Dunántúli Protestáns Lap, 1927 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1927-12-25 / 52. szám

1927.

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

225. oldal.

és theológiai terminusokat felidézni emlékezetükben, s ha így fogják áttanulmányozni e könyvet, úgy kétszeres élvezetben lesz részük. Elismerés illeti a szerzőt, hogy ily ügyesen le tudta szállítani a tudományt „hozzá nem férhető magasságából“, azonban másfelől már most kifejezzük azon reményünket, hogy minek utána sikerült neki népies dogmatikája segítségével református testvéreink érdeklődését a ref. világnézet öntudatos kiépítése iránt felkelteni, ne mulassza el majd a jövőben megtenni a második szükséges lépést sem, s adja ki idővel a szoros értelemben vett tudományos dogmatikáját is, hogy azután ennek segítségével viszont a most megjelenő népies dogmatikájának iskoláját kijárt olvasóközönségét felemelhesse a tudomány általuk most még kétségtelenül hozzá nem férhető magasságába így lesz azután szerző munkája igazán teljessé, s így fog aztán néki teljesen sikerülni tulajdonképeni fennkölt célja: annak az űrnek teljes betöltése, ami ma theológiai tudomány és az olvasó közönség között fennáll.

Ami már most a munka módszerét, beosztását és tartalmát illeti, idevonatkozólag a következő, tájékoztató megjegyzéseket adhatjuk. Vass Vince dogmatikája kétségtelenül református dogmatika. Hiszen a legtöbbet Kálvin Jánost idézi s rajta kívül csupán Kuyper, Ravasz és Pascal szerepelnek egy-egy idézettel. (Jó lett volna, ha szerző mindenütt megjelöli, hogy honnan idézett Kálvinból, így azután az olvasóknak megkönnyítette volna azon esetleges törekvését, hogy az idézeteknek Kálvin munkáiban is utána nézzenek.) Mindenek fölött azonban a Bibliát idézi szerző és pedig legtöbb helyen nemcsak a lokuszokat jelzi csupán, hanem idézi is az írás szövegét. Ez elengedhetetlen követelménye kell, hogy legyen minden dogmatikának, amely kifejezést akar adni annak, hogy az írás alapján áll s Kálvin Jánost is csak annyiban követi, amennyiben ő is az írás alapján állott. Csak dicséretet érdemel végül az, hogy szerző a Heidelbergi Kátét és a Második Helvét Hitvallást is idézi több helyen, mintegy összefoglalásul.

Ha tudományosan akarom megállapítani azt, hogy mit tartalmaz Vass Vince dogmatikájának ez első kötete, úgy a következőkben foglalhatom össze: a bevezetés után, amely a vallás és keresztyénség meghatározását adja s áttekintő képet nyújt a keresztyén vallástudomány egészéről, következik A keresztyénség világnézetének tárgyalása. Itt mindenekelőtt az alapfogalmakat nyújtja, hogy kövesse ezt egy általános, ismeretelméleti alapvetés „Á keresztyén világnézet fundamentuma“ c. részben. Itt azután kifejezésre jut dogmatikai módszere is, amely ugyanaz, mint a Kálviné, amelyet legtalálóbban Dournergue nevezett el, amikor az ellenkezések módszerének mondotta azt. Vass Vince dogmatikája kétségtelenül theocentrikus dogmatika, azonban nem felejtkezik meg a vallás emberi oldaláról, a vallásos élményről, vagy ha tetszik, a hittapasztalatokról sem. Éppen azért munkájának leglényegesebb, legfordulatosabb fejezetei azok, amelyekben a Szent Lélek belső bizonyságtételéről és a keresztyén hittapasztalatok jelentőségéről ir. Theológiai polárosság: ebben van a ref. theológia dinamikus jelentősége és ez található meg Vass Vince dogmatikájában is, mikor egyfelől megállapítja azt, hogy „a keresztyén hit Istenélmény a Szent Lélek által és vétket követ el mindenki, aki el akarja zárni az emberi lelket attól, hogy átélje azt a felséges élményt, amelyre csak az embert hívta el az Isten s ami az embert Isten gyermekévé teszi“ (76. oldal), másfelől pedig nem mulasztja el annak hangsúlyozását sem, hogy „a keresztyén hittapasztalat nem tetszésszerinti élmény; nem az ember hozza elő magából, hanem a Szent Lélek teremti meg benne ..."

„A mi hittapasztalatainknak tárgya van : a Szent írásban nekünk ajándékozott isteni kijelentés. Ezért a Szent írás szabályozója a keresztyén hittapasztalatoknak is.“ (77. o.) Nagy, elvitathatatlan érdeme a könyvnek, hogy a hitbizonyosság tényére, amely a külföldi prot. theológiának is egyik gerincproblémája, oly határozott protestáns öntudattal mutat rá és ha dogmatikájában nem is találunk gyakori utalásokat arra, hogy mi különbözteti meg a ref. világnézetet a katholikustól, a következő mondata azonban a lényegbevágó különbözésnek a gyökerére hívja fel figyelmünket: „A reformáció örök értéke épen abban van, hogy megmondotta a világnak, hogy az nem hit, amelyik megelégszik mások bizonyosságával, hanem nekünk magunknak kell eljutnunk személyes bizonyosságra“. (78. o.) Személyes hitbizonyosság nélkül nincs ref. világnézet, s a Szent Lélek belső bizonyságtételére való ráinutatás nélkül — amely isteni bizonyságtétel hitbizonyosságunk alapja, — nincs református dogmatika. Vass V. dogmatikája ép ezekre hívja fel különösképen a figyelmünket, a dogmatikája legnagyobb érdemét épen ebben látjuk.

A keresztyén világnézet theocentrikus világnézet. Ennek hangsúlyozását nem mulasztja el a szerző. A kér. világnézet Istenről beszél, Istent azonban sohasem csupán önmagában szemléli, hanem mindig a természethez és az emberekhez való viszonyában. így azután a hagyományos, szorosabb értelemben vett „theológia“ önállóan nem jelentkezik Vass V. dogmatikájában, hanem egybe forrad az úgynevezett „kozmológiával“ és „anthropológiával“, „Az Isten és a természet“ és „Az Isten és az ember“ című részekben. Istennek a természethez való viszonyából megtudjuk, hogy az Isten világteremtő, világot kormányzó és gondviselő, a világban lakozó és a világ fölött uralkodó Isten, jó, szép, bölcs, örökkévaló, mindenütt jelenvaló és mindentudó szellemi személyiség. Az emberhez való viszonyából s a bűnös ember és az Isten között fennálló óriási különbségből pedig megtudjuk, hogy az Isten mindenek fölött szent, de egyszersmind szerető Isten is, aki a bűnösnek segítségére jön. Istenismeret és emberismeret tehát elválaszthatatlan egységben jelentkeznek, egyik a másikat szolgálja, alátámasztja és kiegészíti. Vass V. itt is teljesen Kálvin Jánost követi. — Az angyalokról és a sátánról szóló fejezet zárja dogmatikájának az első kötetét.

Jól esik nekünk oly hosszú idő után tősgyökeres magyar ref. dogmatikát olvasnunk, amely nem fordítás, és így a magyar ref. lélekre nem is hathat idegenszerüen. Jól esik látnunk azt, hogy szerző megragadja az alkalmat aira is, hogy a magyar nép vallásosságának sajátos vonásaira felhívja a figyelmünket. (Lásd 89. oldalt: „Különösen falusi népünk hitéletében igen nagy szerepet tölt be az, amit a természet beszél . . . Szinte azt kell mondanunk, hogy népünknek a természetből kinőtt hite van. Ha ezt nem vesszük figyelembe, akkor nem tudjuk megtalálni azokat a vezetékeket, amelyeken keresztül az evangélium nagyobb világossága eljuttatható népünkhöz. De viszont ezzel nem szabad megelégednünk“.) Jól esik továbbá látnunk azt, hogy dogmatikájában, az erre legalkalmasabb helyen, t. i. a hittapasztalatok tárgyalásánál, utal néppszichológiai, individuális pszichológiai és differenciális pszichológiai jelenségekre is, amelyek a keresztyén hitéletet formailag oly változatossá, színessé és vonzóvá teszik. Az ily jelenségekre való rámutatás, általában véve a behatóbb vallástörténeti és vallásléiektani előtanulmányozás és leírás korántsem veszélyes egy-egy dogmatikai munka megírásánál. Sőt, inkább megmenti a dogmatikust az egyoldalú spekulációktól és a racionálizmus veszélyeitől.

Nagy erőssége Vass Vince dogmatikájának az a