Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1930-01-19 / 3. szám

12. oldal DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1929 @@®®®®®@©©®©®@®@®©®®©®®®®®®®©®®@®@®®®®® 1 VEGYESEK § ® © ®@®@®®@®®®@®®®©®®©@®®®®®®@®®®®®®®®®@®®® — A felsőházi tagválasztások alkalmából főt. dr. Antal Géza püspök urat Veszprém vármegye újból felső­házi rendes tagsággal tisztelte meg. — Komárom-Esztergom vármegye törvényhatósági bizottsága Löké Károly tatai egyházmegyei esperest első póttagnak választotta meg. — Vas vármegye közönsége Chernél Antal törnördi földbirto­kost, az őrségi egyházmegye volt gondnokát újból felsőházi póttagnak választotta meg. — Gyászhirek. László Dávid nyugalmazott lel­kész, a kömlődi egyház volt lelkipásztora, január 4-én Tóvároson, élete 44-ik évében hosszú és nehéz szenvedés után elhunyt. Temetése január 6-án volt Tóvárosban igen nagy részvét mellett. A gyászbeszé­det Lóké Károly esperes tartotta, majd a tatai ref. énekkar éneke után kihűlt tetemeit szülőfalujába,„ Kocsra szállították. Szánthó János, a csurgói ref. reálgimnázium ny. tanára, munkás életének 74. évében, hosszas szenve­dés után január 9-én elhunyt. Halála mély gyászba borította özvegyét: Kiss Marit, gyermekeit: Kálmánt, Irént és Gizellát, a széleskörű rokonságot, a jóbará­tokat és kartársakat és hálás diákok százait, akik ke­gyelettel emlékeznek szeretett tanárukra. Áldás em­lékére! Haláláról a Csurgói Református Csokonai Vitéz Mihály Reálgimnázium fenntartótestülete, igaz­gatótanácsa és tanári kara is adott ki gyászjelentést, melyben a következőleg méltatja az elhunytat: Ki­tűnő szaktudással, fáradhatatlan biuzgósággal, lángoló magyar lélekkel 39 éven át töltötte be tanári hivatását. Nemzedékekbe oltotta bele a képzőművészetek iránt való meleg érdeklődést és a törhetetlen, megalkuvást tűrő honszerelmet. 1925-ben vonult nyugalomba, de nemes hevülettel dolgozott, munkálkodott mindaddig, amig a nehéz betegség meg nem törte testi erejét. A lelke itt marad közöttünk: tanártársai és tanítványai között, akik forró szeretettel és hálával őrizzük min­denha drága emlékét! — Temetése folyó hó 11-én ment végbe a rokonság és a csurgói társadalom benső részvéte mellett. Az egyházi szertartást a háznál Varga Dezső lelkész, a sírnál Galgóczy János vallástanár tartotta. Tanártársai nevében Bene Kálmán dr. ig.­­tanár, tanítványai nevében Góber János VIII. o. t. búcsúzott a drága halottól. A reálgimnázium egész ifjúsága elkísérte utolsó útjára, s a vegyeskar Rácz Dezső tanár vezetésével gyászdalokat énekelt. Megrendülve értesülünk, hogy Mészely Sándor szentgáli ref. kántortanító jan. 12-én, hosszas, fertőzés­ből származó szenvedés után, munkás életének 40-ik, boldog házasságának 14-ik évében Székesfehérvárott elhunyt. Halálát özvegye szül. Bózsa Irma, három gyermeke, szerető testvérek, sógorok és kiterjedt ro­konság siratják. A hű munkás emlékezete áldott. — Máté Lajos visontai ref. lelkész nyugalomba vonult. A somogyvisonfai református egyház köztiszteletben álló lelkésze, Máté Lajos 42 évi szolgálat után nyugalomba vonult. Ez alkalommal egyházközsége megható ragszkodás­­sal búcsúzott el lelkipásztorától s szép ezüstkoszoruval ajándékozta meg. Az egyházmegye nevében Halka Sándor esperes méltatta Máté Lajos nagy érdemeit, aki nemcsak gyülekezetében fejtett ki rendkívül értékes, lelkiismeretes, gazda munkásságot, hanem az egyházmegye és az egyház­­kerület különböző szerveiben és testületéiben is. A presbi­térium részéről Matán István gondnok, az iskola nevében Vitéz Tatár Bálint, a község nevében pedig Tóth Béla fő­jegyző vett búcsút. — A kitűnő lelkipásztor Isten kegyel­j méből úgyszólván teljes testi és szellemi erőben érte meg I szolgálatainak befejezését, s kívánjuk neki, hogy a jól meg­érdemelt nyugalomban minél több gyönyörűsége teljék,, öröme legyen és sok-sok éven át zavartalanul élvezhesse azt. — Lelkészválasztás. A zsigárdi ref. gyülekezet ja­nuár 5-én tartott közgyűlésén, Pap Árpád vágfarkasdi lel­! kész elnöklete alatt, egyhangú meghívással Kalitza László ! komáromi s.-ielkészt választotta meg lelkészének. Gratu­lálunk ! — Szeretetvendégség. A Pápai Ref. Nőegylet január 12-én, nagy érdeklődés mellett tartotta meg szokásos évi szeretetvendégségét. A 355 helyet mind elfoglalták. A gond­dal és hozzáértéssel összeállított műsor folyamán közének után Bakos Lajos főiskolai szénior mondott buzgó imát, Pongrácz Józsefné egyleti titkár a nőegylet feladatát fejte­gető előadását olvasta fel, melyet lapunk mai számában közlünk. Lemaitre-nek Kuíassy Mária' nőnevelő-intézeti igazgatónő által franciából művészi tollal fordított megkapó Krisztuslegendáját Fáber Gyula pn. olvasta fel. Győr Sándor Várady Judását szavalta megrázó hatással. Az állami tanító­képző protestáns növendékeiből alakult énekkar Hatvani Lajos vezetésével szép énekszámot, Kiss Árpád pápai igazgató tanító Császár Ede igazgatótanító harmonium­­kiséretével Beethoven darabot adott elő, mesterileg játszva hegedűjén. Az estét Ólé Sándor lelkésznek a szeretetről szóló, mély gondolatokat ébresztő bibliamagyarázata, imája és közének zárta. A 311 P tiszta jövedelem a nőegylet Szeretetházalapját gyarapítja. Az estély sikeres rendezéséért Kutassy Máiia és Lamperth Sándorné hölgyeket illeti köszönet. — Lelkészbeiktatás. A kadarkút! ref. egyház újonnan megválasztott lelkészét, Bállá Árpádot 1930 január 12-én iktattta be hivatalába Németh József hedrehelyi lelkész. Az új lelkész az istentisztelet végeztével a lelkész-lakon fogadta a felekezetek, a különböző egyesületek és testületek küldött­ségeit. Az üdvözlések után a gyülekezet új lelkésze tiszte­letére bankettet rendezett. — A debreceni lelkészképző-intézet eddigi igaz­gatója, dr. Erdős Károly egyetemi tanár, aki nehéz időkben kiváló eredménnyel vezette az ifjú intézetet, állásáról lemondott. Utódjául a fenntartó testület dr. Kállay Kálmán egyetemi tanárt nevezte ki. Az új igaz­gatót bizalommal köszöntjük. — A református theológiai tanárok országos kon­ferenciája az idén Debrecenben lesz január 31-én és ! február 1. napján. A konferencia legfontosabb tárgya a | theol. tantervreviziája lesz. — Harminc éve a főiskolai nyomdában. Nánik Pál 30 éve áll — mint faktor, illetve nyomdavezető — a főiskolai nyomda szolgálatában. E szép dátum alkalmából, melyhez mi is őszinte szerencsekivána­­tainkat fűzzük, dr. Antal Géza püspök úr levelet inté­zett hozzá, melyben meleg és szívélyes szavakban fe­jezi ki elismerését a főiskolai könyvnyomda felvirágoz­tatása érdekében végzett odaadó tevékenységéért. — Képviseletünk a törvényhatósági bizottságokban cím alatt megjelent közleményünk további kiegészítéséül közöljük, hogy Horváth Lajos kéttornyulaki lelkész Veszprém vármegyében a virilisek közül választott póttagok között szerepel. — A baseli külmissziói társaságnak négy Kíná­ban dolgozó misszionáriusát rabolták el a banditák. — A Keresztyén Szövetségek, melyeknek jeligé­jük: Krisztusért és az Egyházért, a folyó évben, aug. 5—111. napjain Berlinben tartják nyolcadik világgyü­­lésüket. A világgyülés főtémája: Krisztus felhívása a modern ifjúsághoz. Reméljük, hogy magyarok is nagy számban jelennek meg a gyűlésen. Pápa, 1930. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető : Nánik Pál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom