Dunántúli Protestáns Lap, 1928 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1928-09-02 / 36. szám
Harminckilencedik évfolyam. 36. szám. Pápa, 1928 szeptember 2. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE .................................................................. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ................................................................... FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- A FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE : TÓTH LAJOS THEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ- sEö IGAZGATÓ PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Tanév elején. Eljött szeptember 1. Konventünk bölcs belátással kimondotta, hogy felekezeti iskoláinkban a tanév ekkor mindenütt megkezdendő. Benépesülnek az alsó és középfokú iskolák. Tanárok, tanítók és növendékek felfrissülve a szünidő pihenésével, új lendülettel kezdhetik a reájuk váró fontos feladatok teljesítését. Sokan beszélnek ma a mi nemzetünk kulturfölényéről. Hogy ez folyton feltűnőbb valóság legyen, meg feszített erővel kell dolgoznia mindenkinek, de különösen nekünk, reformátusoknak, akik a múltban ezen a téren igyekeztünk előljárni. Egyházunk az ész és szív összehangzó, lehető teljes kiművelésének a hive. Nekünk kell a tudás minden kincse, nem félünk, hogy a hitet lerombolja. Mi azt valljuk, hogy a lehető teljes tudás Istenhez vezet és gyönge az a vallás, amely fél a tudománytól. Azért nem vagyunk az ész istenítői sem. Vannak dolgok, amelyeket bölcselmünk fel nem érhet, ahol hitünkkel látunk és magyarázunk. A tudás és a hit párhuzamát kell megőriznünk az oktatás minden fokán, a legalsóbbon ép'úgy, mint a legmagasabbon, hogy nevelhessünk férfiakat és nőket, akik éles, kicsiszolt értelemmel keresik a természet törvényeit és alkalmazzák azokat, de emellett erősek a hitben, példák a szent, krisztusi életre való törekvésben. Jaj a hitnek, mely megveti az értelmet és mily visszatetsző látvány a kiegyensúlyozott, Krisztusban békességre lelt lélek előtt az olyan, aki azt gondolja, hogy pár adatnak a birtokában megfejtette a mindenség minden rejtélyét. Mily végtelen, pedagógusok által még ki nem aknázott igazság nyilatkozik meg Lukács evangélista leírásában, amikor azt mondja Jézusról, hogy „gyarapodék bölcseségben és testének állapotában és az Isten és emberek előtt való kedvességben“. A lélek és az értelem kiművelése mellett felelősek vagyunk a testért is. Nem bálványozzuk azt, de nagyon értékeljük, hiszen az apostol szerint is a test a Szentlélek temploma. A mi elvünk tehát a nevelésben Jézus Krisztus. Ha ebben a most megnyílt új tanévben Őhozzá közelebb jutnak a növendékek, ha róluk is elmondható lesz, amit Lukács az Úrról mondott, amit fentebb idéztünk, akkor a nevelők egész munkát végeztek. Fel az istenes munkára! Adjon Isten zavartalan, eredményekben gazdag tanévet! p. Középiskolai vallástani tankönyveink. Őszintén megvallom, bizonyos tartózkodással veszem kezembe a tollat, amidőn középiskolai egyetemesen kötelező, vallástani tankönyveinkről megemlékezni és azok használhatóságáról véleményemet három évi használat, tehát kipróbálás után elmondani szándékozom. A tartózkodás oka egyrészt az, hogy e tankönyvekre az Egyetemes Konvent ütötte rá a használhatóság, talán épen kifogástalanság, tökéletesség pecsétjét s így bizonyos tekintetben talán tiszteletlenségnek látszik, ha ezek kritikában, főleg ha nem minden tekintetben kedvező kritikában részesülnek; másrészt pedig az is tartózkodásra indíthatott, hogy ezekről — tudtommal legalább — sem kedvező, sem esetleg kedvezőtlen észrevételek a nyilvánosság előtt eddig el nem hangzottak, mely jelenség látszólag szintén amellett bizonyít, hogy e tankönyvek használhatósága és pedig a célnak minden tekintetben megfelelő használhatósága, sőt kifogástalansága ellen szó nem emelhető. Felbátorított azonban a nyilatkozattételre egyrészt az a jelenség, az a körülmény, hogy ugyancsak az Egyetemes Konvent által kiadott elemi iskolai vallástani tankönyvek ellen nyilvánosan is számos kifogás hangzott el, sőt a felsőbb egyházi hatóságok részéről is felhívás intéztetett tanítói körökhöz, egyesületekhez, hogy véleményüket, észrevételeiket közöljék; másrészt pedig ösztönzött erre az a meggyőződés is, hogy vallásoktatásunk magasabb érdeke feltétlenül megköveteli, hogy amennyiben e cél szolgálata körül kifogás emelhető, az a melléktekintetek figyelembe vétele nélkül nyíltan is szóvá tétessék, mert elhallgatással a célt szolgálni nem lehet. Egyébiránt egyes, magánbeszélgetésben hallott és az enyémmel egyező vélemények is csak megerősítenek abban az ítéletben, hogy a szóban levő középiskolai vallástani kézi könyveink használhatóságához szó fér, mert minden kifogás nélkül nem képesek szolgálni azt a célt, melyet a vallásoktatás e fokán kitűzve kell gondolnunk. A cél nem lehet más, mint az, hogy a vallásos ismeretek, tudnivalók fokozatos közlése mellett a vallás tárgyai, igazságai iránt érdeklődést, őszinte szeretetet, vonzalmat keltenek a tankönyvek, hogy a növendékek velük örömmel, élvezettel foglalkozzanak és mindezek folytán a vallásos buzgóságot, az egyházhoz való hűséges ragaszkodást munkálják. Mert ha a vallástani anyaggal való foglalkozás, annak nehézkes közlése miatt küzködés, kínlódás: az nem élvezetet, nem gyönyört, hanem ellenszenvet, sőt gyűlöletet vált ki a tanulókból, a kitűzött cél mérhetetlen kárára. Ha az eddig megjelent és használatba vett tankönyveket a tudomány szemüvegén át vizsgáljuk, valóban kalapot kell emelni szerzőik előtt, mert munkáik e tekintetben a legszigorúbb bírálatot is kiállják és mint olvasmányok is elismerésre tarthatnak számot. Ámde megírásuk, elkészítésük célja nem ez volt, hanem, hogy tankönyvekül használtassanak. És ebből a szempontból már komoly és alapos kifogásokat lehet emelni. Általánosságban mindgyik túlságos bőven foglalkozik az előirt anyaggal. Irályuk pedig különösen az
