Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1930-07-27 / 30. szám
Negyvenegyedik évfolyam. 30, szám. Pápa, 1930 julius 27. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ...........-.................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. -............................................................. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁPA, FŐ- ,Ä, FŐMŰNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL . ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. A bizonyosság értelme a tudományban és a vallásban. (Dr. H. Bavinck, volt holland professzor De Zekerheid des geloofs c. munkájának 11. fejezete.) Hollandból fordította: Szabó Dezső. (I.) A hitbizonyosság nemcsak tudományos theoló-' giai szempontból, hanem a gyakorlati vallásosság szempontjából is fontos kérdés. Nem csupán a teológusokat érdekli, hanem a laikusokat is; nem egyedül a tanulószobába tartozik, hanem az otthonba is. És nemcsak elméletek és iskolák problémája, hanem elsősorban a gyakorlaté és az életé is. Nincs olyan ember, bármily elvetemült és mélyresülyedt legyen is, akinek életében elő ne fordulnának megrázó, komoly pillanatok. Senki nincs, akit legalább rövid ideig ne ragadna meg az élet titokzatosa sága, a halál hatalma, az Ítélettől való rettegés és az Úr félelme. Mély igazság rejlik Dalin Félix sza-i vaiban: »A gyönyör a pogány világba vezet, de a szenvedés és fájdalom Krisztushoz visz«. Amint a mámor elmúlik, melyben gyakran és sokáig volt részünk, amint a gyönyörérzet eltompul és a lelkiismeret ébredezik, amint az élet misztériuma, vagy a szenvedés fájdalma megejt bennünket, azonnal felmerül öntudatunkban a halál és a sir, az ítélet és az örökkévalóság gondolata; akkor nincs senki, aki közömbösségében ki tudna tartani, vagy a semlegesség pajzsa mögött el tudna rejtőzködni. Az emberek ebben a tekintetben jobbak, mintsem gondolnánk; nincs atheista, nincs ember szív vagy lelkiismeret nélkül. Vagy helyesebben, Isten mindenkin megláttatja az Ö erejét, áldásokban, törvényekben szól mindenkihez. Igaz ugyan, hogy sokan vannak, kik ezt a hangot elfojtják és a lelkiismeretüket mintegy égő vas^ sál kiégetik. Az sem kétséges, hogy nagyrészük magas tökélyre emelte ezt a szerencsétlen művészetet és hamis nyugalomban vagy kevély nemtörődömségben él halálos ágyáig. De elvitathatatlan az a sok bizonyság is, mit a történelem arra nézve szolgáltat, hogy a legmegátalkodottabb gonosztevőből sem halt ki az emberiesség és hogy a lélek mélyén még mindig felhangzik a mindenható és mindenütt jelenvaló Isten szavának visszhangja. Az istenteleneknek ugyanis —■ ezt mondja az én Uram — nincsen békességük. Természetünknél fogva nélkülözzük ezt a békességet kivétel nélkül mindnyájan. Senki nem nyugodt lelkiismeretének bűneivel szemben; önmagában senki sem bizonyosodik meg abban, hogy életében és azután halálában jól lesz dolga. Az üdvbizonyosság nem örökölt java az életnek és senki nem születik vele. Nem is emberi értelem szüleménye, sem nem a kötelesség pontos teljesítésének jutalma. Hiába keressük a föld árnyékában, az élet élvezésében, a tömeg dicséretében, a tudomány hírében, a művészet babérjaiban és mindazokban a dolgokban, melyek ide alant valók. Hogy megvigasztalódva élhessünk és nyugodtan halhassunk meg, ahhoz azoknak a dolgoknak a bizonyosságára van szükségünk, amelyek odafel valók, láthatatlanok és örökkévalók. Tudnunk kell, hogy mik vagyunk és hová megyünk. Bizonyosaknak kell lennünk afelől, hogy a mi személyiségünk több, mint csak áramlat az óceánban, továbbá, hogy az erkölcsi világrend magasan felette áll a természeti rendnek és hogy a mi legmagasabb és legtisztább ideálunk nem puszta agyszülemény, hanem igazi valóság. Ismernünk kell azt az utat, amelyen lelkiismeretünk vádjaitól és bűneink súlyától megszabadulhatunk. Tudnunk kell, hogy Isten van és hogy Ö a mi Istenünk,, hogy vele kiengeszteltettünk és ezért félelem nélkül tekinthetünk szembe a halállal és az Ítélettel. Mindenek felett itt van szükségünk bizonyosságra. Ez az emberi léleknek a legfőbb szüksége, habár sokszor öntudatlan és érthetetlen is. És az emberiség évszázadokon keresztül kutat utána, akár téves módon és úton is. Mert minden vallás, még a legelfajultabb is, azt tárja fel, amit az ember legnagyobbnak és legszebbnek ismer; minden vallást az örök megmaradás vágya hoz létre és tart fenn. A hívők értékelése szerint a vallás értéke mindenek felett áll. A vallást minden iga?i hitvalló a központi és az egyetlen feltétlen szükségletnek tartja; a vallásos élet ránézve »az élet« a legmélyebb értelemben és a vallás az egyetlen út, amelyen az ember elérheti, amit ezen és a következendő világon kíván. Amit a fejlődés különböző fokain úgy tekintenek, mint a valódi, a legmagasabb értékű, az igazi életet, az is a vallásnak a tartalmát és a tárgyát képezi. A vallásban bizonyosodunk meg a feltétlen és állandó fennmaradásunkról. Az élet mély problémáival szemben korunkban a tudomány gyakran olyan álláspontot foglal el, amely e kérdésekhez visszás és méltatlan is. Sokszor megelégszik amaz állítással, hogy az egyszerűbb emberek és a fejletlen nép számára szükség van ilyenre, de egyébként semmi jelentősége sincs. Ez azonban nem más, mint elbizakodott, üres tévedés. Semmi esetre sem akarjuk lekicsinyelni azt a magas fejlődési fokot, amelyet a tudomány korunkban elért. Felfedezései és találmányai csodálatba ejtenek. Életünket rendkívül kellemessé és gazdaggá tette. Avagy ki nem élvezné hálásan azt az ismeretet és hatalmat, amelyet a természet felett nyújt az embernek? De bármit nyújtson is a szemnek és a fülnek, az értelemnek és a képzeletnek, a szivet mégis üresen hagyja., Mert végre is mit ád nekem a fájdalom óráján és a; halál pitvarában a föld legyűrése, a kultúra gazdag-
