Dunántúli Protestáns Lap, 1930 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1930-07-13 / 28. szám
Negyvenegyedik évfolyam. 28. szám. Pápa, 1930 Julius 13. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. IGAZG. PÁPA, FŐ- .Itt. FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ- TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. A kálvinizmus világmissziója. i. Dr. Tavaszy Sándornak ez a kis könyve1 egy konferenciai előadást tartalmaz, amit a szerző a tavalyi balatonszárszói diáktáborban tartott. Előrebocsáthatjuk, hogy a konferenciai előadások átlagán messze felülemelkedő tanulmánnyal van dolgunk. Ezt a tanulmányt azonban csak abban az esetben tudjuk kellőképen méltányolni, ha vesszük magunknak a fáradtságot, hogy előbb egy theologia-történeti mozzanatot megfigyeljünk. II. 1. Az ezetnyolcszázas évek theologiai tanítómestere Schleiermacher Frigyes volt. Vallástana — ahogy mondani szokták — vörösfonálként húzódik végig az egész évszázad protestáns dogmatikai munkásságán. Ez a híres, korszakalkotó vallástan abban az egyszerű megállapításban összegezhető, hogy a vallás lényegében nem értelmi és nem is akarati tevékenység, hanem az érzelem szférájában mozgó életfunkció.1 1 2 Schleiermacher tehát az érzelmet jelölte ki, mint a vallás saját külön provinciáját; magát a vallást pedig úgy határozta meg, hogy függésérzet: az ember érzi, hogy léte, egzisztenciája függ az Istentől.3 Ennek a tannak a kifejtése nem csupán a spekulációra hajlamos elme foglalkoztatása volt; Schleiermachert egy nagyon is komoly ok : a „felvilágosodás“ részéről fenyegető veszedelem szólította a theologiai viták terére, ahol azzal a feladattal kellett megbirkóznia, hogy a „felvilágosodás“ vallási felfogásával szemben megvédje a vallást. Ebből a szituációból világlik ki Schleiermacher egész theologiai munkásságának az értelme. A „felvilágosodottak“ előtt ugyanis kétségessé vált a természetfeletti úton nyert isteni kijelentés ténye és a kijelentésre épített egész keresztyén tanrendszer. „Felvilágosodott“ ember ilyesmit nem vallhat! Megvetett dolog lett tehát a vallás, amit legfeljebb csak hasznossági szempontok által indíttatva, mint egyfajta mithikus — népies köntösbe bujtatott morált tudtak értékelni. Ilyen körülmények között az volt Schleiermacher munkásságának a jelentősége, hogy „felfedezte“ a vallás lényegét és kioktatta kortársait, hogy a vallás lényegében sem nem értelmi (tanbeli), sem nem akarati (cselekedetekben nyilvánuló), hanem érzelmi jelenség, nem lehet tehát 1 Dr. Tavaszy Sándor: A kálvinizmus világmissziója. Soli Deo Gloria Kis Könyvtár, I. füzet. Kiadja a Soli Deo Gloria Könyvkiadóvállalat. Budapest, 1929. 8-r., 52 lap. — A könyv egyik fejezetét mutatványként közölte a Dun. Prot. Lap f. évi 7. száma. 2 Friedrich Schleiermacher: Über die Religion. Reden an die Gebildeten unter ihren Verächtern. L. a második beszédet, különösen a 26. s köv. 1. (Lapszám az Otto R.-féle krit. kiad. szerint.) 3 Ez az interpretáció a későbbi Schleiermacher szellemében készült, tehát nem az imént idézett „Beszédekére, hanem a Schleiermacher „Hittan"-ára támaszkodik. intellektuálisztikus úton „elintézni“, de nem lehet puszta morállá sem degradálni. Ezzel a „felfedezéssel“ a „felvilágosodott“ ember érdeklődési körébe vonta s újra problémává tette a vallást. 2. Schleiermacher tanának kétségtelenül megvolt az az előnye, hogy külön provinciát biztosított a vallásnak, ahol az azután zavartalanul meghúzódhatott, mint valami csendes, magános kertben, amit magas kőfal vesz köröskörül és véd a világ zajától.1 De ugyanakkor megvolt ennek a tannak az a nagy hátránya is, hogy az érzelem síkjára izolált vallás nem támaszthatott igényt az élet másik két terülétére : az értelemre s az akaratra, vagyis nem lehetett a schleiermacheri felfogás szerint az, ami saját lényege szerint lenni akart: az egész életet átformáló erő. A vallás izolálása tehát erőszaktétel volt a valóságon és ez az erőszak hamarosan meg is bosszulta magát. Schleiermacher tanai nyomán lábrakapott egyfajta esztéticizmus: a vallást úgy tekintették, mint valami külön képességet, ami — ha megvan az emberben, színesebbé, gazdagabbá teszi az egyéniséget, teljesebbé az életet. Ebben a vonatkozásban gyakran hasonlították a vallást a muzikalitáshoz.2 A zenét csak az élvezheti, akinek zenei hallása van, épp így a valláskeltő impressziók befogadásához is megfelelő felfogó-érzék szükséges. Például aki az Ézsaiás 7. olvasása közben nem érez valami szent félelmet, annak egyszerűen hiányzik ez az érzéke, annak „nincs hallása“ vallási téren. Ez a felfogás nemcsak a mi mai „intelligenciánk“ nagy többségének lett sajátjává, hanem beférkőzött prédikáció-irodalmunkba, feljutott szószékeinkre, sőt szószólóra talált még egy olyan neves és tudós modern theologusban is, mint amilyen például a marburgi Otto Rudolf. Pedig ennek a felfogásnak az a végső konzekvenciája : mint ahogy zene nélkül meg lehet élni, épp úgy vallás nélkül is élheti világát akárki! Ilyen felfogás mellett egyszerűen lehetetlen dolog lett volna még egy Tavaszy Sándornak is egy vallásforma: a kálvinizmus világmissziójáról komolyan és meggyőzően beszélni. Hát lehetne ilyen felfogás mellett a kálvinizmusnak valami életbevágóan komoly küldetése ebben a világban és ennek a világnak a számára, amit csak a kálvinizmus tölthetne be, ami tehát missziói igényét igazolná ? Ilyen felfogás mellett még a legnagyobb keresztyén misszionárius, maga Pál apostol is megmaradt volna csendes palesztinai polgárnak és még a küszöböt sem lépte volna át azért, hogy a „keresztyénséget“ propagálja, mert szó sem lehetett volna sem igazi keresztyénségről, sem igazi misszióról! 3. Nem is ez a felfogás a dr. Tavaszy Sándor előadásának a háttere. A Schleiermacher-féle vallástan 1 Heim K. hasonlata. (L. Karl Heim: Die neue Welt Gottes. Berlin, 1928. 6. 1. 2 L. Heim i. m. 9. 1.
