Dunántúli Protestáns Lap, 1927 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1927-05-15 / 20. szám
Harmincnyolcadik évfolyam. 20. szám Pápa, 1927 május 15. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE-........................................................ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ........................................................... ................................................................. FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. ............................................... FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- A FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. öÍS IGAZGATÓ PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK Református nagygyűlés. Egy hét múlva összesereglenek Budapesten csonka hazánk minden részéből a reformátusok ezrei, hogy az első országos nagygyűlésen bizonyságot tegyenek az egység lelkének diadalmas erejéről. Értesülésünk szerint a nagygyűlés iránt akkora érdeklődés mutatkozik mindenfelé, hogy Budapest utcái alig láttak még nagyobb tömeget, mint amekkora május 22-én az ősi hitnek erejével szivében bizonyára példás rendben és komolysággal, felsorakozik a nagygyűlés színhelyére. A magyar reformátusság erejét meg kell látnia a világnak és önmagunknak. Ebben van talán legnagyobb jelentősége a nagygyűlésnek. Manifesztálódik itt a világ előtt, hogy az a hit, amelyik a nemzetfenntartás és nemzetmentés terén oly nélkülözhetetlenül hatalmas tényező volt a múltban, hatalom és erő ma is és azok a kincsek, amelyeket reá bízott az Isten, nem lomtárba dobott ősi csecsebecsék, hanem drága aranyfedezetét alkotják a nemzet erkölcsi és szellemi megújulásának. Ki meri ezt kétségbe vonni akkor, amikor ezrek ajkáról hallja felzúgni a zsoltárt: „Te benned bíztunk eleitől fogva?“ De a nagygyűlés bizonyára emelni fogja magyar reformátusság öntudatát is. Meglátjuk, hogy egyek vagyunk Bihartól Dunántúlig, Sárospataktól Somogyig. Egyek vagyunk nemcsak az ősi dicsőség közös birtoklásában, az atyák hitéhez való hűség egységes megvallásában, de a jelen feladataiban s a jövendő reménységeiben is. Egyek vagyunk azokkal is, akik Trianon miatt nem lehetnek jelen az első országos nagygyűlésen, feléjük száll sóhajunk mindaddig, míg újra nem ölelhetjük egymást. Egészen bizonyos, hogy ők is meg fogják érezni a nagygyűlés feléjük bocsátott egetverő sóhajtását. De mindenekfelett abban fog megerősödni a mi öntudatunk, hogy az evangélium igazsága megdönthetetlen hatalom. Az a fundamentum, amelyre ráépülhet egy megrendíthetetlen jobb jövendő. Ez a fundamentum a mi kezünkben van: reánk bízta azt az Isten. Megállni ezen: élet, egységbe forrni ezen: erő és hatalom, ráépíteni erre egyházat és hazát: Isten uralma a világban és nemzeti megújulás. A mi kezünkben van megmaradásunk és örök létünk alapja. Ezért várjuk a nagygyűléstől a felelősség felébredését is. A tisztelet és megbecsülés érzését az egyházunkon kívül levő erőtényezőktől, az államtól és a többi felekezetektől. A cselekvő felelősség érzésének megerősödését önmagunktól. Nincs okunk elcsüggedni, sem szégyenkezni, nincs jogunk nem használni ki egész fenekéig az ősi hitnek kincses bányáját. De felemelt fővel hordozandó kötelességünk ez önmagunkkal, egyházunkkal és a nemzettel szemben. A Hit és Szolgálat mozgalma felé mindnyájunknak hálás köszöneté szállhat azért, hogy ezt az első református nagygyűlést megrendezi. Ha nem tett volna mást, ezzel a tényével is valóban megbizonyította, hogy az ősi hitnek szolgálatában lehet nagy dolgokat cselekedni az Ige és imádság hatalmával. Ezen az úton ez az első református nagygyűlés bizonyára nem az utolsó lesz, hanem csak bevezetője egy évről-évre megújuló hatalmas bizonyságtevésnek. Legyünk ott mindnyájan legalább lélekben és imádságos szivünk dobbanjon össze a nagygyűlésre összegyülekező ezerek imádságával. —e. Gyógyítás eszközei az egyke leküzdésére. Ajánlva Jókay-Ihász Miklós ehm. gondnok úr figyelmébe! 1925. év őszén a Társadalomtudományi Társulat neves képviselői jöttek le az egykés Somogy székhelyére, Kaposvárra s tartottak előadásokat a városháza gyűléstermében a megyéből összejött lelkészek, orvosok, asszonyok előtt az egykéről és annak jelentős vonatkozásairól. Az előadásokban, főként az országos statisztikai hivatal igazgatójának statisztikai adatokkal alátámasztott és éppen Somogyra vonatkozó megállapításaiban és a problémával részletesen foglalkozó nyug. tanfelügyelő ismertetésében megdöbbenve hallgattuk a beszélő százalékszámokat a születések és a népesség fogyásának csökkenő arányáról. A tárgyilagos levezetések nem szúrták a reformátusságot mellbe az egyke okozásának vádjával, szubjektív érzésünk mégis az volt, hogy Somogybán a népesség szaporításában vezérszerepet vivő katholikusok mellett a születés legalacsonyabb arányszámával szégyenoszlophoz köttetett a református egyházmegye. S így van ez Baranyában és a mezőföldi traktusban is. Igaz, hasonló a helyzet most már több katholikus községben is s így van a tisztviselő osztályban és megtámadta a baj a zsidóságot is. Viszont legnagyobb a szaporodás a szabolcsi reformátusok között. Gönczi Ferenc javaslatait arra nézve, hogy mit tehet a ragály terjedésének meggátlása és visszafejlesztése tekintetében a kormány, a hatóságok, az egyház, csak helyeselni lehetett. A reformátusok nem mentik a bűnt. Az egyke pedig már valóban bűn, a nemzetgyilkolás bűne. De büntetendő vétek az illető felekezeti egyházzal szemben is, akár református, akár katholikus, akár zsidó az elkövetője. Mert, ha magyarázható és megérthető is bizonyos körülmények között a szaporodás korlátozására irányuló cselekvés, de megbocsáthatatlan és üldözendő akkor, amikor e bűnnek forrása a telhetetlen önzés, a vagyonszerzésben való mértéktelen kapzsiság, amikor megokolatlan a birtokok harácsoló egyesítése, amikor — csak a kispolgári osztályt véve alapul — a földmívelő házaspár 20—40—60—100 holdon gazdálkodik és mégis csak egy, vagy két gyermeket nevel fel, hogy egykéje még gazdagabb legyen. Püspök urunk is jelen volt a jelzett tudósok gyű-
