Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1929-04-14 / 15. szám

68. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1929 Béla ig. tanító, a tatai járás közönsége részéről Troykó Béla főszolgabíró, Szomód község nevében Horváth Sándor fő­jegyző (aki átnyújtotta Szomód és Szentmiklós község értékes ezüst emléktárgyát is !), a tatai egyházmegye tanítóegyesülete nevében Vizváry Miklós győrszabadhegyi tanító, elnök, a helybeli tanítói kar nevében Baranyi József kántortanító szólották, valamint üdvözölték a jubilánst az énekkar és az iskolásgyermekek is. Délben az iskolában 50 terítékes köz­ebéd volt, melyen Lőke Károly esperes a kormányzóra mon­dott pohárköszöntőt. Beszéltek még többek között Palkovics László alispán, Grabits Henrik plébános, dr. Bányay Lajos, Besse Lajos és Gál Endre lelkészek. — A Komáromi Ref. Nőegylet f. hó 7-én rendezte a téli évad utolsó teadélutánját az iskola termeiben, melye­ket teljesen megtöltött a közönség. A teadélután műsorának kiemelkedő száma dr. Antal Géza püspök úr Öméltóságá­nak mély gondolatokban gazdag előadása volt, melyben az önzésből fakadó és a krisztusi önzetlen szeretetet állította mesteri kézzel a hallgatóság elé. Gyönyörű példákkal illusz­trált előadását mindvégig áhitatos csöndben hallgatta és befejezés után Püspök urat sokáig ünnepelte a közönség. Jánossy Nusika és Sulacsik Gabriella adták elő nagy siker­rel br. Eötvös József „Vár és kunyhó“ c. melodrámáját; Maksay Andor városi tanácsos, presbiter pedig Ábrányi: „Mi a haza“ c. szép költeményét szavalta nagy hatást keltve. Á műsort az ev. és ref. ifjúság vegyeskarának szép éneke zárta be. A Nőegylet által gondosan előkészített teadélután a harangalapra 250 P-t jövedelmezett. — A kiskovácsi ref. egyházban a vallásos estélyek, melyek 3—4 hetenként tartatnak, nov.-ben kezdődtek s ápr. hóban végződnek. A zsúfolásig telt iskolában'boldog meg­hitten hallgatják a tisztító, megújító erejű szent Igét. Az ünnepet leányok, ifjak szavalatai, lelkészné s tanító éneke vagy felolvasásai teszik változatossá. Végezetül az új-énekek­­ből tanulnak, vagy a már megtanultakat ismétlik, vallás­­külömbség nélkül. Vallásos estéket követő vasárnapon külön művelődési estét tartanak. Ilyenkor lelkészné felolvasása: rendszerint erkölcsnemesítő s hasznos tudnivalók, szülők s gyermekek részére: „Szülői szeretet,“ „Legfőbb kölelessé­­geinkről,, stb. s egy-két felvonásos, nemesen szórakoztató színdarab töltik ki az estét. Érdekes és örvendetes jelenség, hogy a hívek s az ifjúság kérésére az idén is elő kellett adni a multévben előadottak közül Sándor Pál pápai tanár: „Ősi rögök“ című irredenta színművét, melyet kívánatra a Iparoskörben is előadtak tanítványaink, mely őszinte meg­­illetődést és lelkesedést váltott ki a közönség leikéből. Ugyancsak háromizben előkellett adni, fenni nevezett Tanár úr „Két gyöngy“ című művéből a „Kukukék leánynézőben“ című kedves, kacagtató jelenetet. Szűnni nem akaró taps honorálta az írót a felüdítő szórakozásért. Néhány szép Szabolcska, Medgyasszay, Sajó S.. Bakó B., Szigethy, Bódás vers és énekek zárják be az estéket. — Az egyház és a munkásság. A stockholmi kon­ferencia 1925-ben az egyház és a munkásság között való kapcsolatok megteremtése végett állandó választmányt al­kotott, mely folyó évi április hó 9-én tartotta első ülését dr. Gounelle franciaországi lelkész elnöklete mellett Géni­ben. Kifejezésre jutott ez alkalommal az a kívánság, hogy az egyház szociális munkáját illetőleg rendszeres munka­­programul létesítendő, s meg kell ismertetni a munkásság­gal a stockholmi’ konferenciának programmjába felvett szo­ciális törekvéseket, nagyobb figyelmet kell szentelni az egy­házi sajtóban a népszövetségnek és az internacionális mun­kásságnak és azok hírlapi nyilatkozatainak. — Az ifjúsági egyesületi vezető-tanfolyamon el­hangzott összes szakelőadások és szétosztott anyag meg­rendelhető 5 pengőért a Keresztyén Ifjúsági Egyesületek Szövetségétől Budapest, IX., Üllői-út 29., II. Megrendelést csak a pénz előzetes beküldése mellett fogadhat el. i=jj HIVATALOS RÉSZ |j=| !.** Pályázat a diósjenői (Nógrádm.) református orgonista-tanítói állásra. Javadalom: 1. Lakás, kerttel. 2. Szőlőparlag az öreg­hegyen. 3. 6 hl. tiszta búza, 12 hl. 80 1. rozs, porára 64 L rozs. 4. 123 pengő évi készpénz. 5. 15 hold 172D-Ö1 szántó­föld, 2 hold 910D-Ö1 rét. 6. Évi 40 m3 tüzelőfa az urada­lomtól. 7. Gazdasági ismétlő iskolában tanítás, faiskola keze­lésért községtől 170 a. k. 8. Stóla. 9. Államsegély. 10. Egy­ségszám : 56. Kötelesség: 1. A kijelölt osztályoknak tanterv szerinti vezetése. 2. Istentiszteleteken, temetéseknél éneklés, orgoná­­lás. 3. Énekkar vezetése. 4. Lelkész helyettesítése, kanonikus órákon prédikálás. 5. Gyűlési jegyzői tiszt betöltése. 6. Bel­­missziói munkákban, adókezelésnél, könyvvezetésnél segéd­­kezés. 7. Földadót javadalmas fizeti. Kántori próba a gyülekezetben önköltségen április 28-án. Egyébkor megjelenés, fungálás megsemmisítő ok. Pályázati kérvények, tanítói, kántori oklevéllel, szüle­tési, szolgálati, kommunmestes stb. okmányokkal felszerelve,, válaszbélyeggel a ref. esperesi hivatalhoz küldendők Szoko­­lyára (Hontm.) május elsejéig. B.-listások előnyben. Az állás szept. elsején elfoglalandó. Diósjenő, 1929 április hó. ískolaszéki elnök. Pápai egyházmegye tanügyi biz. elnökétől. Fölkérem azokat a lelkésztársaimat, kiknek helyisé­gében vagy szórványaiban nem ref. iskolába járó elemi vagy középiskolás ref. tanulók vannak, hogy azoknak vallás­­oktatásáról szóló kimutatást a következő pontok szerint: 1. Tanintézet vagy szórvány megnevezése. 2. Ref. fitanulók száma. 3. Ref. leánytanulók száma. 4. Ref. vallástanítás heti óráinak száma. 5. A hitoktató neve. 6. A vallástani vizsga mikor tartatott meg? 7. A vizsgái biztos neve — a Rt. 95. §. értelmében, a nagytiSzteletü esperes úr által kinevezett vizsgái biztos jelenlétében megtartott vallásvizsga után azonnal, a vizsgái biztos jelentésével együtt, hozzám küldeni minden külön értesítés bevárása nélkül szíveskedjenek. Kiváló tisztelettel Nyárád, 1929 április 11. Kiss Zoltán tüb. elnök. A dunántúli református egyházkerület által kiadott, három színben nyomott Konfirmációi Emléklap darabonként 24 fillérért, 10 darab rendelésnél 10% engedménnyel kapható a főiskolai nyomdában Pápa, Petőfi-utca 13. szám alatt. Ugyanitt beszerezhetők az egyházkerületi irat­terjesztéssel kapcsolatban bibliák, énekes könyvek és vallásos iratok. Pápa, 1929. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom