Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1930-09-28 / 39. szám
180. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1930. tásokkal elakarták tőlünk ragadni Délmagyarországnak mindazokat a részeit, ahol szerbek (habár más nemzetiségekkel vegyesen) laktak. Pasics szerb miniszterelnök már 1903-ban összeállított a Délmagyarország elszakítására irányuló tervet. A szerbek e vágyuk megvalósíthatása végett számítottak a pánszláv törekvésekre és különösen Oroszországnak előre megígért támogatására, de egyes- nyugati hatalmakra is. Á szerb kormány — amint ezt Hegedűs Lóránt t. barátom egyik b. könyvében1 okiratokkal is bizonyíija — már évekkel a szarajevói merénylet elkövetése elő t, 1906-ban szerződést kötött a francia Creuzot-céggel fegyverek és hadiszerek szállítása végett. Ennek pedig az volt az indoka, hogy a francia és a szerb hadseregnek közös katonai felszerelése legyen abban a háborúban, amelyet Délmagyarországnak elszakítása végett már akkor terveztek. 1909-ben Izvolszki, volt orosz külügyminiszter, később követ, a Balkán-államok közt szövetséget szervezett Ausztria-Magyarország ellen. Még a szarajevói merénylet előtt, 1914 június 16-án Szasszanov, akkor orosz külügyminiszter, Bratianu román miniszterelnök és Diamandi pétervári román követ, autón, együtt megjelentek Erdélyben s magyar földön kötöttek megállapodást arra nézve, hogy Románia orosz segítséggel miként fogja elragadni Erdélyt. Két hét múlva a Szerbiából küldött összeesküvők, szerb fegyvergyárból kapott fegyverekkel és bombákkal, elkövették a szarajevói merényletet. Legkésőbb derültek ki a cseh háborús uszitóknak hódító tervei. De már 1917 júliusban, közvetlenül a Tisza-kormány lemondása után, egyik cseh képviselő az osztrák parlamentben gőgösen és nyíltan merészkedett beszélni arról, hogy a békekötésnél (persze kardcsapás nélkül, csak úgy cseh hatalmi szóval) mikép veszik ők el Magyarországtól á „tót vármegyéket11 1. Akkor már nug volt a cseheknek Magyarország feldarabolása végett kötött titkos megegyezése az ellenséges államok kormányaival. A tiz millió magyar miként küzdhetett volna meg több mint százötven millió ellenséggel. Belátó magyar nagy államférfiak ezért tartották szükségesnek a szövetséget, a velünk barátságos viszonyt tartó más államokkal. Néhány mondatban összefoglalom a történelmi igazságot: A pánszláv vágyódások Írásba foglalói, továbbá némely szomszéd államok kormányai, valamint külföldön élő román, szerb és cseh agitátorok és háborús uszítok évekkel a szarajevói merénylet előtt, támadó és hódító terveket szőttek Magyarország ellen és hazánknak ezer éves területéből egész nagy országrészeket akartak kiszakítani, holott ez a terület külföldi tudósok által is elismerten, nagyszerű, természetes földrajzi egység volt. Ezzel szemben a magyar nemzet és kormánya nem tervezett, nem kezdett és nem is óhajtott semmi támadást és — amint ezt többek közt Hegedűs Lóránt t. barátom egyik éltékes könyvében tüzetesen bizonyította — hazánk abszolút békét akart a délszlávokkal, a románokkal, a csehekkel és a világnak minden más népével. Évszázadok óta nem foglaltak Írásba olyan valótlan és olyan hipocrita állítást, mint Trianonban azt, hogy Magyarország idézte fel a háborút és azok a kor1 L. Harc a magyar igazságért c. m. (1928.) 68. és különösen 71. és köv. 1. mányok, amelyek éveken át előkészítették hazánk megtámadását, illetőleg azok az agitátorok, akik szétakarták hazánkat darabolni, azok — teljesen ártatlanok A valóság ennek éppen ellenkezője! Ha pedig a trianoni béke diktálói azt rónák terhűnkre, hogy hős katonáink négy szörnyű évnél tovább küzdöttek, joggal feleljük: a védelem minden egyénnek és minden államnak legtermészetesebb joga; hazánk csak ezzel a jogával élt és nemzetünk fiait az a szent akarat hatotta át, hogy megtartsák ennek az Árpád apánk és honfoglaló vitézei által, ezer év előtt birtokba vett ősi hazának minden áldott rögét. Az igazság tisztelete és a kegyelet kötelessége parancsolja, hogy néhány szót szóljak halhatatlan emlékű főgondnokunknak, u. n. „háborús felelősségéről“ is. Gróf Tisza István, már mint fiatal képviselő, 1889 január 14-én, az akkori véderő-vitában világosan megmondta, hogy „nekünk békében kell elkészülni a háborúra, mert ha az kiüt, igen könnyen fejlődhetik élethalálharccá a magyar nemzetre nézve“.1 Ö tudta, hogy a szomszéd államok szétakarják darabolni országunkat, s különösen 1913 junius hónapja óta, mint magyar miniszterelnök, a külügyi iratokból tudomást szerzett a szerb tervekről is. De ennek ellenére, 1914 nyarán ismételve, határozottan és kifejezetten ellenezte a háborús megoldást, mert biztosan remélte, hogy néhány év múlva a Balkánon az erőviszonyok Magyarország javára fognak megváltozni (Osztrák-magyar vöröskönyv 29. 1.) és hitte, hogy szemben az 1912-ben alakult Balkán-szövetséggel, amely orosz protektorátus alatt állt és a nagy-román és nagyszerb törekvéseket kívánta megvalósítani, évek múlva, amikor az 1912-13. évi háborúban legyengült és szövetségesei által letiport Bulgária újból meg fog erősödni, egy új szövetséget lehet majd alakítani, amely a monarchiához csatlakoznék s amelyhez tartoznának Bulgária és Törökország is. Tisza István békeszeretete és leveleiben meghatóan nyilvánuló ellenszenve2 a háborúval szemben volt a főoka annak, hogy ellenezte a külügyminiszter háborús tervét. De másik komoly oka volt: bizalma a későbbi kedvezőbb nemzetközi helyzetben. Sajnos, kiderült, hogy a szarajevói merénylet szálai a szerb kormányhoz vezetnek; ez a kormány és sajtója pedig hallatlanul provokáló magatartást tanúsított. Ezért a magyar miniszterelnök — miután heteken át tiltakozott a külügyminiszternek háborús tervei ellen — végre kénytelen volt belenyugodni abba, hogy a monarchia komoly hangon tartott jegyzéket küldjön a szerb kormánynak. De Tisza István akkor is az igazi államférfinak előrelátó bölcsességével az 1914 julius 7-iki közös minisztertanácson kikötötte: olyan követeléseket kell támasztani, amelyek nem elfogadhatatlanok és az orosz kormánnyal hivatalosan is közölni kell, hogy a monarchia Szerbiát nem akarja meghódítani, még kevésbbé annektálni. Ezt a teljes annexiót Tisza István erélyesen ellenezte 1916 elején is, amikor kedvező harctéri események alapján a vezérkar főnöke újból előállott ilyen tervekkel, de ellenezte később is, amikor már nem volt a hatalom birtokában. Tisza István meg akarta védni hazáját; nem lett volna magyar és nem lett volna férfi, ha kardcsapás nélkül engedte volna szétdarabolni országunkat. Ő azon-1 T. /. Képviselőházi Beszédei. I. köt. (1930) 13 —23. 1. Különösen 22. 1. 2 Szépen nyer ez kifejezést tanulmányaiban. (Gróf Tisza István összes munkái I. köt. 670—672. 1. és Leveleiben is II. köt. 179. sz., 90. 1.
