Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1930-08-10 / 32. szám

Negyvenegyedik évfolyam.

32. szám.

Pápa, 1930 augusztus 10.

FELELŐS SZERKESZTŐ : PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁPA, FŐ- .A, FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK.

A bizonyosság értelme a tudományban és a vallásban.

(Dr. H. Bavinck, volt holland professzor De Zekerheid des geloofs c. munkájának II. fejezete.)

Hollandból fordította: Szabó Dezső. (III.)

Ezt a bizonyosságot, habár a szó tágabb értelmében erkölcsi természetű, mégis helyesebb, ha hitbizonyosságnak nevezzük. Ugyanis sohasem azáltal jön létre, hogy valaki az ő erkölcsi természete felett elmélkedve, valamely elvont jelentésű dogmának az igazságát posztulálja, hanem normális esetben abból származik, hogy a tudat a hit által — legtöbbször még a gyermekkorban — bizonyos körben tekintélylyel biró vallásos és erkölcsös képzetekhez csatlakozik és ezekkel a legfőbb jót egybekapcsolja.

Ez a hitbizonyosság két szempontból különbözik attól a bizonyosságtól, amit tapasztalás és gondolkodás útján nyerünk. Tárgyilagosan ítélve kimondhatjuk, hogy ez utóbbi szilárdabb az elsőnél. A tudományos bizonyosság ugyanis olyan alapon áll, amely minden értelemmel megáldott teremtménynek világos és minden gondolkodó lénynek kimutatható az érvénye. Ebben rejlik épen a tudomány igazi eredményeinek értelmünket meggyőző ereje. Aki nem hódol meg a tudományos bizonyításnak, az elveszti azt az igényét, hogy értelmét épnek tartsuk. De nem így van a vallás és erkölcsi bizonyosság területén. Ezt tudományos argumentum erejével ép úgy nem lehet kikényszeríteni, mint elnyomni. Mindig kijelentésen, tekintélyen, isteni igén alapul, akár valóban az, akár csak annak tartják; és ezért mindenkor csak a hitnek gyümölcse, annak a hitnek, amelyik — bármely ok alapján is — elismeri azt a tekintélyt és engedelmeskedik neki. Ebben a tekintetben tehát a tudományos bizonyosság tényleg általánosabb és szilárdabb, mint az, amelyikhez hit által jutunk.

Azonban a legkevésbbé sem lenne a vallásban elégséges olyan bizonyosság, amilyen a tudományban helyénvaló. Mert a tudományos bizonyosság bármenynyire szilárd és erős, mégis mindig meg van neki az a jellemvonása, hogy emberi gondolkodáson alapul és így később, pontosabb kutatások átformálhatják. Ilyen kétséges, esetleg hibát magában foglaló bizonyosság nekünk nem elég a vallásban. Itt ugyanis csalhatatlan, isteni bizonyosságra van szükségünk, amely fölül áll minden emberi kétségen. Ehhez járul az is, hogy a tudományos bizonyosság, átvive a vallás területére, észvallást alkotna. így azután olyan szellemi fejlettséget követelne mindenkitől, amilyen csak némelyeknek van. Ezáltal a tudatlanok a legfőbb, többnyire személyes ügyeikben olyan tudományos hierarchiának lennének kiszolgáltatva, amelyik elviselhetetlenség és tirannizmus tekintetében még Rómát is felülmúlná; és a lelkiismeret számára sem maradna hely.

Végül a lelki élet terén a tudományos bizonyosság olyan vallást támasztana, amely épen ellenkezője lenne annak, mint aminek a vallásnak lényege és általános meggyőződés szerint lennie kellene. A vallás elsősorban hit, azaz alázat, függés, engedelmeskedés, egyszerűség, gyermeki lelkűiét. A tudományos bizonyosság azonban a vallás terén az alázat helyett elbizakodottságot teremtene, a szív egyszerűségét a tudás váltaná fel, a gyermeki lelkűiét helyébe pedig az öndicsőítés jönne. Ugyanis amig az ismeret felfuvalkodottá tesz, addig a szeretet hálássá. Ezért nem hogy panaszkodnánk, hanem inkább hálásak vagyunk, hogy a tudományos bizonyosság mellett van még másik, nevezetesen hitbizonyosság is, amelyik nem megcsalható, emberi belátáson épül fel, hanem szilárd, isteni tekintélyen.

Hogy ha a vallás terén minden ember öntudata számára egyformán fennállana ilyen isteni tekintély — bárhogyan jönne is az létre — és így tehát semmiféle kétely nem törhetne elő, akkor azt az ismeretet, amit hitünk által csalhatatlan bizonyosságként nyertünk, senki sem vehetné el megbízhatatlansága és bizonytalansága miatt. Magábanvéve ugyanis nem lehet kifogást tenni az ellen, hogy ismeretünk nagy része mások tanúbizonyságán alapul és így azt nem másként, mint hit útján nyerjük. A hitet felfoghatjuk tágabb értelemben is, nevezetesen úgy, mint a saját tudatunk bizonyosságaiban való megnyugvást és ekkor azt mondhatjuk, hogy a tudománynak, mint egésznek és az egyes szaktudományoknak, mint részeknek, az alaptörvényei és princípiumai tudatunk számára csak hit által lehetnek bizonyosakká. Hogy az érzékszerveinkkel szerzett tapasztalatok tényleg megbízhatóak, hogy a rajtunk kívül álló világ objektive létezik, hogy a gondolkodás törvényei helyesek s az axiómák, mint minden ismeret alapja, érvényesek, ez és sok más nem alkalmas bizonyításra, hanem minden bizonyítást megelőzve, tudatunk közvetlen belátásával ismerjük fel. Aki itt nem az akaratból indul ki, az elzárja maga előtt a tudományhoz vezető utat és kétségbe esik.

De szükebb értelemben is a hit, mint mások által szolgáltatott bizonyítékokban való megnyugvás, tudományos területen fontos helyet tölt be. Ugyanis minden embernek, még a legnagyobb művésznek és tudósnak is véges a tehetsége és ereje, korlátozott az ideje és helye; az a terület, melyen a kutatásait végzi, csak nagyon parányi része a tudomány megmérhetetlen mezejének. Tudásának sokkal nagyobb része az, amit mások kutatásának köszönhet és az általuk szolgáltatott adatokat nyugodtan el is szokták fogadni. Ránk nézve fontos, hogy a tapasztalaton alapuló tér-