Dunántúli Protestáns Lap, 1928 (39. évfolyam, 1-53. szám)

1928-05-27 / 22. szám

92. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1928. — Pápai nőnevelő-intézetünk internátusába június hó 25-ig lehet felvételért folyamodni. Ellátási díjak a régiek: 800, 640 és (kerületbeli lelkész és tanító leányoknak) 560 P. Egyéb tudnivalókról meg­keresésre tájékoztatót küld az igazgatóság. — Madáron négy héttel ezelőtt egy presbiteri gyűlés végeztével egyik presbiter felvetette azt az eszmét, hogy a meglevő három harang mellé önkéntes adakozás utján szerezzen a gyülekezet még egy negyedik, úgynevezett „nagy harangot“. A felvetett eszmét nagy lelkesedéssel fogadták nemcsak a jelenlévő egyházi elöljárók, hanem a közhirrétevés után az egész gyülekezet. A harangot 430 kg. súlyban azonnal megrendelték Egry Ferenc kisgejőci harang­gyárában, a gyűjtés megindult s ma már együtt is van a „nagy harang“ ára: 17,200 korona, dicséretére a hívek egyházszeretetének. — Jubiláns ösztöndíj-alap. A nőnevelő-intézeti jubiláns ösztöndíj-alapra eddig 3252 P 60 fillér gyűlt össze. Az intézet igazgatósága felkéri mindazokat, kik e nemes célra adakozni óhajtanak, hogy adományaikat a felhívásokhoz csatolt takarékpénztári befizetőlapok útján lehetőleg június végéig beküldeni szíveskedjenek, hogy a kegyes adományok az évvégi értesítőben lehessenek nyugtázhatok. — Csallóközaranyoson május 20-án avatta fel Földes Lajos megválasztott lelkész az elesett hősök emlék­oszlopát, szép ünnepély keretében. Dunántúli református püspöki hivataltól. 582/1928. sz. Felhívás. Felhívom a nagytiszteletü Lelkész urak figyelmét az 1925. évi 8000/V. K. M. számú miniszteri rendelet intéz­kedésére, mely szerint minden év június és december havá­ban közvetlenül a magyar királyi vallás- és közoktatásügyi minisztérium II. ügyosztályához küldendő helyhatósági bizonyítvánnyal igazolni kell úgy a kongruára, mint a családi pótlékra való jogosultságot. Minthogy a december havi igazolások alkalmával a családi pótlék szempontjából több helyről hiányosan kiállított bizonyítványok érkeztek be a minisztériumhoz, ne hogy jövőben a hiányosan kiállított helyhatósági bizonyítvány a családi pótlék megvonását eredményezze, tisztelettel felhívom a nagytiszteletü Lelkész urakat, hogy a jövőben beküldendő helyhatósági bizonyít­ványaik kiállításánál szigorúan ragaszkodjanak a 8000/1925. V. K. M. körrendeletben foglalt követelményekhez, különösen pedig ügyeljenek arra, hogy a helyhatósági bizonyítvány szövegében kifejezetten igazolandó, hogy a) a lelkész azon — a bizonyítványban névszerint megnevezendő — gyermekei, akik után a lelkész családi pótlékban részesül: nem bírnak oly keresettel vagy jövede­lemmel, illetve nem részesülnek oly ellátásban vagy természet­beni javadalmazásban, melynek értéke a havi 32 P-t elérné, vagy meghaladná; b) hogy a lelkész feleségével közös háztartásban él. Kiváló tisztelettel, Pápa, 1928 május hő 25-én. Dr. Antal Géza püspök. 1759/1928. sz. Értesítés. A magyar királyi vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 31.869/1928. II. ü. o. szám alatt kelt rendeletével az 1928. évi június havi kongrua, korpótlék és családi pótlék államsegélyeket kiutalta, mely kiutalás az előző havival szemben a következő eltéréseket tünteti fel: Győrék József Alsósegesd 11208, Szikszay László Beleg 15359, Bakó Zoltán Bodajk 64-61, Tóth Sándor Császár 68, Bosznay Sándor Csököly 123‘36, Varga Dezső Darány 58"62, Sárossy István Gige 270-40, Schmidt Béla Istvándi 54-40, Ambrus György Kastélyosdombó 6L32, Dőczy József Kisbajom 156-68, Mezey Pál Kutas 141-47, Jóba József Magyaratád 156-29, Szigethy Sándor Merenye 136'59, Szalóky Béla Magyarszentkirály 17*68, Szabó Béla Somogyhatvan 194-97, Barabás Árpád Tapolcafő 28-96, Kovács József Perőcsény 130'59 pengő. Pápa, 1928 május 25-én. Dr. Antal Géza püspök. Pályázatok A sárospataki ref. főiskola elöljárósága pályázatot hir­det a sárospataki ref. theol. akadémián üresedésbe jött ó-szövetségi theol. tanszékre, melynek körébe tartozik a héber nyelv, az ó-szövetségi irásmagyarázat, ó-szövetségi irodalomtörténet és ó-szövetségi biblika előadása, valamint ó-szövetségi szeminárium tartása, összesen heti 10 órában. Rendes tanár fizetése lesz az Egyh. Törv. és a sárospataki főiskola fizetési szabályzatában megállapított mindenkori fizetés kezdő foka (ez idő szerint a VII. fiz. osztálynak 3-ik fokozata, családi pótlék és lakbér); rendes tanári állásra csak megfelelő egyetemi, illetőleg theol. magántanári képe­sítéssel biró egyének pályázhatnak. Az elöljáróság fenntartja magának a jogot, hogy megfelelő pályázó hiányában rend­kívüliesetleg helyettes tanárral töltse be a tanszéket. Rend­kívüli tanári állásra pályázhatnak olyanok, akiknek lelkészi oklevél mellett ebből a szakból theológiai doktorátusuk van,, a helyettes tanári állásra pedig azok, akiknek lelkészi ok­levelük és legalább 1 évi külföldi egyetemi tanulmányi bizonyítványuk van; az előbbi fizetése a fenti fizetési sza­bályzat szerint a VIII. fiz. osztály 3. fokozata és lakbér, az utóbbié a IX. fiz. osztály 3. fokozata lesz. A kellően felszerelt folyamodványok (anyakönyvi ki­vonat, családi állapotot, végzett tanulmányokat és irodalmi működést igazoló okmányok, oklevél, működési, orvosi, erkölcsi és hazafias magatartási stb. igazolványok), a fő­­tiszteletű Egyházkerületi Közgyűléshez cirnezve, junius 12-ig, alólirt igazgatóhoz nyújtandók be. . A megválasztott tanár állását f. évi szeptember hó 1-én köteles elfoglalni. Á sárospataki ref. theol. akad. igazgatósága. A csöszi (Fejér m.) ref. egyház pályázatot hirdet a nyugdíjazás folytán megüresedett II. tanítói állásra. Fizetés és kötelesség törvény szerinti. Pályázati határidő junius 10. Okmányolt kérvények fenti lelkészi hivatalhoz küldendők. Molnár József ref. lelkész. Pápa, 1928. Főiskolai könyvnyomda, — Felelős vezető : Nánik Pál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom