Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-10 / 45. szám
Negyvenedik évfolyam. 45. szám. Pápa, 1929 november 10. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL, IGAZG. PÁPA, FŐ- ^ FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL, ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. Bethlen Gábor fejedelem. 1622 január 10-ről Nikolsburgból keltezett levelében Pázmány Péter a következőket írja Bethlen fejedelemhez : „Minthogy az visszavonó időnek állapotja magával hordozza az gyűlölködésre való okokat, felségedet kérem, hogy az elmúlt dolgokat feledékenységben hagyván, tartson engemet is jóakarójának, bizonyos lévén abban felséged, hogy valameddig az én kegyelmes uram és koronás királyom megnyugszik az felséged jó forgódásában, én is igyekezem azon, hogy az én vékony értékem és tehetségem szerint kedveskedjem mindenben felségednek, viszontag felségednek hasonló akaratját várván“. Pázmánynak a pár nappal azelőtt megtörtént békekötésen érzett örömét s az évfordulóval kapcsolatos jókivánatait fejezi ki az a nevezetes levél, amelyből a fent olvasható szavakat idézem. Békejobbot nyújt benne a r. kath. egyházfejedelem a református erdélyi fejedelemnek s amíg a maga részéről ünnepélyesen Ígéri a gyűlölködésre okot adó elmúlt idők „feledékenységben hagyását“, ugyanerre a teljes feledésre kéri hatalmas és dicső kortársát is. Férfias és felemelő magatartás, amely messze századokra világol fényével. A nemzet érdekének ez a magasabb szempontja ragyog szemünkben legélesebben, amikor háromszáz esztendő sürü ködén visszatekintünk a mi dicsekedésünkre, a kálvinizmus tipikus kivirágzására, Gábor, Magyarország választott fejedelmére, amikor háromszázadikszor jutott el nemzetünk a nagy fejedelem halálának évfordulójához, a november 15-ikéhez. Hithűség és hazaszeretet: két alapvonás Bethlen Gábor jellemében, amelyet legádázabb ellenfelei is kénytelenek voltak becsülni benne életében, mely az átértékelni akaró történetírás elfogultságán is átragyog hódolatra késztető hatalmával. „Facta loquuntur“ ; a tényeken minden mesterkedés hajótörést szenved. Boldogok vagyunk, hogy amikor az egész magyar nemzet kegyelettel fordúl napjainkban a nagy fejedelem alakja felé, hogy Pantheonunkból maga elé varázsolja, életre hívja dicső személyét intőül és vigasztalásunkra, ugyanakkor a református egyház a maga eszméinek megtestesítőjét, a kálvinista életeszmény inkarnációját szemlélheti benne és vele is igazolhatja magát minden sanda gyanúsítás és lekicsinylés ellenében. Nem akarunk senkit sem érzékeny oldalán érinteni, nem akarunk klasszifikálni hazafiság szempontjából (veszedelmes és kétélű fegyver ilyet feszegetni éppen mai helyzetünkben), de tartozunk nagy fejedelmünk emlékének annak kijelentésével, hogy életének mozgatója kálvinista hite volt. Meglátta, korán felismerte küldetését, szinte prófétai intuícióval szemlélte a kis Erdély nagy misszióját, amelynek hajóját ellenséges vizeken, Scylla és Charybdis veszélyes szirtjei között kellett kormányoznia, egyensúlyozni kellett török és német között s ezt a szinte embererőt túlhaladó feladatot oly tökéletesen megoldotta, hogy a két ellenfél közül Európának egyik számottevő * hatalmává emelte ki kicsiny nemzetét. Érezte ebben a nagy harcában, hogy vele van az Isten és azért nem félt senkitől, aki ellene támadt. íme, a református átérzése a fejedelmi küldetésnek. De ugyanezen érzés vezette a kultúra feladatait illetőleg is. Mátyás fényes udvara elevenedik fel a gyulafehérvári fejedelmi kastélyban, hol művészet és tudomány szépítik meg és teszik központi fényforrássá az életet, ahonnan messze keletre és délre is tündöklik a magyar szellem dicsősége. Sőt a Gábor fejedelem udvara még vonzóbb reánk, mint a Mátyás királyé, az által, hogy benne nem a reneszánsz nemzetközisége üli diadalait, hanem a magyar nemzeti lélek teremtő ereje tör elő és mutatja meg nagyrahivatott képességeit alkotásaiban. Ebben is a kálvinizmus melengette nemzeti eszményre ismerünk. A nemzet egészét felölelő kulturális törekvés lüktet Bethlennek iskolapolitikájában is. A nemzetnevelés nagy értékét a „legnagyobb magyar“ fellépése előtt már kétszáz évvel felismerte. Elpusztul az ország — mondja a gyulafehérvári főiskola alapításáról intézkedő törvény —, ha a nevelésre „gondviselés nem lészen“ és ezt a gondviselést maga a fejedelem teljesítette elsősorban a maga nagy és állandó adományaival több iskola iránt. De adományai a jobbágy gyermekeinek is szólották. Nemzete egészét átölelte érdeklődése, szociális érzéke és a vezető osztály íel-felfrisssülésének nagy gondolata áttörte a rendiség korlátáit, felkarolta a föld népét, megnyitotta számára a magasabb rétegekbe jutás lehetőségét, sőt törvénnyel intézkedett aífelől, hogy minden egyháznak jobbágyi sorból felemelkedett lelkészei nemességet kapjanak, s ezt a nemességet utódaik is örökölni fogják. Ezzel a merész újítással több mint kétszáz esztendővel előzte meg a magyar országos politikát. A művelődésnek és iskolázásnak ez a demokratikussá tétele szintén ott gyökerezik a kálvinizmusban, amelynek tehát ezen a ponton is hű kifejezője a nagy fejedelem. Végigtekintve a nagy alkotásokon, amelyek áldásként maradtak utána politikában, kultúrában, a magyarság talpraállításában, nemcsak örökre adósainak érezzük nemzetünket és egyházunkat, hanem gondolkozóba esünk azon, hogy honnan vette ez a nagy hősünk azt az erőt és időt, amit bele tudott temetni műveibe. Erre a kérdésre abban van a felelet, hogy a Bibliát olvasta napról-napra. A bibliás kálvinista fejedelem mindenre ráért, amit nemzete és egyháza érdeke kívánt tőle és mindenre is volt ereje, mert a kimeríthetetlen erőforrásból táplálkozott. Testvérek! Egy mindenképen súlyos korban állott a nagy fejedelem az életdöntő harcok élén és dicsőén megfelelt nagy kötelességének. Ha csüggedés fogna el bennünket nem kevésbbé súlyos helyzetünkben, őreá tekintsünk, az ő eszményeit tanulmányozzuk, az ő hűségének titkát állítsuk magunk elé s akkor ünnepeljük méltóan a magyar fajnak ezt az Európa-szerte ismert nagy képviselőjét. Emléke örökre buzdítást szól bajokkal küzdő nemzetéhez. Rácz Kálmán.