Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1930-09-28 / 39. szám
Negyvenegyedik évfolyam. 39. szám. Pápa, 1930 szeptember 28. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE-............................................................. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ............................................................. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL IGAZG. PÁPA, FŐFŐMŰNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOI . ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜ LDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. Dr. Balogh Jenő egyházkerületi főgondnok megnyitó beszéde 1930 szeptember 24-én. Főtiszteletü Egyházkerületi Közgyűlés! Sok csodálatos, sőt a „misztikummal határos“ van a magyarság ezer éves történetében. A „Magyar törzs vezetése alatt hét törzsből alakult nép“1 egyik szomszédjától űzetve, elhagyja régi tartózkodó helyét és a „népeknek nagy országútján“, örökös harcban szomszédaival és a természettel, vándorol új hazát keresni. Konstantin, a bizánci császár előadásából tudjuk, hogy „bölcs tanácsú és gondolkozásu, kiválóan vitéz és uralkodásra termett“1 2 fejedelem Árpád vezér irányítása mellett érkeztek őseink erre a földre. A maroknyi kis nemzet körülbelül hét év alatt befejezi a honfoglalás nagy munkáját. S amig ezer év alatt nagy birodalmak megsemmisültek, annyi más nemzet beolvadt a hatalmasabb hódítónak országába, vagy egészen el is tűnt a föld szinéröl, addig „annyi balszerencse közt s oly sok viszály után“ a Mindenható kegyelme a kis magyar nemzetet nemcsak megtartotta, hanem a haladás útjára vezette és abban az áldásban is részesítette, hogy a világ művelődésének nagy munkájában elvégezze azt, ami számunkra kijelölve van. A tiz hosszú évszázad alatt, amelynek minden öröme, szerencséje, dicsősége és áldása a mi izig-vérig magyar lelkünket boldogsággal tölti el, egyúttal tömérdek gyász és csapás is sújtotta nemzetünket.* De a négy nagy nemzeti katasztrófából egyik sem volt szörnyűbb, mint az, amelynek tiz éves emléknapját néhány hó előtt kellett átélnünk, s amelynek emléke lelkünk mélyén ma is ott sajog a trianoni békediktátum. Mi, magyar reformátusok, mélységes fájdalommal érezzük át mindazt a szörnyűséget, amelyet ez az u. n. „béke“ példátlan képmutatással mért reá a millió magyarra azáltal, hogy megkísérelte elismertetni azt a valótlanságot, hogy Magyarország okozta a világháborút. Mi azon a nagy napon is, amelyet a középkori egyházi énekiró „dies irae“-nek nevezett, az Úr itélőszéke előtt is nyugodtan fogjuk vallani: a magyarság ebben a reákényszerített védelmi harcban hosszú éveken át azért küzdött, hogy megoltalmazza ezer éves hazájának határait. 1 Németh Gyula: A honfoglaló magyarság kialakulása c. mű (1930) 40. 1. 2 Csánki Dezső Árpád cimü mű 15. 1. Vázolnom kell a tárgyilagos történetírásnak hiteles adatait több ellenséges államnak régi támadó terveiről. A cári orosz kormány hosszú idő óta tört a Balkán felé, különösen készült Konstantinápoly és a tengerszorosok elfoglalására és egyéb pánszláv hódító tervek kivitelére. Ezeknek útjában állott Magyarország is. Ez a pánszláv, illetőleg pravoszláv törekvés évekkel Szerajevo előtt tettekben is megnyilvánult. Mint annak a kormánynak a tagja, több Ízben elém terjesztett különböző iratokból hivatalosan is tudomást szereztem arról, hogy gr. Bobrinszky Wladimir orosz agitátor és ügynökei, a Uerovszkij fivérek, valamint a favágóból parasztlázítóvá nevelt Kabalyuk Sándor és társaik már 1911 —1912 óta mint izgattak Felsőmagyarország ruténlakta három megyéjében az Oroszországhoz csatlakozást kívánva és előre hirdették: jön az orosz hadsereg és „felszabadítja“ a rutén népet. Mikor a lázítók ellen a magyar kir. ügyész kötelességszerüleg vádat emelt, gr. Bobrinszky merészen és bizonyára bátorításul megjelent a mármarosszigeti törvényszék előtti tárgyaláson, hogy biztassa ügynökeit, nem fogja őket elhagyni. Á magyar hatóságok békeszeretetét bizonyítja, hogy nem tartóztatták le Bobrinszkyt, aki ezután nyomban találkozott a korábban orosz származású Catarau, ekkor már román állampolgárral és rövid idő múlva bekövetkezett a második provokáló tett: a debreceni bombamerénylet, amelynek több magyar állampolgár lett áldozata és amely teljesen büntetlenül maradt, mert a tettesek és részesek megszöktek. A hazánkat régóta sokfelől fenyegető veszély közül, államférfiaink legkorábban ismerték fel Románia terveit. Már a XIX. század negyvenes éveiben a Legnagyobb Magyar, mellette Deák Ferenc és ifj. báró Wesselényi Miklós, valamint társaik, részben prófétai érzéssel, részben mély értelmükkel előrelátták: közvetlen szomszédaink részéről „mi lehet egykor veszedelme hazánknak 1 “ A dákó román hódítók már akkor tervelték, hogy elrabolják Magyarországnak egyik legszebb gyöngyét: Erdélyt és ha lehet, meghódítják Kelet-Magyarországot is „egészen a Tiszáig“. Szintén nagyon régi a délszlávok hódító terve. Már 1844-ben az egyik szerb belügyi osztályfőnök1 emlékiratot szerkesztett Nagy-Szerbia, illetőleg Jugoszlávia „megteremtése érdekében“. Már a XX. század eleje óta ismeretessé vált, hogy a szerb kormány tudtával alakult, katonatisztek és volt magas állású hivatalnokok által vezetett hatalmas szervezetek (pl. a Narodna Obrana) a legféktelenebb izga1 Garasanin Ilyés memorandumát közli dr. Thim József: „A Magyarországi Szerb Fölkelés Története11 c. m. II. (1930.) 1—2. 1. Ez irat másolata 1886 óta meg volt a budapesti Orsz. Levéltárban; szerb nyelven pedig már 1906-ban közzétették a Delo c. folyóiratban.
