Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-10 / 45. szám
220. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 1929. Püspöki egyházlátogatás a tatai egyházmegyében. Május 14-én délután V24 órakor indult el Püspök Neszmélyről Dunaalmásra. A neszmélyi bandérium kísérte át a közelfekvő faluba, ahol 12 lovas bandérium és gyönyörű diszkapu várta. A diszkapunál Barcza Gyula bányaigazgató a község nevében üdvözölte. A tűzoltók és a Biró Mária tanítónő vezetésével kivonult hadiárvaházi növendékek sorfalat állottak. A községi leventék és a Szeretetház leventéi két csoportot alkottak. Tar Etus csokrot nyújtott át. Harangzúgás között, lassan vonult a menet a ref. lelkészlakhoz, ahol magyarruhás leányok alkottak sorfalat, itt Tóth Bertus, Tömösközy Ilonka és a legifjabb hadiárva Pányi Kálmán nyújtott át csokrot a főpásztornak. Az iskolás gyermekek nevében Öllé Julianna kedveskedett virággal. A Püspök urra várakozók között volt br. Bothmer Árpád altábornagy is. A templomba a tűzoltók, a leventék diszszázada, az árvaházi és szeretetházi növendékek és magyarruhás leányok sorfala között vonult be Püspök úr. Meglepő szép a templom előtt az árvácska virágágy. A templom villanyvilágításra van berendezve. Istentiszteleten felállóra a 63. dics. 2. versét, derekas éneknek a 89. dics. 1., 7. versét énekeltük. Nagy Kornél lelkész áhitatos imádsága után az énekkar Pap Kovács Emil vezetésével a Szállj alá óh áldott Szent Lélek kezdetű éneket adta elő. Püspök ur I. Ján. 310. és 18. alapján prédikált nagy lelki épülésére a tulajdonkép hármas ünnepet ülő gyülekezetnek, amely a püspöklátogatás emlékezetes eseményén kívül e nap avatta fel a hősöknek a templom falában elhelyezett emléktábláját és új harangjait. Ékes szavakkal mutatott rá az apostol fehivásának komoly tanulságára, hogy cselekedettel és valósággal szeressük egymást. Rámutatott az elesett hősök hazaszeretetére, akik életüket áldozták értünk. A szivekhez szóló beszéd után megszólaltak a harangok. Némán állt a gyülekezet, csak a könnyek remegtek a meghatódottságtól a szemekben. Püspök úr megáldotta a harangokat, majd Tárnok Eszter Jakab Ödön: A mi harangjaink c. költeményét szavalta. Az énekkar alkalmi éneke után (Zeng, zúg örömmel . . .) Káli Nagy Margit a Hősök c. verset szavalta, azután hozták a sok koszorút; íris, nefelejts, viola, gyöngyvirág pazar pompával ékesítette a 35 hős emléktábláját. Az énekkar elzengte: Nyugosznak ők a hős fiák . . ., majd méltó befejezésül összedobbant mindnyájunk szíve a Himnusz fenséges dallamában. Szivünk mélyéig megrendültünk és a könnyek mögött büszke dac és eltökéltség sugárzott. Kimenőre a 961,2,3-t énekeltük. A küldöttségek fogadása a lelkészlakon történt, A dunaalmási képviselőtestület nevében br. Bothmer Árpád nyug. altábornagy, a presbitérium nevében Nagy Kornél lelkész, a Ref. Énekkar nevében Pap Kovács Ödön karnagy kántortanító, a Leventeegyesület nevében Barcza Miklós, a szeretetházi Leventeegyesület és a helybeli református tanítói kar nevében Hiritzkó István szeretetházi tanító mondott üdvözlő beszédet. A püspöklátogatási presbiteri gyűlés is a lelkészlakon folyt le. Besse Lajos egyházmegyei főjegyző imádsága után Püspök úr a generális visitatio jegyzőkönyvi pontjait tárgyalta meg. Az egyház népessége 1900-ban 808 lélek volt, 1920-ban 584. A veszteséget főleg Tatabánya szívta fel, több család van Franciaországban is. De minden nehézség ellenére is az egyház szépen fejlődik, Püspök úr 50 évvel ezelőtt járt itt és nagy örömmel állapítja meg a nyilvánvaló haladást, amit bizonyít az új templom, az új papiak, iskola és a szeretetház. A gyűlést Nagy Kornél lelkész imádsága zárta be. Püspök úr fáradozását Csulyok István gondnok köszönte meg. Itt értesültünk arról, hogy a templom előtt lévő teret a Nagy Kornélné vezetése alatt álló Dunaalmási Nőegylet parkíroztatta és sokat dolgozott ezért özv. Negro Gusztávné is, boldogult Antal Gábor püspökünk leánya. A két harang 3000 P-be került, a jóhirü Seltenhoffer soproni cég öntötte. Az egyik 320 kg., a másik 156, hangjuk d és b, a harangok árában közadakozásból eddig 2000 P folyt be. Püspök úr Barcza Gyula bányaigazgatónál lévő szállására ment, majd látogatásokat tett és kíséretével együtt megnézte a Balogh Dénes szeretetházat, dr. Balogh Jenő főgondnok urunk fiúi kegyeletének e beszédes tanúbizonyságát és a Kerkápoly-Bodor szeretetházat. Este a lelkészlakon volt vacsora, mely alatt az énekkar szerenádot adott Püspök úr tiszteletére. Mi is az az árvabélyegakciő ? Ad memóriám hozzuk ezt a kérdést olvasóink elé, mint a szó szoros értelmében vett röneszánszát egy áldásos ügy áldatlan pályafutásának. Letisztogatjuk most ezt a kérdést, — mint poros aktát, vagy régmúlt nagy akarásnak fájdalmas emlékét, — letisztogatjuk feledéstől közönytől, hogy kristályos ragyogásban csilloghasson egy ügy, amit Isten áldott, — de mint legtöbbször — ember elveszejtett, vagy helyesebben veszteget. Tehát ad memóriám: 1928 június havában az ORLE elnöksége, Horthy István Őnagyméltóságának hathatós támogatásával, a református lelkészek, tanárok, tanítók árváinak, általában a ref. vallásu tanulóit jaknak elősegítésére építendő „Főiskolai Kálvineum“ érdekében egy körlevelet adott ki, melyben az építendő Kálvineum javára bélyegakció megindítását jelzi, illetve annak pártolását propagálja. Az akció lényege — s annak történelme — a következő : kisebb-nagyobb címletű, a debreceni nagytemplom homlokzati képét viselő bélyegeket nyomattak. Ezeket 1100 egyháznak megküldötték azzal a kéréssel, hogy minden olyan okmányra, iratra, levélre ragasztassék, amelyek közvetlenül egyházunk tagjainak kezeihez, a lelkészek, tanárok, tanítók által szolgáltatnak ki. Hogy azután hova, milyen címletű bélyeg ragasztassék fel, azt a bélyeg kiszolgáltatójának jó lelkiismerete szabja meg. Ez volna nagy vonásokban az „ORLE Kálvineum Bélyegakció“ lényege. Szent nagyot-akarás, aminél csak a „keveset szorít“ a nagyobb. A felhívással együtt mintegy 1100 egyház kapta meg a bélyegeket. Ézek közül 250 felbontatlanul visszaküldötte, a maradék 850 egyházból pedig egy év leforgása alatt 98 egyháztól futott be kisebb-nagyobb összeg. Ettől a 98 egyháztól is — még így is! — 3200 P jött be, ami azt bizonyítja, hogy ha minden egyház havonta átlag csak egy-két P-t gyűjtene, úgy ez havonta' 1100-2200 P-t eredményezne, ami pedig igazán nem terhelné túl sem az adózókat, sem az adminisztrálókat. Elszomorító az a közönyösség, vagy nem is tudjuk minek nevezzük, amivel ezt az ügyet egyházi funkcionáriusaink kezelik. Pedig az anyagi siker kizárólag azon fordul meg, hogy nevezettek mily mértékban karolják fel ezt az ügyet, amellyel elsősorban a saját gyermekeik sorsáról gondoskodnának. És hát közömbös lehet nekünk saját gyermekeink sorsa? Ez a „röneszánsz“ is csak pusztában elhangzó szó lesz ?!
