Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1930-07-27 / 30. szám
134. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1930. sága, a tudomány győzelme és a művészet esztétikai élvezése? A tudomány nem jól cselekszik tehát, amikor az emberi élet komoly pontjai mellett vállvonogatva tova halad. A jónak és rossznak tudata, a bűn gondolata, igazságosság és ítélet, a lelkiismeret beszenynyezése, a haláltól való félelem, a kiengesztelés szüksége ép úgy valóság, mint az anyag és erő, mint iá, nagyság és szám és pedig nagyjelentőségű valóság, amely a világ és az emberiség, az élet és a történe-7 lem felett uralkodik. Ha valaki úgy veszi, mintha ezek a dolgok nem is lennének, az csak igazságszeretetének hiányát árulja el; mintegy a magasból alátekinteni! nem más, mint az önismeret hiányának a jele és ezeket egyszerűen elavult eszméknek és hamis észszüleményeknek tekinteni nagymérvű felületességet jelent. Ha a tudomány mind e valóságot az álmok birodalmába utasítja, megkérdezzük tőle, hogy milyen alapra építi hamis állításait? Puszta állításra ugyanis nem hiszünk neki. Ha tehát azt állítja, hogy nincs Isten, nincs jó és rossz, sem Ítélet és büntetés, sem menny és pokol, jól van, de akkor szolgáltasson elegendő és teljes bizonyítékot. Mi is az igazság e tagadóihoz tartozunk akkor, ha oly kétségtelen bizonyosakká leszünk, hogy megvigasztalódva tudunk élni és meghalni. Mivel a megmásíthatatlan örökkévalóság érvénye fennáll, azért ezen a ponton szilárd, megingathatatlan, isteni bizonyosságra van szükségünk. Itt van helye mindenekelőtt az éles, részletes és elfogulatlan kritikának, még a tudománnyal szemben is. Beszélhet a tudomány a bűnről, büntetésről, a halálról és sírról, amit akar, de ne kívánja, hogy mi az örökkévalóság egész súlypontját esni hagyjuk. Ahol a legnagyobb érdekünk, az örök jóllétünk, vagy örök fájdalmunk szerepel, ott nem elégedhetünk meg kevesebbel, mint feltétlen, isteni bizonyossággal. Innen minden kételynek hiányoznia kell! De könnyű belátnunk, hogy a tudomány sohasem adhat ilyen bizonyosságot. Bármennyire igaza van is, amikor azt a hamis szkepticizmust, mely a kételkedést dogmává tette, elveti, még sem képes átláthatatlan munkaterének egyetlen részén sem máshová es magasabbra vezetni, mint az emberi és így mindig bizonytalan bizonyosságra. Különösen nem tud messze haladni, amikor vallásos és ethikai, bölcsészeti és érzékfeletti igazságok területére merészkedik. Mert azonnal szembehelyezkednek vele az emberiség hatalmas bizonyságtételei, bármely kort, vagy osztályt nézzük is. Minden emberi lélekben kezdettől fogva ott él a nyugtalanság, amit nem lehet megszüntetni semmiféle tudományos elmélkedéssel sem. Tudósok és tudatlanok egyaránt érzik, hogy az élet kérdései előtörnek sziveinkből. A nagy szellemeknél is megvannak; ezért áll elő a filozófia s ebből születik a vallás. < Azonban még tovább menve, a tudomány a szónak téves, de leginkább használatos értelmében túllépi képességének határát és elbizakodik erejében, amikor ezeket az igen mély problémákat akarja kutatni és megOildani. A lét misztériumát tiszteletben tarthatja, de azt soha sem lesz képes megfejteni. Éppen annál a pontnál, amely ránk nézve a legfontosabb, bizonytalanságban hagy és be kell vallania tehetetlenségét. Nem tud semmit származásunk, rendeltetésünk, lényegünk felől és épen ezért nem is adhatja meg nekünk azt az eledelt, amely éhségünket csillapítaná, azt az italt, mely lelkünk szomját eloltaná, sem azt a beszédet, amelyből egyedül élhet lelkünk. Előtte és hátul, jobbról és balról, alant és fent csupa titokzatosság van; rövid kutatás után mindenfelé megismerhetetlen birodalomhoz jut el, pedig épen ott lenne számunkra a legfontosabb az ismeret. Sötét világot lát maga körül, amelyen nem tud áthatolni. Igazán nem csoda, ha vannak olyanok, kik jó darabig a tudománytól remélték üdvösségüket, de aztán csalódva elpártoltak és a művészetben, az ember istenítésében és zsenikultuszban, a spiritizmusban és buddhizmusban keresik azt a kielégülést, amelyet a tudomány nem nyújtott nekik és amelyet lelkűk mégis kíván. Ez bizonysága az ige azon igazságának, hogy szivünk Isten keresésére van teremtve és nem nyugszik meg addig, mig a nyugalmat Nála meg nem találja. (Folyt, köv.) Püspöki egyházlátogatás a pápai egyházmegyében. Május 19-én reggel 9 órakor indult el Püspök úr Pápáról Homokbödögére kíséretével együtt óriási szélviharban. A közigazgatási hatóságot ezen a napon dr. Buda István tb. főszolgabíró képviselte. Már útközben feltűnt az a borzalmas füstoszlop, mely éppen akkor égő Takácsiból felszállott, de amely tűzről csak Homokbödögén értesült nagy megdöbbenéssel az egyházlátogató küldöttség. A falu határszélén 17 tagból álló bandérium várakozott s itt csatlakozott a menethez az adászteveli lelkész és jegyző is. A falu szélén magyarruhás leányok virágokat hintenek a kocsikra, majd az első díszkapunál Veidinger István körjegyző az elöljáróság élén köszöntötte Püspök urat. Az iskola mellett másik diszkapu várja a menetet, hol tűzoltók és leventék állanak sorfalat. A harmadik díszkapu a lelkészlak és templom bejáratánál van felállítva s a templomudvar és a kerítések is zöld ágakkal díszítve. Itt Somogyi János homokbödögei lelkész üdvözölte a presbitérium élén Püspök urat, Gyimóthy Linus ismétlő-iskolás leány pedig csokrot nyújtott át. Az egész gyülekezet ott állt már a templom lelőtt s a harangok megszólalása után bevonul Püspök úr a virágokkal szépen felékesített kis templomba. Itt az istentisztelet a 7. dicséret 1. versével veszi kezdetét, majd az énekkar Maller Béla kántortanító vezetése mellett a »Szállj alá óh áldott Szentlélek« kezdetű éneket énekli. Az előimát Somogyi János helybeli lelkész mondja. A 63. dicséret 1. versének eléneklése közben Püspök úr felmegy a szószékre s 1. Kor. XII. 4—6. versei alapján hatalmas erővel szól a különböző szolgálatról, a gondnok, presbiterek, gyülekezeti tagok feladatairól, melyeket kell, hogy ugyanaz a lélek hasson át, a mi Urunk, a Jézus Krisztus lelke. Beszéd után ismét az énekkar énekelt, előadván az »Óh nagy Isten dicsőséged betölti a mindenséget« kezdetű éneket. A templomban a gyülekezet jelenlétében folyik le a küldöttségek tisztelgése. Dragovics István ugodí plébános a r. kath. egyház, Takács Elek esperes az ág. hitv .ev. egyház, Papp János községi biró Homokbödöge község, Krausz Elek az izr. hitközség, id. Tóth Albert nagygyimóti igazgató-tanító a nagygyimóti leányegyház, Balassa Kálmán énekkari tag a ref. énekkar, Szalay Sándorné a homokbödögei ref. nőegylet, Maller Kálmán tanító pedig az iskolás gyermekek nevében mondottak üdvözlő beszédet. Püspök
