Dunántúli Protestáns Lap, 1928 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1928-06-03 / 23. szám
Harminckilencedik évfolyam. 23. szám. Pápa, 1928 junius 3. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE • ................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. -..............................................—• FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- A FŐMŰNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐIGAZGATÓ PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK A link református nagygyűlés. A magyar reformátusok immár másodízben gyűltek össze seregszemlére az ország fővárosába. A múlt esztendei nagygyűlés meglepte a magyar közvéleményt, sőt a nagygyűlésen megjelent kiküldötteken át a külföldet is impozáns méreteivel, a fegyelemnek és a lelkes együttérzésnek az erejével. Bihartól Őrségig, Beregtől Baranyáig alig van református gyülekezet, amelyik ne képviseltetné magát. De méreteinél is impozánsabbá teszi a reformátusoknak ezt az országos gyűlést az a gondolat, amelyik képes volt összehozni ekkora sereget. Nem harcról, nem tüntetésről, nem politikáról, vagy gazdasági kérdésekről, nem is szórakozásokról van itt szó, de valami olyanról, ami ritkán szokott tömegeket megmozgatni, ami idegenül hangzik a közéletet felületesen megítélő emberek fülében. Parlamentben, sajtóban, gyűléseken, világmegváltó és honmentő terveket szövögető megbeszéléseken vájjon elhangzott-e már egyszer is ez a szó: újjászületés? Szokatlan, mondhatnók népszerűtlen s a legtöbb ember előtt ódonul avasnak, vagy elrettentőén kegyeskedőnek tetsző gondolat ez. És mégis ez varázsolta össze az Alföld, a Tiszavidék s a Dunántúl ünneplőruhás seregét: a magyar közélet megszámlálhatatlan kiválóságát, a falu gyönyörű, egészséges, okos népét, tüzes szemű ifjakat, sok vihart látott öreg magyarokat, feketekendős, mosolygóarcu asszonyokat. Úgy jöttek ezek a napsütöttarcú, napbanéző, zordonkemény emberek, mint akik drága kincset hordoznak magukban : a jövendő titkát. A csonka hazának szinte minden vasútállomásán lehetett látni ünneplő-ruhás, hallgatag, csendes embereket, amint nagy komolysággal, büszke önérzettel, de mégis áhitatos alázatossággal elhelyezkedtek a vasúti kocsikban, s mikor robogott velük a vonat zöldelő magyar vetések között, egy testvéri szó, vagy egy zsoltárének hangjára kinyillott szivükben a titok ajtója, pünkösdi rózsa illata áradt szét a tájon és boldog sóhajtásként száguldott végig a magyar rónán a diadalmas hit: ennek a földnek virágbaborító, dús aratást Ígérő felmagasztosítója az újjászületés lelke. Mikor kezdtek szólani arról, amiről magyar ember szokott beszélni, háborúról, békéről, politikáról, adóról, gondokról, bajokról, mikor felsírt bennük a lélek és zokogott a megölt igazság után, mikor úgy érezték, hogy nem tudnak majd örülni azoknak, akik ott lesznek, mert sokan nem lehetnek ott, mikor a régi dicsőség napsugarából a jelen ködén át jövendőbe tört szivük álma, vágya és reménye, boldog megnyugovást találtak abban a bizonyosságban, hogy az újjászületés ereje minden ködöt eloszlat és minden eggyé predestinált szivet egyesít. Mikor kirajzolódtak előttük a főváros körvonalai és megpillantották a Dunát, a királyi várat, a parlamentet, mikor megdobbant szivük ennek a csodavárosnak ezer titkot rejtegető szépségétől és feljajdult a fájdalomtól amiatt, hogy e csodaszépség mögött egy földretiport nemzet koldusnyomorusága rejtőzködik, akkor megindult szivükből a pünkösdi szél áramlása, friss, üde, megelevenítő levegő áradt szét Budapest utcáin, bevonult az ország szivébe az újjászületés lelke. Az tetszik nekem ebben a seregben, hogy a természetes, józan, okos magyar lelket hozta el ide és ragyogtatja meg a magyar éjszaka sötétjében. Sokkal mélyebben gondolkodik ez a lélek, mint akárhány bölcselő, sokkal alaposabban, mint akárhány politikus, sokkal ideálisabban, mint akárhány poéta és sokkal reálisabban, mint akárhány üzletember. Mély bölcseség, alapos belátás, eszményi emelkedettség és kegyetlenül kemény realizmus rejlik abban, hogy ez a lélek az újjászületést akarja a magyar jövendő alapjává tenni. Lépten nyomon hangoztatja ma mindenki, hogy mássá kell lennie a világnak, jobbá, szebbé, boldogabbá. Ebben a seregben megszólal az igazság lelke és azt mondja, hogy a világ csak akkor lesz szebb, jobb és boldogabb, ha az emberéletek lesznek szebbek, jobbak és boldogabbak. Mert az emberélet több, mint ez a világ; ura, formálója ennek a világnak. Az emberélet olyan fa, amelyiknek lefelé is, felfelé is szivógyökerei vannak. És olyan lesz a törzse, olyan ágakat, virágokat, gyümölcsöket hoz, amilyen életnedveket hordoz magában. A világ pedig nem más, mint azok az ágak, virágok és gyümölcsök, amelyek az emberéletből kisarjadzanak. Ezt a mai világot minden nyomorúságával, lelkes ürességével és lelketlen tartalmával, mindazzal együtt, ami fáj, emberéletek termelték ki magukból. Ők csinálták a háborút is, a békét is és mindent, ami háború és béke épületéből reánk zuhant. Szülessenek újjá az emberéletek és újjá lesz minden. Az emberélet szívó gyökerei túlságosan erősek voltak és még ma is azok lefelé és túlságosan elsatnyultak felfelé. Hozzuk egyensúlyba ezt a két életforrást: a földet és az eget, az anyagot és a lelket. Engedjük áramlani magunkba a felülről való életet. Ezt kiáltja a világ felé a második református nagygyűlés impozáns serege. Nem akármilyen újjászületésről álmodik tehát ez a sereg, de felülről való újjászületésről, Isten lelke által való újjászületésről. Ez ad a református nagygyűlés alapgondolatának hazafias komolyságot és vallásos mélységet. Komolyságot azért, mert gyökeres, radikális és az örök rendeltetés irányában való újjászületést hirdet. Olyant, amitől minden a maga lényegének és hivatásának megfelelő lesz: az ember ember, az egyház egyház, a haza haza és a nemzet nemzet. Önmagunk leszünk. Egészen és maradék nélkül. Óh milyen régen vágyik erre a magyar lélek! Ma kivül és belül összevisszaságban van minden. Se a vallásos, se a hazafias érzés, se a mennyei rendeltetés, se a földi hivatás nem érvényesülhet ma elegyítés nélkül; egyik se tudja, hogy mi a lényege és rendeltetése. Össze vannak keveredve
