Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-10 / 10. szám
Negyvenedik évfolyam. 10. szám Pápa, 1929 március 10. FELELŐS SZERKESZTŐ: FONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR FÁRA, FŐ- A FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE : TÓTH LAJOS THEOl. S COLA, AHHEZ.A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ- ®J© IGAZGATÓ PAPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZEVDÓK. Cirénei Simon. Márk XV: 21: „És kényszentének egy mellettük elmenőt, bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jő vala, Alexandernek és Rufusnak az atyját, hogy vigye az ő keresztjét“. A tavasz reggeli bíborában fürdik Jeruzsálem és környéke. Az Olajfák hegyének ezüstös hátteréből tündökölve ragyog ki a szent város gyönyörű templomával és lapos tetejű házaival. Mindenütt az élet lehellete és mindenben ünnepi hangulat. Ragyogó napfény aranyozza be a páskaünnepre készülő világot. Á damaszkuszi utón egy ember halad a város felé: Simon, az afrikai Cirénéböl származó kegyes izraelita. A naptól életre csókolt természet, a földet borító sokszínű virágok, a virágzó citrom-, füge- és olajfák kábító illata, a magasban szárnyaló pacsirták trillázó éneke, a buja vetések halk zizegése, a szent város gyönyörű látképe: eddig soha nem érzett boldog harmóniába ringatják lelkét s az ünnep előtti napon áhitatos szivét a magasba ragadják. A hit szárnyain emelkedve, ajkáról magasztos zsolozsma kél; nem szó, nem beszéd, de kihat az egész földre, bölccsé teszi az együgyüt, megvidámítja a szivet és megvilágosítja az emberi szemeket. Hallelujah! Hallelujah! De boldog elmerülését megzavarja a kapun lciícduló, gomolygó és zajgó sokaság. Bizony osan vakarni gonosztevőt visznek a vesztőhelyre — gondolja és sietve indul, hogy elkerülje őket, hogy minél előbb belül legyen a kapun és minél előbb eltűnjék szeme elől ez a lelkének harmóniáját megzavaró sötét kép. De nem lehet. A gonosztevők egyike nehezen vonszolja magát és bitófáját; le-lerogy a súlyos teher alatt. A menet, eleje a bűnössel lassan halad s a hátul jövő kiváncsiak összenyomják a tömeget és elzárják az utat. És Simon belesodródik a' tömeg közepébe. Egyszerre csak maga mellett látja a roskadozót, ki terhének súlya alatt végkép összerogy. Ki vigye tovább a keresztet? — hallja a kemény szót s magán érzi a marcona római katona kutató tekintetéi. Hirtelen vasmarkok ragadják meg, a nehéz keresztet vállára nyomják és akarva, nem akarva kénytelen cipelni tovább a gonosztevő keresztjét, a gyalázat fáját. Szólni hiába szól, lázadozni hiába próbál, csak annál nagyobb a kacaj és vad gúnyhahota. Lelke vad dühben háborog, iménti hallelujája kegyetlen káromkodásba fullad. Mily kegyetlen a sors, hogy éppen őneki juttatta ezt a szégyenteljes kínos szerepet! Lázadozva viszi a kersztuton a nehéz keresztet, inig elérik a Golgothát. Megszabadul terhétől; kipihenheti magát. Verejtékét törülgetve dühöng önmagára, átkozza a sorsot, a tömeget, a katonákat, mindent, az eget, a földet, de leginkább a gonosztevőt. Vad tekintettel kutatja a latort, hogy szégyenéért legalább néhány arculütéssel megboszulja magát. De mikor előtte van, megdöbbenve megáll. Vad, marcona alak helyett egy törékeny alakot lát, ellenséges tekintet helyett szelíd szemek néznek rá alázatos hálával s bánatos, megkínzott vérző arc tekint rá a martirság fényével. Dühe elszáll, haragja megszelídül s lassanként szánó szeretetbe olvad át. Ki ez a szelíd szenvedő, hogy bitófán kell meghalnia?! Meglepetésében észre sem veszi, hogy bánatos siró asszonyok állanak körülötte, a fájdalmas szivü anyának hálás tekintete irányul felé s megható szavak mondanak köszönetét neki a kereszt viteléért. Megzavarodva kérdezi mintegy önmagától: mi ez? mi történik itt? Nem így szokták kikisérni a gonsztevőket! S tanácstalanul siet e csodálatos helyről, hogy minél előbb otthonába rejtőzzék. De az átélt jelenetek végzetes erővel vésődnek bele lekébe. Az ártatlan szenvedőt, a martírarc tekintetét többé elfeledni nem tudta. Vele volt ébren, vele volt álmában. Minél többet gondolt rá, annál inkább vonzotta. Valami megmagyarázhatatlan erő lcpcsrőllépésre a Názáreti Jézus követői közé viszi, ahol lassanként elmosódik lelkében a földi Jeruzsálem képe, hogy helyet adjon a mennyeinek, ahol elveszti jelentőségét rá nézve a díszes templom, hogy elfoglalja helyét az Isten országának dicsősége, ahol a gyűlölt latorból szeretett Mester lett, az ő újjáteremtője, új főpapja, üdvözítője, felkent Messiása, ahol megteljesedik hittel, reménységgel és szeretettel. Ha eddig szégyelte a kereszt vitelét, most dicsőségnek tekintette, ha eddig átkozta a sorsot, most áldotta a gondviselő mennyei Atyának igazgató kezét, amellyel akkor az útján vezérelte. Gyermekeivel: az első közösség életében jól ismert Alexanderrel és Rufusszal együtt szaporítja számát annak a kicsiny seregnek, mely a szomorú gyász után egy új élet diadalmas hajnalával nekiindul ez új életnek, meghódítani a bűnben fetrengő világot. Cirénei Simon élete így lett diadalmas életté, amelyre a hagyomány szerint az arábiai Bostrában viselt püspökség után ráhelyezi Isten a vértanú halál fénylő koronáját. Cirénei Simon élete diadalmas élet. Csodálatos emelkedés a gyarló embertől a lassú újjászületésen át az üdvösség diadaláig. Bár Simonból magából, de nem tőle magától indult. Egy láthatatlan kéz, a menynyei Atya keze irányította, hogy legyen példája, vezérlő csillaga sok gyarló földi embernek. Ez a mennyei kéz rámutat most előttünk erre a diadalmas életre. Simon megtapasztalta, hogy nem a megszégyenítés előtti kegyes élete az igazi élet, mert az oly rövid idő alatt az ellenkező végletbe csapott át a megcsufoltatás szégyenében, de az a diadalmas élet, amely annak a Simonnak sajátja, aki a mártírhalál árnyékában is megáll hittel és reménnyel. Boldog ember az, aki Simonként újjászületik, akinek életét vezérli az Atya, hogy meglássa a szenvedő Fiút s a diadalmas életet élje a Lélek ereje által. Boldog, aki Cirénei Simon tud lenni. S.
