Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-15 / 50. szám
1929 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 241. oldal. Tegnap még nagyon önelégült ember voltál talán, de most nagyon nyomorultul érzed a gyöngeségedet és haszontalanságodat. Oh egekben lakó Isten, így tör fel a szivedből az őszinte imádság, adj belém erősebb hitet, gazdagabb lelket! A barátomnak a lelkem legjavára volna most szüksége, és mit adhatok neki?! Semmi sem alázza ügy meg az embert, semmi sem űzi úgy vissza Istenhez életének megújhodásáért és meggazdagodásáért, mint ha egyszer komolyan megpróbál szolgálatára lenni másoknak. Krisztus elküld minket a szolgálatos életre s a szolgálatos élet, mintegy visszalökő erővel, odahajt minket Krisztushoz és ahhoz az Istenhez, akit Ő jelent ki nekünk, hogy ott megtaláljuk azokat a bőséges lelki erőforrásokat, amelyek nélkül lehetetlen életadó szolgálatokat teljesíteni. »Fiatal barátom«, — mondotta Tolstoj egy lelkes ifjú reformernek, — »ön nagyon sok vért verejtékezik a világért; verejtékezzék előbb egy kicsit önmagáért... Ha jobbá akarja tenni a világot, önmagának kell a lehető legjobbnak lennie... Nem hozhatja el az Isten országát a világra, ha az mindenekelőtt a saját szívébe el nem jött«. Aki megpróbálja ellesni annak a legszolgálatosabb életnek a titkát, mely valaha is járt e földön, annak meg kell, hogy ragadja a figyelmét az a tény, hogy a világnak mindenekfelett a személyiség ajándékára van szüksége s enélkül minden más ajándék csak csekély értékű marad. Az, ahogy a Mester törődött a szegényekkel és betegekkel, s ahogy együttérzett az emberekkel testi szükségeikben: soha felül nem múlható példája a gyakorlati, mindennapi bajokban való fáradhatatlan, segítő részvétnek. De mindezek a szolgálatok azért váltak örökre jelentősekké az egész emberi-, ség számára, és végrehajtójuk azért foglalta el fejedelmi helyét a szolgálat birodalmában, mint annak elismert tökéletes példája és örök mestere, mert mindezek a konkrét szolgálatok olyan személyiségből fakadtak, amely mérhetetlenül gazdag volt azokban a lelki javakban,, amelyek nélkül nem élhet meg az emberiség. Hogy miért volt a Mester a szolgálatban olyan nagy, annak végső titkát a negyedik evangélium egy jelentős szakasza tárja fel előttünk: »Tudván Jézus, hogy az Atya mindent hatalmába adott neki, és hogy ő az Istentől jött és az Istenhez megy, felkele a vacsorától, leveté a felső ruháját, és egy kendőt vévén körülköté magát. Azután vizet tölte a medencébe és kezdé mosni a tanítványok lábát.« (Ján. 13:3—5.) Milyen szokatlan előkészület ilyen alázatos szolgálathoz! Tudatában van mérhetetlen lelki gazdagságának s akkor veszi a mosómedencét s a kötényt s mint ggy házi rabszolga megmossa a tanítványainak lábát! Áz első benyomásunk az, hogy óriási aránytalanság van itt a Mester fenséges öntudata és alázatos cselekedete között. De a második gondolatunk mindjárt az, hogy ezt az alázatos szolgálatot éppen azért őrizte meg két évezreden át az emberi emlékezet, máig is éppen azért látjuk még benne az önfeledt szolgálat felejthetetlen jelképét, s ma is éppen azért sugárzik még belőle olyan ellenállhatatlan fenség, hogy mindannyiszor megaláz és megfedd a róla való megemlékezés, — mert olyan szédítő magaslaton állott az a személyiség, amelyből fakadt. Szoros kapcsolat van az idézett szakasz két része között. A tett mögött rejlő személyiség avatta .a tettet magát olyan nevezetessé. Nagyon kicsiny ablak volt az az alázatos szóigálat, de milyen ragyogóan fényes nap sugárzott át rajta, hogy mindörökre sugárfénybe vonja! Ha tehát mindent elmondottunk, amit el kell mondani arról, hogy milyen kötelessége a keresztyén embernek az embertársainak való szolgálat, akármilyen szolgálatára van is szükségük még legkicsinyebb bárjaikban is, végül is hangsúlyoznunk kell ezt a legnagyobb szolgálatot, amelynek ott kell lennie minden más szolgálat mögött s amely nélkül nincs maradandó értéke semilyen egyéb szolgálatnak. Semmire sincs nagyobb szükségük az embereknek, mint olyan személyiségekkel való találkozásra, akikről megújult hit és reménység ragad át rájuk s akik bizalmat öntenek beléjük Isten és az emberek iránt. Az emberek nagy sokaságának, a »megviselteknek, félénkeknek és megrostáltaknak« a lelke mindenekfelett olyan emberek felvillanyozó hatását várja, akiknek hite és látása által maga is megbátorodik újra. Egy fiatal ember, ma már egy híres egyetem professora, egyszer felkereste Phillips Brooksot, hogy tanácsát kérje valamilyen kérdésben, amely sok tépelődést okozott neki. Sok gonddal készült elő a kérdésnek megszövegezésére, hogy egészen bizonyosan jól adja majd elő. Amikor elérkezett a várva-várt alkalom, felejthetetlen órát töltött Phillips Brooksnál. Ragyogó arccal jött el tőle s ragyogónak látta újra az egész életet. Amikor végre hazafelé közeledett már, csak akkor vette észre, hogy teljesen megfeledkezett előadandó kérdéséről. »De nem is bántam« — úgymond. — »Rájöttem, hogy voltaképpen nem is egy bizonyos kérdés megoldására volt nekem szükségem, hanem egy diadalmas lélekkel való érintkezésre.« Az egész világnak erre van mindenekfelett szüksége. Aki ezt a szükségletet elégíti ki, az a leggazdagabb ajándékot adta, amit csak ember adhat. Folyt. köv. Fosdick—Victor. ®@®©®®®@®®@®®®@@®@®®®®®®®®®®®®©@®@®®®s@ ® @ | VEGYESEK 1 ©®@®@®@®®®®@®®®®@®®@©®®®®@®®®®®®®®©®©®® — Dr. Antal Géza püspök urat Pápa város dec. 8-án tartott díszközgyűlésében a város díszpolgárává választotta. Ebben a kitüntetésben eddig csak Kossuth Lajos, Jókai Mór, Vaszary Kolos és Zimmermann János részesült. A díszközgyűlést a fenyővel, városi és nemzetiszinü lobogókkal díszített közgyűlési teremben tartották, mely zsúfolásig megtelt a vidéki vendégekkel, a város és a megye vezető férfiaival, valamint előkelő hölgyközönséggel. Az egyetemes református konvent képviseletében Medgyasszay Vince egyházkerületi főjegyző, konventi rendes tag jelent meg, ott láttuk a megjelentek között dr. Lázár Andor m. kir. kormányfőtanácsost, kerületi ügyészt, dr. Jókay- Ihász Miklós országgyűlési képviselőt, egyházmegyei gondnokot; Veszprém vármegyét dr. Körmendy-Ékes Lajos főispán és dr. Horváth Lajos alispán képviselte. A bensőséges ünnepen Karlovitz Adolf indokolta meg a díszpolgárrá választási indítványt, rámutatva arra a diplomáciai, politikai, társadalmi, irodalmi és közjótékonysági munkásságra, melyet Püspök úr az egész haza, de különösen Pápa városa érdekében kifejtett. Szép beszédekben méltatták Püspök úr közéleti szereplését a négy hitfelekezet részéről dr. Sulyok Dezső ügyvéd, a Katholikus Kör elnöke, dr. Fehér Dezső ügyvéd, városi pénzügyi bizottsági előadó, Fejes Zsigmond gimn. igazgató és Mihály Sándor gazdasági felügyelő, a pápai ev. egyházmegye felügyelője. Rámutattak arra, hogy Püspök úr közéleti szereplésének egyik legértékesebb része a nemzeti és felekezeti egységért folytatott munka. Mint dr. Sulyok Dezső mondá: megkövetelte a magáét, de sohasem bántotta a másét. Dr. Tenzlinger József pol-
