Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-22 / 51. szám
248 oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1929. megnyilatkozását látom, az én tanítói lelkemet egy édes érzés hatja át, s az a boldogító tudat, hogy a tanítói önfeláldozói munka és szeretetnek jutalma nemcsak egy csendes sirgödör, melynek szomszédságába mig él oly sokakat kikisér, s a töredező sziveket vigasztalta, hanem egyéb is, a szerető tanítványoknak évtizedek után is hálás emlékezése. A kegyeletnek e nemes megnyilatkozásával az emlékállítók nem csak Fazekas Mihályt, az egykori rektortanító emlékét becsülték meg, de legkivált önmagukat. S én mint tanító nemcsak a magam, de mint a mezőföldi tanítóság elnöke, tanítótestvéreim nevében is elismerő hálás köszönetét tolmácsolom a szeretetnek ezen nemes megnyilatkozásáért. Legyen az egykori nagyszivü munkás tanító emléke áldott, legyenek áldottak azok s utódaik, akik az ő emlékét ily nemesen őrzik. Kallós Béla beszéde után Makay József berhidai tanító tolmácsolta a tanítványok háláját és kegyeletét. Ismét az énekkar szerepelt és pedig azt az éneket, melyet a gyülekezet mindig felbuzduló lélekkel hallgatott az elhunyt szép hangú rektortanító ajkairól: »Nincs már szivem félelmére«. Utoljára Cseke Dezső balatonkenesei rektortanító, mint utód mondott lélekbemarkoló szavakat s a szép ünnepélyt az énekkar »Ha hogy felettem vész borong« kezdetű éneke zárta be. Szinte felemelő hatással volt a lelkekre, mikor az ünnepély végén a keleti égboltozaton Isten kegyelmének jele, egy teljes szivárvány bontakozott ki ragyogó pompájában. A család részéről jelen voltak az ünnepélyen az elhunyt rektortanító özvegye: Fazekas Mihályné, szül. Köntös Juliánná és fia, Fazekas Mihály püspöki titkár. Résztvettek az ünnepélyen Bakó Lajos balatonfőkajári lelkész, Vincze Sándor nyug. enyingi, Marák Béla ny. fülei, Kallós Béla táci, Sass János és Székely Lajos balatonfőkajári, Makay József berhidai és Vörösmarty Béla küngösi tanítók. Ä mai időkben jólesik látnunk a tanítói nehéz, de áldott munkának ezt a szép elismerését, a tanítványi hálának és kegyeletnek ezt a felemelő megnyilatkozását! Hittestvéreink Ausztriában. Hogy ausztriai hittestvéreink mai életét megtudjuk érteni, egy kis történeti visszapillantást kell eszközölnünk. Ausztriában, éppen úgy, mint hazánkban, a reformáció futótűzként terjedt el. Jött azonban az ellenreformáció, mely Ausztriában úgyszólván teljesen kipusztította a reformációt. Az evangélium világossága csak egyes kitartó családoknál maradt meg, házi istentiszteletek keretében, mert a nyilvános istentisztelet száműzetés és jószágvesztés terhe alatt tilos volt. A kitartó hívek a jobb napok eljövetelében nem csalódtak. A tizennyolcadik század két utolsó évtizedében megindult »az elszórt csontok összeszedése«. Megjelent a II. József féle pátens és ez tette lehetővé az új élet kezdetét a kitartók, illetve maradékaik számára. Bécsben megépítik templomaikat úgy a reformátusok, mint a lutheránusok. A két templom egymás mellett épült, vagy jobbanmondva összeépült. Mintha az építkezésnek ez a módja is csak azt akarta volna kifejezésre juttatni, hogy ez a két drága hajtás, a két protestáns egyház, egymást segítve, egymást építve akar munkálkodni a jövendőben. Mert vaíó igaz, hogy az osztrák protestantizmust talán semmi sem jellemzi jobban, mint a két egyháznak emez együttműködése és egymást támogató szeretete. Ez amint meg volt kezdetben, úgy megvan ma is. Azonban nemcsak Bécsben szervezkedett új életre a protestantizmus, hanem egész Ausztriában is. E szervezkedés folytán nyert azután megállapítást az, hogy a lutheri reformáció hívei sokkal többen voltak, mint a calvini reformációé. Mint minden nagy szellemi megmozdulásnak, úgy az új életre indult protestantizmusnak is Bécs volt a középpontja. Vessünk azért rövid pillantást a bécsi protestánsok, elsősorban a reformátusok életére. Ä katonaság révén nagyon sok református magyar került fel Bécsbe. Ezeknek lelki gondozásáról a református katonai lelkészség gondoskodott. Megvolt a külön protestáns katonai templomocska és azt használták a reformátusok és a lutheránusok közösen tábori lelkészeik vezetése mellett. Azonban nemcsak katonák jöttek fel Bécsbe a magyar reformátusság soraiból, hanem sokan a tisztviselők közül is, akik a közös hivatalokban dolgoztak, továbbá a munkások közül, akik leginkább a hajóstársaságoknál keresték meg mindennapi kenyerüket. Ezek a tisztviselők és munkások a bécsi reformátusok templomában látogatták az istentiszteleteket. Az alkalmi, magyar nyelvű igehirdetést pedig magyarországi lelkipásztorok látták el. A világháborút megelőző esztendőkben elsősorban Balogh Elemér pozsonyi lelkipásztor szerzett nagy érdemeket a bécsi magyar reformátusság lelki gondozása körül. A világháború, illetve a békekötés nagyon megváltoztatta úgy a bécsi reformátusság, mint a magyarság helyzetét. Összesen hat református egyház maradt meg Ausztria területén. A vezető helyet két lelkésszel és egy templommal továbbra is a bécsi egyház tölti be, az egyik lelkész lévén az ausztriai reformátusok szuperintendense, azonban a magyar reformátusok száma nagyon megfogyott ebben az egyházban. A közös hivatalok felszámolásával, a hajóstársaságok személyzetredukálásával nagyon megcsappant a magyar reformátusok száma. Ehhez járult még az is, hogy utánpótlásról szó sem lehetett, meg aztán az, hogy a forradalmak után Bécsbe menekülő »magyarok« nem voltak reformátusok, meg ha írás szerint azok lettek volna is, régen szakítottak már ők Istennel, meg a magyar vallással. A Magyar Református Konvent nagy pásztori szeretetére vall az a körülmény, hogy ama maroknyi maradék magyarság számára is, amely ma él Bécsben, gondoskodik legalább a téli hónapok folyamán, alkalmi magyar igehirdetőkről. így az idei karácsonyban is, az egyetlen bécsi református templomban, magyar nyelven fel fog hangzani a karácsonyi ének, ima és Ige, Istennek dicsőségére és bujdosó, szegény magyarok vigasztalására. „ „ . ,, Dr, Herczegh József. A virrasztás. Minden népre nézve jellegzetes az, hogy halottaival szemben miként viselkedik és róluk hogyan vélekedik. Fontos ez többek között ethnográfiai és valláslélektani szempontból is. Mennyire hiányos volna például tudásunk az egyes népek szokásáról és vallásosságáról, ha nem ismernénk felfogásukat a halálról és temetési szokásaikat. Az amúgy is misztikus homályban feltűnő távoli kelet gyermekének, a kínainak gondolatvilága, élete teljesen sötéten állana előttünk, ha nem tudnánk, hogy milyen fontos neki halottainak a kultusza. Fliszen valamirevaló határoza-
