Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1930-07-13 / 28. szám
122. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1930. tarthatatlan végső konzekvenciái új meg új átgondolásra késztették a theologusokat. Ennek a munkának az eredményeképen, különösen az utóbbi évtized alatt mindinkább tudatára ébredt a protestáns theologiai gondolkozás annak, hogy Scheiermacher és.követői végzetesen tévedtek, amikor a vallást csupán a különböző életfunkciók egyikének tartották, holott az lényege szerint az emberi élet olyan alapfunkciója, amelyik minden mást átfog és hordoz. Átfogja és hordozza tehát az egész embert. Vagy más szavakkal mondva: felismerték, hogy nincsen olyan emberi életnyilvánulás, amelyik eo ipso valamiféle viszonyban ne volna az Isten-ember relációval. Ebből a tényből pedig világosan következik, hogy a vallás nem izolálható mesterséges módon egy bizonyos provinciára, mivel az élet minden területe egyben a vallás provinciája is. Ilyen felfogás mellett már lehet a kálvinizmus világmissziójáról beszélni. Aki a Tavaszy Sándor theologiai munkásságát közelebbről ismeri, az előre is tudhatja, hogy a Tavaszy szóbanforgó előadása ennek a megújult theologiai ismeretnek a szellemében készült. Ezeknek az előrebocsátása után áttérhetünk most már magára az előadásra. Töfök István. (Folyt, köv.) Püspöki egyházlátogatás a pápai egyházmegyében. Dr. Antal Géza püspök úr május hó 18-án folytatta egyházlátogató körútját- a pápai egyházmegyében; az útnak ezen a szakaszán a pápai járásnak Pápa körül fekvő egyházközségei kerültek sorra. Püspök úr vasárnap reggel 9 órakor indult Pápáról dr. Jókay-Ihász Miklós egyházmegyei gondnok szép négyes fogatán, melyet még két másik kocsi követett. Kíséretében voltak az egyházkerület részéről Medgyasszay Vince egyházkerületi főjegyző, az egyházmegye részéről dr. Jókay-Ihász Miklós egyházmegyei gondnok, Jakab Áron esperes, Végh János egyházmegyei főjegyző, a közigazgatási hatóság részéről dr. Jerfy József pápai főszolgabíró s Fazekas Mihály püspöki titkár, ki az útnak e szakaszán a gyorsírói teendőket látta el. A körút első állomása Tapolcafö volt. Az u, n. papirmalomnál a tapolcafőiek 24 tagból álló lovasbandériuma és 14 kerékpáros levente várta Püspök urat s Németh Károly községi elöljáró kisebb küldöttség élén mond néhány üdvözlő szót, mely után a bandérium és kerékpáros leventék kíséretében érkezik a menet a falu széléhez, hol fenyőgalyakból összeállított, virágokkal díszített s „Isten hozott“ feliratú diszkapu előtt Major Dániel községi biró az elöljáróság élén köszönti Püspök urat, az út két oldalán pedig zászló alatt kivonult tűzoltók és fegyveres leventék állanak sorfalat. Harangzúgás közepette vonul be Püspök úr a faluba, hol a lelkészlaknál újabb diszkapu áll, rajta e felírás: „Áldott, aki jött az Urnák nevében!“ Negyvenhat magyarruhás leány sorfala között Barabás Árpád tapolcafői lelkész a presbitérium élén meleg szavakkal fogadja a főpásztort, Molnár Ilonka I. osztályú tanuló pedig, mint az iskola legkisebb tanulója kedves kis vers kíséretében csokrot nyújt át Püspök urnák, ki lelkes beszédben köszöni meg a meleg fogadtatást. Pár percnyi pihenő után újból megszólalnak a harangok s Püspök úr és kísérete a magyar ruhás leányok sorfala között vonul be a templomba, hol a szószék, orgona, urasztala virágokkal van díszítve. Felálló éneknek a 39. dicséret 7. versét énekeljük: „E gyülekezeten, mely e helyre telepedett“, főéneknek pedig a 89. dies. 1., 5. és 7. versét. Barabás Árpád helybeli lelkész magasszárnyalásu imával emeli égfelé a lelkeket, majd az énekkar Peti Sándor kántortanító vezetése mellett a 285. dicséret 1. és 2. versét énekeli. Az-énekkar éneke közben Püspök úr felmegy a szószékbe s V. Mózes VIII. 6—9. versek alapján az áhitatos hallgatókkal megtelt templomban hatalmas erővel hirdeti Istennek igéjét, megemlékezve Istennek arról a csodálatos áldásáról, melyet a község a Tapolca folyónak közvetlen a templom tövében levő forrásában bir s megkapó képekben tárva fel Istennek a természeti áldásokban megnyilatkozó atyai gondviselését, Isten iránti odaadó hálára serkenti a híveket. Beszéd után újból az énekkar énekelt, előadván „Mily boldog az, ki Krisztus juha lehet“ kezdetű éneket. A gyülekezet jelenlétében a szép, tágas, oszlopos s festett falu templomban történt meg a küldöttségek fogadása, melyek során Dreisziger József r. kath. tanító a katholikus egyház, Tompos János tanító az ág. hitv. ev. egyház, Győry Lajos községi jegyző Tapolcafö község, Barabás Árpád lelkész a ref. egyház presbitériuma, Szijj Etelka ref. tanítónő a tapolcafői nőegylet nevében köszöntötték Püspök urat s a tanítónő egyúttal átnyújtotta a nőegylet kedves ajándékát, egy szép térítőt, melyen körben kiazsurozva ez a felírás olvasható: „Emlékül szeretett főpásztorunknak a tapolcafői nőegylet 1930 május 18“. A tapolcafői olvasókör küldöttsége élén Lanczinger Kálmán postamester, a tapolcafői tüzoltóegyesület nevében Domonkos József főoktató mondottak üdvözlő beszédet, melyekre Püspök úr külön-külön válaszolt. A küldöttségek fogadása után kijövő ének volt a CXXII. zsoltár. A presbiteri gyűlés az iskolában folyt le, melyet Végh János egyházmegyei főjegyző imája nyitott meg. Püspök úr élénk megbeszélést folytatott az egyház presbitériumával f a gyülekezet aktuális kérdéseiről s különösen az Úr házának buzgóbb látogatását kötötte a presbitérium tagjainak, kik a gyűlésen teljes számmal voltak jelen s rajtuk keresztül a híveknek lelkére. A gyűlés Fazekas Mihály püspöki titkár imájával zárult. A presbiteri gyűlés után Püspök úr kíséretének tagjai a Tapolca forrásait tekintették meg. Egy órakor a lelkészlakon ebéd volt, melyre a község vezető férfiai is hivatalosak voltak. Az ebéd folyamán Medgyasszay Vince egyházkerületi főjegyző a háziasszonyra, dr. Jókay- Ihász Miklós egyházmegyei gondnok pedig a közigazgatás és a felekezetek képviselőire mondott lelkes felköszöntőt. I GYŐRI GYULA I Akik folyó évi junius hó 29-én 20 éves találkozóra jöttek össze Pápán, megpihenni s a küzdelemre új erőt nyerni az alma mater kebelén, fájdalmasan nélkülözték, kit legjobban kerestek és szerettek: a magistert, az izig-vérig való pápai professzort, nyolc éven át volt osztályfőnöküket: Győri Gyulát. Táviratot menesztettek hozzá Budapestre, hogy kifejezzék iránta változatlan szeretetüket, el nem évülő hálájukat, lelkes hódolatukat. Vasárnap estig aztán szét is oszlottak a lelkes tanítványok, sok fölújított kedves emléket víve magukkal és azt a fájdalmas érzést, hogy akit annyira szerettek, akiért annyira lelkesedtek, annak csak a lelkét ölelhették körül leikeik, de orcáját nem láthatták, kezét, mely annyiszor áldotta atyailag őket, meg nem szoríthatták.’