Dunántúli Protestáns Lap, 1927 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1927-09-11 / 37. szám
158. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1927 Mennél sötétebb a keleti láthatár, — és hogyan is ne volna sötét, amikor Kelet nagy részén még a barbárság uralkodik és pedig az a minden másnál gonoszabb barbárság, amely materiálista és hitetlen, — annál vágyakozóbban kell Önöknek Nyugat felé nézni. Valamint a magyar keresztyénség kezdetén Géza fejedelem, utána Szent István, nyugatról hivott be az országba hittérítőket és a reformáció hajnalán államférfiaik és egyházi főembereik Wittenberg és Génévé felé fordították tekintetüket: úgy ma is, nehéz időkben, súlyos aggodalmak, de egyszersmind repeső reménység óráiban, a nagy liberális nemzetektől, az ó- és újvilág hatalmas református és presbiteriánus egyházaitól várják Önök az erkölcsi támogatást, a lelki vigaszt, amelyre oly nagy szükségük van. Ezt a segítséget mi készséggel hozzuk Önöknek oly mértékben, amint tőlünk telik; és itt nemcsak mint annak a Franciaországnak képviselője beszélek, amely sajnos nagyon keveset tehet Önökért, hanem szólok főként Nagybritannia és Amerika hatalmas testvéri közössségeinek nevében. Meg akarjuk osztani Önökkel azokat a kegyelmi ajándékokat, amelyeket Istentől nyertünk, talán az Önökénél kedvezőbb körülmények között; továbbá azokat a tapasztalatokat, amelyeket szereztünk az evangelizáció mezején mind az egyes országok belterületén, mind a külmisszió óriási területein, amelyeket Isten föltárt előttünk a földnek végső határáig. Szeretnék, ha elmondhatnók Önöknek mindazt a kibeszélhetetlen jótéteményt, amelyet egyházaink abban az erőkifejtésben nyertek, hogy Krisztus uralmát az egész földön megalapozzák. Mert hisszük, hogy az evangéliom nem csak olyan szent hagyomány, amelyet nemzedékről-nemzedékre meg kell őriznünk féltékenyen a maga tisztaságában, hanem egyszersmind üzenet, amelyet közölnünk kell a világgal, hogy megszabadítsuk azt a bűn és halál hatalmából. De tudatával bírunk annak is, hogy mi sokat vehetünk Önöktől különösen az által a példa által, amit adtak nekünk az ifjúság keresztyén szellemben való nevelésének bámulatraméltó munkájában; és bizony mi kinyitjuk mind a két szemünket és fülünket, hogy meglássuk és megértsük, amit a Lélek mond a gyülekezeteknek. Adja Isten, hogy ezekben az együtt töltendő napokban közölhessük egymással tapasztalatainkat, hitünket és hogy felindítsuk egymást a keresztyén buzgóság és a szeretet munkáira, tudván, hogy „mindegyikünknek a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint adatott a kegyelem ... a Szentek tökéletesbbítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére“. (Eféz. 4, 7, 12.) És adja az Isten, hogy ezekben a munkával gazdag, egyszersmind felségesen áldásos napokban legyen a mi programmunk az, amit az apostol a Korintusi Egyháznak irt levele végén: „Végezetre, Atyámfiái legyetek jó egészségben, épüljetek, vigasztalódjatok, egy értelemben legyetek, békességben éljetek és a szeretetnek és békességnek Istene lészen veletek“. <2. Kor. 13. 11.) Charles Merle d’Aubigné, a Református Egyházak Világszövetségének elnöke. Az egyház üzenete a világhoz: az evangyéliom. Mindenekelőtt azonban tisztáznunk kell ez üzenetnek voltaképeni jelentését és lényegét. A görög nyelv szellemének egyik legnagyszerűbb alkotásában az ősi keresztyénség kezdettől fogva maradéknélkül kifejezésre juttatta üzenetének eme jelentését és lényegét: az evayyéhov, „evangélium“ szóban. Nem mintha maguk az apostolok találták volna ki, avagy gyártották volna ezt a szót. Sokkal inkább már készen találták azt, a körültük nyüzsgő világ szókincsében, különféle jelentések köntöse gyanánt. A császár-kultusz ragyogó nyelvezete szolgáltatja a legközelfekvőbb analógiákat: a nép nagy előszeretettel használta az evayyéhov szót, midőn a tartományokat valami kedvező hír járta át, mint a császárnak, avagy az uralkodóháznak a néphez szóló üzenete. A „megörvendeztető hírnek“, az „örömteli üzenetnek“ jelentését juttatta kifejezésre az ősi apostoli egyházban is az evayyéhov szó. Ez esetben azonban oly önálló és független szóvá lett, oly sajátos jelleget és oly egyéni jelentést nyert hogy csak nagy nehezen fordítható le más nyelvre. Épen azért a latin biblia minden fordítási mesterkedés nélkül egyszerűen átvette és „evangéliumnak“ fordította; hasonló jelenséggel találkozunk a gót bibliában az „aiwaggeljo“ szó puszta használatában; és ez átirás által mindkettő megerősíti azt a tényt, hogy az eredeti görög szó kiejtése, a legrégibb időktől fogva nem „euangelion“ volt, hanem „ev“-vel kezdődött és hogy „evangelion“-nak ejtették ki úgy a mindennapi, mint a későbbi és a mai modern görög nyelvben. Egyetlenegy nyelvnek sikerült teljesen hamisítatlanul visszaadni az eredeti görög szót és létre hozni ennek oly népszerű ekvivalensét, amelynek azután szintén meg volt a maga gazdag története; ez a nyelv az angol nyelv volt. A „gospel“ szó birtoklása egyike azon legnagyobb szellemi kincseknek, amelyeket az angolul beszélő keresztyén népek Istentől szent bizományba kaptak. Valóban, a „gospel“ a maga sajátos fejlődésében, egyszersmind a nyugati missziók történetének jelentékeny részét is visszatükrözi. Először a Lindisfarne evangyéliumokban fordúl elő 950 körül a „godspell“ szó formájában és minden bizonnyal a „godspell“ jelentése egyszerűen „good spell“, azaz „öröm (jó) hir“, „gute Zeitung“, amint olykor Luther fordítja az „evangélium“ szót. Á népies etimológia valóban egykor nagy előszeretettel kötötte össze a „Godspelí“-t a „God“ (Isten) szóval és úgy értelmezte, mintha jelentése „Godtidings“, „Gotteszeitung“, „Istentől jövő hír“ volna. E félre magyarázott formában („godspell“) azután átültették a brit misszionáriusok ezt a szót a régi angolból a germán nyelvekbe is, így került azután át a régi szász nyelvbe a „gotspell“ formájában. Talán sajnálnunk kell azt, hogy a középkor elején a germán keresztyénség nem sajátította el véglegesen a germán eredetű „gospel“ szót. Mindazonáltal a germán keresztyénség is mindenkor megértette az „evangélium“ szó igazi jelentését. Különösen Luther több kiváló fordítását nyújtja a szónak: „gute Mär“, és amint már említettem is: „gute Zeitung“. És azt sohasem felejtették el, hogy az evangyéliom tárgya nem más, mint az Isten országáról szóló jó hir. A nagy amerikai kongregácionálista, Cotton Mather Bostonból 1715-ben egy értekezést irt Francke Ágost Hermannról, kinek kétszáz év előtti haláláról épen az idén emlékezett meg a német Keresztyénség. Midőn Cotton Mather értekezésének ezt a cimet adta : „Nuncia Bona e Terra Longinqua. Rövid leírása azon jó és nagy dolgoknak, amelyek Európa közepén Isten országának ügyével kapcsolatosak“ — a Nuncia Bona kifejezésnek napjai vallásos fényeinek és eszményeinek leírása közben való alkalmazása mindennél világosabban igazolja, hogy ő is nagyon jól ismerte az evangyéliom szó igazi jelentését, miután azt az Isten országáról szóló örömhírnek tekintette. . * * *
