Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-15 / 50. szám
240. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1929. mátus magyar egyházunk anyagi és lelki alkotmányának megerősödése. Méltó, hogy a kérdés rendezése fundamentális tétellé tétessék, az egész vonalon általános érdeklődés tárgya legyen s főként az illetékes tényezők behatóan foglalkozzanak a rendezés minden természetű vonatkozásával. Ha már elindították a népnevelés és oktatás legalsó fokán a mívelés kereteinek kitágítása céljából a VII. és VIII. osztályok felépítésének a tervét: jól átgondolt koncepcióval kell a református egyháznak is a vallásoktatás tantervét az anyag fokozatosan építő elrendezésével kiszélesíteni. Tiszteletteljes észrevételeim tehát a következők: Egyetemes konventünk jelenleg érvényes elemi iskolai vallástanítási tanterve a múltakhoz mérten határozott fejlődést mutatva, az I.—VI. osztályokra nézve bőséggel sorolja fel a tanítási anyagot. Az I.—VI. osztályok anyagának kijelölése és felosztása hagyományos nyomokon épült fel és mintaszerű elgondolás jellemzi. Az V.—VI. osztályok tantervi anyagbeosztása is jó. Az t egyháztörténet, a hit- és erkölcstan felvétele nagy hézagot pótol a református gondolkodás alapelveinek a gyermeki lélekben lerakódása érdekéből. Mint egyik iskolai körzet felügyelőlelkésze, tapasztalat alapján, itt most mellékesen állapítom meg, hogy az V.—VI. osztályok vallástani könyvei az elemi iskolák értelmi színvonalához viszonyítva, pedagógiai szempontból tarthatatlanok. Még városi iskolákban is. Falusi iskolákban pedig- 0-ra szállítja alá az oktatás értékét. Szinte siralmas a tanítók nehéz munkáját nézni s az eredménytelenséget a tanítók kínlódásával összehasonlítani. Dunántúli kerületünk mérhetetlen kárt szenved a református népoktatás egyetemes rendezésében az ilyen és hasonló hivatalos tankönyvek kötelező közkézen forgása miatt. I. Első feladat, hogy az V.—VI. osztályok számára sürgősen Írassanak olyan vallástanítási kézikönyveket, amelyeket el lehet fogadni és amelyekkel tudunk is a tanterv céljainak megfelelően építeni, mert mostani munkánk két esztendeig, amikor éppen a református életfelfogás alkotó elemeit, a világszemlélethez más vallások csábító szellemével szemben a református elvi nevelés alapjait rakjuk le, az akadémiai stílus és a tudós theológus nyelvével irt tankönyvek használhatatlansága miatt minden növendéknél kárbavész. Egyébként az anyag teljesen meghagyandó olyan iskolákban, amelyek hat osztályúak és országos nyomorúságunk miatt bizonnyal azok is maradnak. II. Az illuzórikus, vagy mondjuk: nyugat-európai vágányokon futó iskolák VII.—VIII. osztályaiban — szerény véleményem szerint — bevezethető a középiskolák III.—IV. osztályainak anyaga. Mivel az elemi iskola felső tagozata a középiskola alsó tagozatával lesz — a közoktatásügy látható tendenciája szerint — ekvivalens: lehet a vallásoktatás a nyolcas elemi iskolák VII.—VIII. osztályaiban párhuzamosan haladó. A gyakorlati élet szempontjából, illetve az alsó- és középiskolák egymásrautaltsága alapján a természetes kapcsolat kiépítése érdekéből ez látszik egyedül észszerű és praktikus megoldásmódnak. Zavart okoz a VII.—VIII. osztályok bevezetése mindenképpen, mert a vallásoktatás egységességét és haladó tanmenetének irányát támadja meg. De a tantervnek azt a kérdést kell eldöntenie éppen: hogyan biztosítható a szellemi és lelki nevelés ideálja, valamint munkájának folytonossága kisebb zavarral? Talán egy olyan megoldás is elfogadható lenne, hogy a nyolc osztályos iskolákban az egyháztörténet anyagának felét az V. és felét a VI. osztályokban kellene tanítani bővültebb keretekben, vagy megtoldva pl. a Heidelberg! Káté nyomán szerkesztendő református Kis Káté bevezetésével. A VII.—VIII. osztályokban pedig a hitilletve a VIII. osztályban az erkölcstan lenne tanítandó. Kovács József. Győzelmes személyiség. A legértékesebb ajándék, amellyel az ember szolgálatára lehet a világnak, a boldog és bensőleg győzelmes személyiség. Xavier Ferencnek hosszú missziói utazásait, fáradhatatlan buzgólkodását, lankadatlan lelkesedését, rettenthetetlenségét minden emberi fenyegetéssel szemben — sokszor és méltán emlegetik magasztalással. De külső munkásságának minden leírásánál mélyebb betekintést enged Xavier Ferenc lelkületébe egyik kortársának ez a rövid följegyzése: »Néha megtörtént, hogy ha valamelyik szerzetes-testvér bánatos volt, — hogy megint felviduljon, csak azt kellett megtennie, hogy elment őhozzá és rátekintett«. Az ilyen szolgálat, mely nem annyira abból fakad, hogy mit teszünk, mint inkább abból, hogy mik vagyunk, a legértékesebb hozzájárulás, amellyel mások életét meggazdagíthatjuk. Ennek az igazságnak a fénye visszariaszthatná azt a könnyelmű és felületes készséget, amellyel sok ember siet magát felajánlani a szolgálatos életre. Nem kell hozzá más, úgy vélik, csak egy kis jóakarat és lelkesedés, és mindjárt beállhat a szolgálatba akárki is. Még azokat az egyszerű szolgálatokat sem lehet jól betölteni ezzel a lelkülettel, amelyekről az utolsó Ítélet példázatában szólott a Mester (Máté 21:31—46.). Táplálni az éhezőket, felruházni a mezíteleneket, inni adni a szomjuhozóknak, — ezek olyan külső cselekedetek, amiket utóvégre kellő nekibuzdulással véghez lehet vinni. De hogy milyen igaz és maradandó segítséget nyújt az ember e szolgálatok által másoknak, az bizonyos, kézzel nem fogható járulékoktól függ, amiket nem lehet egy kis föllelkesedéssel megszerezni. Ugyanaz a külső jótétemény az egyik esetben megbosszantja és megalázza azt, akit részesítenek benne; a másik esetben érzéketlen és hálátlan marad utána; a harmadik esetben háladatossá és boldoggá teszi. »Amikor megpróbáltam szolgálatokban odaadni magamat az embereknek«, — mondja Emerson — »kitűnt, hogy mesterkélt erőlködés az egész. Az emberek megeszik a szolgálataidat, mintha almát kapták volna tőled és rólad magadról megfeledkeznek. De szeresd őket és megérzik a lelkedet és hálásak lesznek érte«. Nem igazi szolgálat a szolgálat mindaddig, amíg a legegyszerűbb jótetten is nem sugárzik át a mögötte rejlő személyiség, lelki jelentéssel töltve meg az egészet. Ha ez áll már az olyan külső jótettekre nézve is, mint amilyen az éhezők, mezítelenek, szomjazok megsegítése eledellel, ruházattal, enyhítő itallal, mit szóljunk akkor a következő példához,- amelyet a Mester a jótettek sorozatában felemlít: »Beteg voltam és meglátogattatok«? Egy viruló egészségű, pályáján fényesen előhaladó barátod, aki nemrégen még sikerekben gazdag esztendők hosszú sorára tekinthet előre reménységeiben, egyszer csak megroppan a munkában. Az ereje kimerült; a tervei rombadőltek. És minderről tudomást szerezve elmégy meglátogatni, hogy segítségére légy sorsának elviselésében. Olyan könnyedén elintézhető szolgálat ez? Nemde, megalázkodva és bátortalanul állsz meg barátod betegszobájának a küszöbén?
