjében. Ők a vallásos esték u. n. „szórakoztató elemének“ (sokan csak ezért jönnek) könnyen hevülő, leghálásabb publikuma. Sajnos, de való: a férfiak legnagyobb része távol marad. Kurátor, dékánok, egy két presbiter — úgy mutatóban. Szinte lerí magatartásukról, hogy a „dekórum“ kedvéért vannak jelen — reprezentálni és szívesebben időznének az itteni társaskörökben, hol vasárnaponkint ugyancsak „zajlik az élet“. Ott hányjákvetik meg a világ sorsát. Politikai és egyéb közügyeket, gabonaárakat, adásvételeket, családi és napi eseményeket vidám poharazgatás közben, a földig álló füstben. Ez a falusi társadalmi érintkezés megszokott kerete és nyilvánulási módja. Tessék innen kimozdítani az emberedet! Nekik a vallásos este „idegen import“, „szokatlan“ új dolog, mely az újdonság varázsának elmúltával nem tudott a szivükhöz forrni, s mivel nálunk (azt hiszem másutt is csak így van) az estéken a nők képezik a többséget, meg a gyermeksereg, nem tartják eléggé férfias dolognak azokon megjelenni, s nagy a kisértés arra, hogy a vallásos estéket a nők és gyerekek dolgának tartsák. Sokszor hallani az idősebb emberek ajkáról azt a kifogást, hogy „öregek vagyunk, nem szívesen megyünk a téli estéken, hóban, síkosságban sehová“, pedig „szeretnénk résztvenni“. Kopár, szikkadt mezők, köves talaj, parlag földek, nehéz új szántást kezdeni rajtatok! Ti még az ösztön ellen rugódoztok! A múlt hagyományai, telketek sivár pusztasága még erősebb tényezők, mint a jobb jövőt előkészítő ekenyomok és hősies erőfeszítések néha igazán csak mustármagnyi eredményei. De aki kezét az ekeszarvára rávetette, az nem tekintgethet hátrafelé, hanem csak előre „nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére, Jézusra“. „Annak okáért félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőtért!“ (Zsid. 12,i_2.) Hiszen lelkipásztorra nézve szebb, a vigasztalan gazdasági leromlásban, s ami ennél sokkal súlyosabb, lelki elesettségben szenvedő népünkre áldásosabb, ideális eszmékre nehezen kapható társadalmunkra lényegesebb, egyházunk jobb jövőjére nézve életbevágóbb és üdvösebb munka alig képzelhető, mint az egyház belső építésének, a hívek lelki gondozásának a munkája. Hiszen már a föld is megmozdult lábaink alatt, s éreznünk kell, hogy a belmisszió sok ágú feladatának a megoldásánál a vallásos esték igazi és nélkülözhetetlen erőforrásaink. A hagyományok, előítéletek, balvélekedések bástyáinak egyszer mégis csak le kell romlaniok, amikor a romok köveiben ott lesz az újjáépítés anyaga és lehetősége. Isten igéje ma is az egyetlen eszköz „a nagy erősségek lerontására“. „Szántsatok magatoknak új szántást, mert ideje keresnetek az Urat, mígnem eljő, hogy igazság esőjét adjon néktek.“ A vetés munkája nem várathat magára, mert „aki a felhőkre néz, nem arat“. Vessetek magatoknak igazságra, arassatok kegyelem szerint. (Hós. 10. 12.) Nekünk minden Locarno-nál, Hágánál, Párizsi megegyezésnél fontosabb lelki kérdésünk, hogy hány barázdával tudunk többet szántani a megkeményedett szivek parlagföldjein. Nekünk egy vallásos estén imádkozó, költeményt szavaló, zsoltárt éneklő iskolás fiú, vagy leány lelke fontosabb tér, mint a gyim-gyomot, konkolyt, széthúzás, gyülölséget termő politika mezeje, ahol vér helyett sokszor csak tinta folyik, nem ágyuk, hanem nagyhangú szónoklatok dörögnek. Nekünk szivünkhöz nőttek és kedvesek a vallásos esték, mert a nők, gyermekek, ifjak szivén keresztül jobban hozzá tudunk férkőzni a felnőttek — lelkiismeretéhez. Olyan igazságok magvait tudjuk elhinteni a szivek termő barázdái közé, amelyeket szószéki dekórum miatt kathedrára vinni nem lehet. Érdemes tehát lebocsátani az ekevasat a kemény ugarba. Minél keményebb parlag-földet szántottunk, ekénk vasa annál fényesebb lesz! Sokkal gyakorlatiasabb, közvetlenebb, egyszerűbb és természetesebb lesz az igehirdetésünk. Eldobjuk a nagy szellemektől kölcsönvett kothurnusokat és szellemi fegyvertárunk berozsdásodott fegyvereit. Megtanulunk saját szárnyainkra bocsátkozni, lelkünk szabad áramlásából, keresetlen, őszinte, egyszerű, de szivbőljövő imádságot mondani s inkább öt szót mondani a gyülekezetben értelemmel, mint 10.000-et értelem nélkül. Másokat tanítva, intve, jobbítva, magunk is jobbakká, gyakorlatiasabbakká leszünk. Feltudjuk kelteni és ébrentartani a híveinkkel való közvetlen érintkezés folytán az adakozás szellemét ott is, hol a parlag-föld, az áldozatoktól vonakodó szív ilyen nemesebb virágot már nem is termett. Mi a vallásos esték perselypénzéből szereztünk nagyalakú bibliákat három iskola részére, kis bibliákat a konfirmandusok, 100 pengős világító fényforrást a vallásos esték számára. Ajánlottunk és terjesztettünk vallásos iratokat, naptárakat, szereztünk előfizetőket a mi ügyünket propagáló lapjainkra. Szereztünk nagyalakú templomi (4°) új énekeskönyveket az elkopott és elavult régi zsoltárok helyett. Sapienti pauca! FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL . TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ.
