Dunántúli Protestáns Lap, 1928 (39. évfolyam, 1-53. szám)

1928-09-30 / 40. szám

184. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1928. kélye volt s az egész templomi közönség legnagyobb elismerését váltotta ki. Gyülekezeti ének elzengése után a felemelő s lelkekben mély nyomokat hagyó ünnepély a Himnusszal véget ért. Istenitisztelet végeztével az ünneplő közönség az új kerületi székház felavatására gyülekezett össze a székház tágas udvarán. Mikor az erkélyen, középen a felavatást végző dr. Baltazár tiszántúli püspökkel, megjelentek dr. Antal Géza és Kapi Béla püspökök, Klebelsberg Kunó közokt. miniszter s a többi notabili­­tások, az ünnepély kezdetéül a pápai ref. gyülekezet énekkara erőteljes lendülettel elzengte Beethoven »Dicsőit Téged« cimü hires szerzeményét, azután dr. Baltazár Dezső alkalmi igeolvasás után olyan klasszi­kus szépségű imával avatta fel a dunántúli református egyházkerület impozáns székházát, a szeretet várát, aminőt csak e nagy prédikátor ajkáról lehet hallani. Gyülekezeti énekkel végződött a bensőséges ünnepély. A székházavató ünnepély után az üdvözlő kül­döttségek fogadtatása következett a kollégiumi torna­­csarnokban. Az üdvözlések az egyházkerületi közgyű­lés keretében folytak le. Elsőként a kerület nevében dr. Balogh Jenő főgondnok a következő, általános visszhangot keltő, remek beszédet intézte az ünne­­pelthez: Tisztelettel üdvözlöm kedves vendégeinket, akik ezt a mi családias jellegű ünnepünket országos jellegűvé változtatták át. Főtiszteletü Püspök Úr! Másfél évtizeddel ezelőtt az én halhatatlan emlé­kezetű főgondnokelődöm, a nemzet nagy államférfia, az ősi magyar koronázó városban, Pozsonyban tartott egy­házkerületi közgyűlésünkön hangoztatta azokat a vezér­szempontokat, amelyeknek bennünket az államhoz és a felekezetekhez való viszonyunkban irányítaniok és ve­zetniük kell. Egyházkerületünk akkor egy túlnyomólag róm. kath. lakosságú városban tartotta gyűlését. Akkor valamennyiünket, akik ott jelen voltunk, bizakodó re­ménység töltött el. Mint a derült égből lecsapó villám ért bennünket az, hogy egy év múlva már magyar nemzetünk a rá kényszerűéit élet-halálharc gigászi küz­delmét vívta. Azután négy hosszú, borzalmas év követ­kezett ránk és a bizakodó reménység nem vált valóra. 1918 őszén Méltóságodnak érdemes püspök-előde, akire most is kegyelettel gondolok, kénytelen volt elhagyni azt az egyházközséget, amelynek lelkésze volt, a temp­lomot, amelyben az Isten igéjét hirdette, kénytelen volt elhagyni hozzátartozói sírját s vándorolt és bujdosott községről-községre, anélkül, hogy valaha is visszatér­hetett volna arra a helyre, ahonnan távozni volt kény­telen. Egyházaink egyharmadát elszakították tőlünk, el­vesztettük templomainkat, iskoláinkat, s egyéb kultu­rális intézményeinket, amelyek ott is a magyar nem­zeti művelődés egyetemes nagy ügyét szolgálták. Victor Hugo mondása jut eszembe: Senkié sem a jövő. A várt haladás helyett az összeomlás jött reánk. Ama szörnyű évek után most ünnepet ülünk. Pedig, Főtiszt. Egyházkerületi Közgyűlés, a magyar refor­mátus ember nem szokott ünnepelni. Hogy egyéni akkordot üssek meg, én nemcsak átolvastam azt a remek művet, amelyet a kitűnő nagyenyedi professzor, legidősb Szász Károly adott át a Biblia mellett fiának, a későbbi kiváló ref. püspöknek és költőnek a kezébe, hanem meg is tanultam belőle: „szeress ismeretlenül élni és örülj, ha semmibe sem vesznek“. Ezen a mai szép ünnepen kivételt kellett tennem, mert annak, hogy Főtiszteletű Püspök Urat most országos jellegű ünnep keretében vesszük körül nagyrabecsülésünk jeleivel, annak nagy szimbolikus jelentősége van. Ez az, hogy székházunk felépülésével a Mindenható Isten is jelt ad ennek a magyar nemzetnek, hogy munkálni óhajt a szebb magyar jövendőn. Amig Ft. püspökünk elődje sok ezer és tízezer menekülttel együtt vándorbotot vett kezébe, most az utód a kunyhó helyett fényes palotába költözött, jele annak, hogy már is javul helyzetünk, biza­kodó reménységgel kell tekintenünk hazánk újabb fel­­emelkedése és ezzel együtt az egyházkerület és intéz­ményeink újabb felvirágzása elé. Méltóságodat tegnaptól kezdve bizonyára körül­veszik az elismerés, megbecsülés és rokonszenv különféle nyilvánulásai, ezért nem kívánom most Méltóságodnak sem tanári, sem lelkészi, vagy egyéb közéleti munkás­ságát méltatni. Midőn az egész dunántúli ref. egyház­­kerület nevében szólok, hangsúlyozni kívánom azt, hogy főleg ünnepeljük Méltóságodban azt a magyar refor­mátus vezérférfiut, aki egész életében a magyar egy­ségnek a munkása volt, üdvözlöm Méltóságodban gróf Széchenyi István lelkes tanítványát, aki mindig az erők egybefogásának, a békés együttműködésnek hirdetője volt, aki annak a szolidaritásnak ápolója, amelyet gróf Tisza István 15 évvel ezelőtt Pozsonyban hirdetett, amely kell, hogy összefogja országunk minden polgárát a magyar nemzeti egységes célok érdekében. Szivemből kívánom Főtiszteletü és Méltóságos Püspök Úr s ennél jobbat nem kívánhatok, hogy mint hazájának és egyházának hűséges fia, ha majd más főgondnok áll is oldala mellett, mindig ennek a szellemnek legyen fáklyavivője. Friss egészségben, teljes munkabírással vezesse kerületünket a fejlődés újabb csúcspontjaira és mindaddig, amig lelki vezére lesz egyházkerületünknek, szolgálja teljes sikerrel, a magyar nemzeti egységet is. Ezekkel a jó kivánatokkal üdvözlöm Főtiszteletü és Méltóságos Püspök Urat és kérem életére Isten gazdag áldását. Az ünnepre érkezett sok száz üdvözlő táviratból felolvasták Magyarország kormányzójának, a kép­viselőház és felsőház elnökének, a miniszterelnöknek és lord Rothermerenek táviratait. A kormányzó távirata. Örömmel értesültem érdemekben gazdag lelkészi és tanári működésének negyvenedik évfordulójáról. Melegen üd­vözlöm a haza és az egyház önzetlen szolgálatában kifejtett odaadó munkálko­dásának e szép emlékünnepén s ez alka­lomból őszinte szerencsekivánatomat fe­jezem ki. Horthy, Magyarország kormányzója. A képviselőház üdvözlete. A képviselőház elnökének Jakab Áron r. biz. elnökhöz intézett távirata: Végtelenül sajnálom, hogy főpászto­runk jubileumi ünnepségén nem jelenhe­tek meg. Kérem Nagytiszteletü Urat, hogy az ünneplők előtt együttérzésemet tolmácsolni, Püspök Ur Öméltóságának pedig legmelegebb üdvözletemet átadni szíveskedjék. Szívből kívánom, hogy sze­retett Főpásztorunk vallásos és hazafias tevékenységét még igen sokáig folytat­hassa. Zsitvay Tibor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom