Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1929-11-10 / 45. szám

Negyvenedik évfolyam. 45. szám. Pápa, 1929 november 10. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL, IGAZG. PÁPA, FŐ- ^ FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL, ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. Bethlen Gábor fejedelem. 1622 január 10-ről Nikolsburgból keltezett levelé­ben Pázmány Péter a következőket írja Bethlen fejede­lemhez : „Minthogy az visszavonó időnek állapotja ma­gával hordozza az gyűlölködésre való okokat, felségedet kérem, hogy az elmúlt dolgokat feledékenységben hagy­ván, tartson engemet is jóakarójának, bizonyos lévén abban felséged, hogy valameddig az én kegyelmes uram és koronás királyom megnyugszik az felséged jó forgó­­dásában, én is igyekezem azon, hogy az én vékony értékem és tehetségem szerint kedveskedjem mindenben fel­ségednek, viszontag felségednek hasonló akaratját várván“. Pázmánynak a pár nappal azelőtt megtörtént béke­kötésen érzett örömét s az évfordulóval kapcsolatos jó­­kivánatait fejezi ki az a nevezetes levél, amelyből a fent olvasható szavakat idézem. Békejobbot nyújt benne a r. kath. egyházfejedelem a református erdélyi fejede­lemnek s amíg a maga részéről ünnepélyesen Ígéri a gyűlölködésre okot adó elmúlt idők „feledékenységben hagyását“, ugyanerre a teljes feledésre kéri hatalmas és dicső kortársát is. Férfias és felemelő magatartás, amely messze századokra világol fényével. A nemzet érdekének ez a magasabb szempontja ragyog szemünkben legélesebben, amikor háromszáz esztendő sürü ködén visszatekintünk a mi dicsekedé­­sünkre, a kálvinizmus tipikus kivirágzására, Gábor, Magyarország választott fejedelmére, amikor három­­századikszor jutott el nemzetünk a nagy fejedelem ha­lálának évfordulójához, a november 15-ikéhez. Hithűség és hazaszeretet: két alapvonás Bethlen Gábor jellemé­ben, amelyet legádázabb ellenfelei is kénytelenek voltak becsülni benne életében, mely az átértékelni akaró tör­ténetírás elfogultságán is átragyog hódolatra késztető hatalmával. „Facta loquuntur“ ; a tényeken minden mes­terkedés hajótörést szenved. Boldogok vagyunk, hogy amikor az egész magyar nemzet kegyelettel fordúl napjainkban a nagy fejedelem alakja felé, hogy Pantheonunkból maga elé varázsolja, életre hívja dicső személyét intőül és vigasztalásunkra, ugyanakkor a református egyház a maga eszméinek meg­testesítőjét, a kálvinista életeszmény inkarnációját szem­lélheti benne és vele is igazolhatja magát minden sanda gyanúsítás és lekicsinylés ellenében. Nem akarunk sen­kit sem érzékeny oldalán érinteni, nem akarunk klasszi­­fikálni hazafiság szempontjából (veszedelmes és kétélű fegyver ilyet feszegetni éppen mai helyzetünkben), de tartozunk nagy fejedelmünk emlékének annak kijelen­tésével, hogy életének mozgatója kálvinista hite volt. Meglátta, korán felismerte küldetését, szinte prófétai intuícióval szemlélte a kis Erdély nagy misszióját, amelynek hajóját ellenséges vizeken, Scylla és Charyb­­dis veszélyes szirtjei között kellett kormányoznia, egyen­súlyozni kellett török és német között s ezt a szinte embererőt túlhaladó feladatot oly tökéletesen megoldotta, hogy a két ellenfél közül Európának egyik számottevő * hatalmává emelte ki kicsiny nemzetét. Érezte ebben a nagy harcában, hogy vele van az Isten és azért nem félt senkitől, aki ellene támadt. íme, a református átérzése a fejedelmi küldetés­nek. De ugyanezen érzés vezette a kultúra feladatait illetőleg is. Mátyás fényes udvara elevenedik fel a gyula­­fehérvári fejedelmi kastélyban, hol művészet és tudo­mány szépítik meg és teszik központi fényforrássá az életet, ahonnan messze keletre és délre is tündöklik a magyar szellem dicsősége. Sőt a Gábor fejedelem ud­vara még vonzóbb reánk, mint a Mátyás királyé, az által, hogy benne nem a reneszánsz nemzetközisége üli diadalait, hanem a magyar nemzeti lélek teremtő ereje tör elő és mutatja meg nagyrahivatott képességeit alkotásaiban. Ebben is a kálvinizmus melengette nem­zeti eszményre ismerünk. A nemzet egészét felölelő kulturális törekvés lüktet Bethlennek iskolapolitikájában is. A nemzetnevelés nagy értékét a „legnagyobb magyar“ fellépése előtt már kétszáz évvel felismerte. Elpusztul az ország — mondja a gyulafehérvári főiskola alapításáról intézkedő törvény —, ha a nevelésre „gondviselés nem lészen“ és ezt a gondviselést maga a fejedelem teljesítette elsősorban a maga nagy és állandó adományaival több iskola iránt. De adományai a jobbágy gyermekeinek is szólották. Nemzete egészét átölelte érdeklődése, szociális érzéke és a vezető osztály íel-felfrisssülésének nagy gondolata áttörte a rendiség korlátáit, felkarolta a föld népét, megnyitotta számára a magasabb rétegekbe jutás lehe­tőségét, sőt törvénnyel intézkedett aífelől, hogy minden egyháznak jobbágyi sorból felemelkedett lelkészei ne­mességet kapjanak, s ezt a nemességet utódaik is örö­kölni fogják. Ezzel a merész újítással több mint kétszáz esztendővel előzte meg a magyar országos politikát. A művelődésnek és iskolázásnak ez a demokratikussá tétele szintén ott gyökerezik a kálvinizmusban, amelynek tehát ezen a ponton is hű kifejezője a nagy fejedelem. Végigtekintve a nagy alkotásokon, amelyek áldás­ként maradtak utána politikában, kultúrában, a magyarság talpraállításában, nemcsak örökre adósainak érezzük nem­zetünket és egyházunkat, hanem gondolkozóba esünk azon, hogy honnan vette ez a nagy hősünk azt az erőt és időt, amit bele tudott temetni műveibe. Erre a kérdésre ab­ban van a felelet, hogy a Bibliát olvasta napról-napra. A bibliás kálvinista fejedelem mindenre ráért, amit nemzete és egyháza érdeke kívánt tőle és mindenre is volt ereje, mert a kimeríthetetlen erőforrásból táplálkozott. Testvérek! Egy mindenképen súlyos korban állott a nagy fejedelem az életdöntő harcok élén és dicsőén meg­felelt nagy kötelességének. Ha csüggedés fogna el bennün­ket nem kevésbbé súlyos helyzetünkben, őreá tekintsünk, az ő eszményeit tanulmányozzuk, az ő hűségének titkát állítsuk magunk elé s akkor ünnepeljük méltóan a magyar fajnak ezt az Európa-szerte ismert nagy képviselőjét. Em­léke örökre buzdítást szól bajokkal küzdő nemzetéhez. Rácz Kálmán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom