Dunántúli Protestáns Lap, 1929 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-01 / 35. szám
170. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1929 ténjék; f) a bizottságok, tanácsok, képviselők, általában személyi ügyek és választások titkos szavazással választása és intézése törvényben kimondandó. Kálóz. Vargha Kálmán. (Vége.) Püspöki egyházlátogatás a tatai egyházmegyében. Hat órakor presbiteri gyűlés volt az egyház tanácstermében, melyen Löké Károly esperes imádkozott. Püspök úr örömmel állapította meg, hogy a hivek templomlátogatása a múlthoz képest emelkedőben van. A hozzánk áttértek száma nagyobb, mint a tőlünk kitérteké. Az adakozások összege. 1114 P. Az épületek rendben. Takarékmagtár volt, de a háborít alatt tönkre ment, püspök úr a felújítást a presbitérium figyelmébe ajánlja. A gyűlést, melyen a gyülekezet minden ügyét alaposan megtárgyalta Püspök úr, Gál Endre lelkész imája zárta be. Győry Elemért itt váltotta fel a gyorsírói teendők végzésében Pongrácz József. Este Püspök urat és kíséretét dr. Virágh Zsigmond ügyvéd, egyházmegyei jegyző látta vendégül gazdag vacsorára. Á vacsora alatt a református énekkar lampionos menetben vonult fel és Szabó Lajos kántortanító vezetésével szép dalokkal gyönyörködtette Püspök urat. Az énekkar nevében Molnár Sándor kisgazda, Püspök úr kor- és iskolatársa üdvözölte Püspök urat, mint a város szülöttét és büszkeségét, az ország fáklyahordozóját, melyre Püspök úr meghatódva válaszolt, felidézve gyermekkora kedves emlékeit. Május 8-án délelőtt Püspök úr felgyülemlett levelezését intézte el, majd látogatásokat tett. Délben az Esterházy-szállóban volt 100 terítékes bankett, melyen Löké Károly esperes, Gál Endre, az izraelita rabbi, Fadgyas Aladár ev. lelkész, dr. Virágh Zsigmond mondtak felköszöntőket, melyekre Püspök úr gyújtó hatású beszéddel válaszolt. Kilenc nap Londonban. Augusztus 12-én kigyult az utolsó tábortűz az Arowe-park hatalmas főterén. Eddig minden este, minden altábor külön tábortűznél gyülekezett, most egy hatalmas máglya köré sorakoztak fel öt világrész cserkészei. Itt fogadtak egymásnak meleg kézszorítással őszinte szereteten épülő cserkésztestvériséget, itt Ígérték meg egymásnak, hogy mindig a szeretet meleg mosolyával és segítő Ölelésével fognak egymáshoz közeledni. Lassan zsarátnokká olvadtak a hatalmas lángnyelvek, a csapatok egymás után táboraikba vonultak, s ötvenezer cserkész két heti megfeszített, erős munka után, a kötelességteljesítés felemelő érzésével tért nyugovóra. Ezzel a nappal lezárult a jamboree, hol az Árowepark pázsitján és esőtől felázott, sártengerré változott terein megmutatta a magyar tábor azokat az erőket és értékeket, mellyekkel tiszteletet és elismerést szereztünk a két hét leforgása alatt, az egész világ ifjúsága előtt. Augusztus 13-ikával angliai tartózkodásunk második szakasza kezdődött, amely egészen más feladatok elé állított bennünket. Amint a két hétig tartó erős munkában megszeretett táborhelyünktől búcsút vettünk, amely felett elcsendesedtek már a kesergő kuruc dalok, s a bizakodó reménynek szívből fakadó nótái, mindenki érezte, hogy egy nagy úr vendégeiként kell Európa legnagyobb metropolisában megjelennünk. Ha az erdőszegélyezte birkenheadi gyepen megmutattuk, hogy a természet minden ellenkezésével szemben is, eső, hideg, feneketlen sár közepette, vékony sátrakban lakva, mindig nótás kedvvel tudtuk munkánkat végezni, s mindig ugyanazzal a meg nem alkuvó erős akarattal tudtuk a huj, huj, hajrát kiáltani, most Londonban be kell igazolnunk, hogy ezer éves művelődésünk nekünk is megadta a nyugati népeknél szerencsésebb körülmények között talán előbb kifejlődött azon erőket, melyeknek birtokában a kultúra rohanó forgatagában, s a társadalmi életet szabályozó szigorú etikett követelményeivel szemben is biztosan meg tudjuk állni helyünket. Londonba érkezve, az első pillanattól kezdve még jobban éreztük ezt a ránk váró kettős feladatot. S hogy ennek teljes mértékben megfeleltünk, bizonyítják a legilletékesebb ajakról elhangzott elismerő szavak, melyek szerint a birkenheadi jamboreeról 850 magyar gentleman vonult be Londonba. De kinek lelke s szive ne telt volna meg mindazon érzéssel, melyből a nemes ember, a talpig úr tettei fakadnak, mikor nagy jóltevőnknek, a magyar ifjúság legnagyobb barátjának, lord Rothermerenek részéről minden vendégszeretetet felülmúló oly fejedelmi gondviselésben és megtiszteltetésben részesültünk, amilyet magyar ifjak még soha senki részéről nem élvezhettek. Szállásunk Eltham-ben az Avery Hill Training College tanítónőképző-intézetben volt. Hogy fogalmat alkothassunk magunknak egy angol iskoláról, hadd mondjam el, hogy egy száz holdas gyönyörű angol parkban van ez az iskola, négy különálló hatalmas internátusi épülettel, külön épület tantermekkel és laboratóriumokkal, egy távolabb emelkedő hatalmas palotával, melyben a márvánnyal burkolt díszterem s faburkolatu gyönyörű ebédlő, társalgó, konyha stb. található, mellette remek télikert hatalmas pálmaházzal, s azután még egy saját villanyáramszolgáltató-telep. A magyar zászlókkal díszített hatalmas hall előtt sorakozott fel minden reggel az a harminc óriási autó, melyeken London, vagy a vidéki városok megtekintésére indultunk. A magyar zászlófonatokkal ékes hosszú autósor az első napon felénk fordította a járókelők figyelmét, a második naptól kezdve már ismerősökként üdvözöltek bennünket mindenütt s amerre elrobogtunk, utcáról, ablakokból kalapokat, kendőket, sőt zászlókat lengettek felénk. A hazai lapok eléggé leirták Londonban s több vidéki városban tett látogatásainkat. Bár sok mindennel ki tudnám egészíteni e híradásokat, ez alkalommal csak azt az egyet szeretném különösen hangsúlyozni, hogy bárhol jelentünk meg, mindenütt a tiszteletadásnak legteljesebb formájával találkoztunk. London lordmajorja s a meglátogatott városok polgármesterei talárban, hivatalos jelvényeikkel fogadták a magyar cserkészeket, a lakosság részéről pedig a szeretetnek, megbecsülésnek olyan melege áradt felénk, amilyet mi itthon, hol a közönség egyáltalában nem tud érzelmileg belekapcsolódni hasonló eseményekbe, soha nem tapasztaltunk. A megtisztelésnek és rokonszenvnek ilyen nagyfokú megnyilvánulásából örömmel állapítottuk meg, hogy a hatalmas angol nemzet nemcsak észrevette egy halálra Ítélt maroknyi népnek a cserkészet magasba ívelő útján felfelé tartó fiait, de megadta nekünk és velünk együtt nemzetünknek azt a tiszteletet, melyet csak egyenrangú, egyenlő erkölcsi értékeket képviselő idegeneknek szoktunk megadni. Valóban, megérkezésünk második napjától kezdve nem is tekintettek bennünket sehol idegeneknek, hanem vendégeknek, barátoknak, sőt mondhatnám lelki rokonoknak.
