Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-29 / 39. szám
1929 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 191. oldal. A leventék diszszázada zászló alatt vonult be a templomba, amelyet harangvirág, nárcisz és gyöngyvirág borított el. Különösen Ízléses volt a szószék di-' szítése. Felállóra a 74. dicséret 1. versét, főéneknek a XC. zsolt. 1. versét énekeltük. Besse Lajos helyi lelkész buzgó imádsága után a ref. énekkar az Égi Atyánk kezdetű éneket adta elő Kovács Béla tanító vezetésével. Püspök úr Róm. 1211 alapján szólt a jó igyekezetben való meg nem restülésről, a lélekből fakadó buzgóságról és az Ur szolgálatáról, erőteljes szavakkal hirdetvén az igét a figyelmes gyülekezetnek. A prédikáció után Lőke Károly esperes Szalay Máriát keresztelte meg szép beszédben fejtegetvén a keresztség jelentőségét. A Himnusz eléneklése után a gyülekezet ajkáról örömmel zengett: Légyen te kőfalaidban csendesség és békesség. Istentisztelet után az utcán elvonult Püspök úr előtt a levente diszszázad, a tüzoltócsapat Major Elek gyógyszerész tüzoltófőparancsnok vezetésével, mialatt a fúvós zenekar Décsy Ferenc vezetésével magyar dalokat játszott. Az üdvözlő küldöttségeket a lelkészlak tágas ebédlőjében fogadta Püspök úr. Niedermann József esperesplébános a r. katholikus egyházközség, dr. Deutsch Dávid körorvos Tarján község elöljárósága, Major Elek tüzoltófőparancsnok a községi tűzoltók, Kovács Béla leventefőoktató a Leventegyesület, Ujszászi József énekkari tag az Énekkar, Kis Pál gondnok a presbitérium nevében üdvözölte Püspök urat, aki mindenik beszédre külön válaszolt. A püspöklátogatási presbiteri gyűlés a szépen feldíszített iskolateremben folyt le. Pongrácz József theol. tanár imádsága után Püspök úr örömmel állapította meg, hogy a gyülekezet mily szívós kitartással végzi e fontos őrállomáson munkáját. Nem riad vissza az áldozatoktól sem. Építettek szép, tágas iskolát, paplakjuk egyike a legcsinosabbnak az egyházmegyében, megújították a templomot és most toronyjavításra készülnek. Templomi harmonium beszerzéséhez Püspök úr 100 P-t ajánlott fel és ugyancsak 100 P-t ajánlott fel a toronyjavításhoz is, amit a presbitérium meghatottsággal köszönt meg. Az egyháznak van takarékmagtára és vagyonváltság földből 10 holdat kapott. Á presbitérium nevében Somogyi Gyula presbiter köszönte meg Püspök úr eljövetelét és áldott igehirdetését. A presbiteri gyűlés után látogatásokat tett; este nyolc órakor a lelkészlakon volt vacsora, mely alatt az Énekkar szerenádot adott Püspök úr tiszteletére, amit Püspök úr megköszönve ékes szavakkal buzdította az énekkart a magyar dal és ének további buzgó művelésére. Egyházkerületünk közgyűlése. Egyházkerületünk szeptember 22—24. napjain Kaposvárott tartotta rendes közgyűlését dr. Antal Géza püspök és dr. Balogh Jenő főgondnok urak együttes elnöklete alatt. A gyűlésen megjelentek Medgyasszay Vince esperes, egyházkerületi lelkészi főjegyző, Jakab Áron esperes, Vargha Kálmán főiskolai gondnok, lelkészi aljegyzők, dr. Matolcsy Sándor világi aljegyző, dr. Darányi Kálmán államtitkár, főiskolai világi gondnok, Halka Sándor, Lőke Károly, Nagy István, Sziics József, Szűcs László esperesek, dr. Fodor Vilmos, dr. Huszár Aladár, dr. Jókay-Ihász Miklós, dr. Lipcsey Lajos egyházmegyei gondnokok, Csomasz Gyula, Fülöp József, Győry János, Izsák Aladár, Miklós Géza, Peti Lőrinc, Pongrácz József, Szűcs Dezső, Vargha Dezső lelkészi, Csajághy Károly, dr. Kiss Albert, Kozma Andor, Sárközy Jenő, dr. Szily János világi tanácsbirák, dr. Lázár Andor kerületi ügyész, Molnár Béla gazdasági szakértő, dr. Kőrös Endre nőnevelő-intézeti-, dr. Bene Kálmán csurgói reálgimn. igazgató. Püspök úr szeptember 21-én este érkezett Kaposvárra, ahol a vasútállomáson ünnepélyesen fogadták. Somogyvármegye közönsége nevében báró Weissenbach Iván vármegyei főjegyző, Kaposvár város nevében dr. Vétek György polgármester, a belsősomogyi ref. egyházmegye nevében Halka Sándor esperes üdvözölte. A kerületi közgyűlés vasárnap reggel 9 órakor, a ref. egyház gyülekezeti Házának nagytermében nyiít meg, ahol Püspök úr buzgó imádsága után dr. Balogh Jenő főgondnok úr mondotta el a lapunk vezető helyén közölt megnyitó beszédet, majd üdvözölte Püspök urat diszdoktorátusa alkalmából. 10 órakor a ref. templomban lelkésszentelés volt, mely alkalomból Horváth Lajos mihályházai lelkész prédikált, Püspök úr hatalmas lelkésszentelési beszédet mondott és 16 ifjú lelkészt és hitoktatót szentelt fel az esperesek és tanácsbirák közreműködésével. A közgyűlés szeptember 23-án fél 9-kor folytatódott. Legelőször a püspöki jelentést tárgyalták le, amelyet dr. Matolcsy Sándor aljegyző adott elő. Részvétét fejezte ki a közgyűlés Rákosi Jenő, dr. Zsigmond Jenő, Dókus Gyula, Bakó József, Kutassy Ferenc, Körmendy Béla, dr. Horváth Gyula, Csizmadia Lajos, Krausz Kató, Knopp Árpád, Asztalos Béla, Rébék László, Szeness Imre, Tóth István, Váczy Antal, Horváth Endre, Lajos Pál, Kalmár Péter elhunyta felett. Üdvözölte kerületi közgyűlés dr. Mikó Ferencet, dr. Pesthy Pált, dr. Kováts J. Istvánt, dr. Révész Imrét, Makláry Károlyt, Pálóczi Czinke Istvánt, Medgyasszay Vincét, Vargha Kálmánt, Mozsonyi Sándort, Szűcs Zoltánt, Fodor Cjyulát, Szijj Sámuelt, Hollósy Károlyt, Gál Istvánt, Szűcs Lászlót, Fülöp Józsefet, Chernél Antalt. A komáromi református egyházmegye közgyűlése. Nagy érdeklődés mellett folyt le a Komáromi Református Egyházmegye évi rendes közgyűlése, amelyet Komáromban a református kollégium nagytermében augusztus 27-én tartottak meg. Reggel 8 órakor a ref. templomban gyűltek össze a közgyűlés alkotó tagjai, hogy Isten segedelmét kérjék fontos munkájukra. Áz istentiszteletet Végh Kálmán laki lelkész tartotta. Majd a kollégium nagytermébe vonultak át az egyházmegye vezetői és képviselői, hogy a közgyűlést megtartsák. A közgyűlésen megjelentek Gyalókay László esperes, Nagy Sándor tartományi képviselő, egyházmegyei gondnok, elnökök, Tóth Kálmán tb. esperes, Soós Károly egyházi, Mohácsy János dr. világi egyházmegyei főjegyzők, tanácsbirák, Csekes Béla ehm. aljegyző, Csiba Imre, Gálfy Géza, Galambos László, Fekets Sándor, Boross Kálmán, Rácz Elemér, Sándor Benő, Beke Kálmán, Vágó Ede lelkészi, Zsindely Ferenc, Fülöp Zsigmond, Kenessey Kálmán dr., Schmidt Imre, Szijj Ferenc dr., Vörös Vince, Pap Elemér, B. Tóth Pál világi tanácsbirák,