Dunántúli Protestáns Lap, 1927 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1927-12-25 / 52. szám
226. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1927. stílus, amelynek köntösében az ő keresztyén világnézete előttünk megjelenik. Valóban mindent, amit mond, képek és hasonlatok által megjeleníteni és kézzel foghatóbbakká tenni igyekszik. Különösen ügyes az a képe, midőn az oly nehezen megmagyarázható „eredendő bűnt“ a villanyvezetékben előállott rendellenesség szükségszerű egyetemes következményéhez, t. i. az összes villanykörték kialuvásához hasonlítja. (L. 152. o.) Néhol állításait egy kicsit talán nagyon is merészen fogalmazza meg, úgy hogy ha ezeket kiragadnók a szövegből, nagyon is visszatetszőleg hangzanának. Csak két példát idézek: „Az írás emberi oldala, a tévedések és ellenmondások, amelyek a bibliában előfordulhatnak, egyenesen az Isten akaratának a kifejezései“. (48. o.) „A mi erőtlenségünk Isten felségéhez soha fel nem ér s ezért Istennek a mi felfogásunkhoz kell leereszkednie, ami úgy történik, hogy Ő nem olyannak tünteti fel magát előttünk, mint aminő önmagában, hanem amilyennek mi érezhetjük Őt“. (65. o.) Ismételjük azonban, hogy e mondatok a szövegben való helyezeti meghatározottságuk révén elvesztik merészségüknek amaz élét, amely így önálló szemléletük közben letompíthatatlan. Vass Vince dogmatikája ez első kötetének megjelenése, mégha nem is szorosabb értelemben vett tudományos dogmatika az, kétségtelenül esemény számban megy nagyon is gyér, rendszeres theológiai irodalmunkban. Nélkülözzük ugyan sok oly kérdésnek a tárgyalását könyvében, amelyről pedig szerettük volna hallani véleményét, azonban ő ezeket, úgy látszik, „üdvhaszon nélkül való kérdéseknek“ tekintette. Ebben viszont neki van igaza, azonban az is bizonyos, hogy az „üdvhaszon“ vonását magukon hordozó problémák körzetének és e körzet határvonalainak megállapításánál mindenki egyéni módon járhat el. Nehéz megállapítani, hogy az üdvökonómiának hol végződnek az egyetemes, minden emberre egyaránt érvényes mozzanatai s hol kezdődnek az individuális, csupán az egyes emberre érvényes vonásai. (V. i. azok a vonások, amelyeket az egyén saját üdve elengedhetetlen feltételeinek tekint.) Vass Vincének mindenesetre hálásak lehetünk azért, hogy dogmatikája ez első kötetében megmutatta nekünk, hogy az Isten iránta való jóakarata miképen lett élményekben tudatossá számára. S hogy élményeiből miképen született meg a személyes bizonyosság: ístenélményből Istenismeret. (78. o.) Dr. vasady Béla. Megjelent a Keresztyén Család Naptára II. kiadása. Egyetlen országos jellegű református naptárunk szép és nagy kötetéből negyvenezer példány, az első kiadás teljesen elfogyott. A most jelentkező naptárigénylőket már a II. kiadásból elégíti ki a naptár kiadóhivatala. E rendkívül gazdag tartalmú, nagy értéket képviselő naptárkötetet ezúttal is ajánljuk olvasóink figyelmébe. A naptár ára 1 P 60 fillér. Kiadóhivatala: Tahitótfalu, Pestmegye. Vargha Gyuláné. Dicsőség Istennek! Második bővített kiadás. Budapest, 1927. Vargha Gyuláné az ismert írónő, Szász Károly püspök leánya, aki oly áldott munkát végzett az evangéliémi ébredés érdekében, második kiadásban tette közzé eredeti és fordított vallásos költeményeit. Sok közülük már széles körökben elterjedt. Egy hivő lélek áhitatos érzéseit zengi, tiszta magyarsággal, minden verse. A szép kiállítás a „FÉBÉ“ evangélikus diakonissza anyaház nyomdáját dicséri. Melegen ajánljuk a megszerzésre. Mutatóul mai számunkban egy karácsonyi verset közlünk a kötetből. Református Almanach jelenik meg a közeli napokban dr. Sebestyén Jenő szerkesztésében. Az Almanach kiváló tanulmányok egész sorát, a múlt év történetét, értékes szépirodalmi anyagot s országos rerormátus címtárt tartalmaz. Bolti ára 4'50 P. Ajándékul kapja mindenki, aki a Kálvinista Szemlére félévre 5 pengővel előfizet s az Almanach portójára 50 fillért beküld. Megrendelések e közleményre való hivatkozással a Kálvinista Szemle kiadóhivatala, Budapest, VII!., Múzeum-kőrút 10. II. em. 12. címre küldendők. © ®@§ ©®®®@®§)®®©@©S©@®®@®®@@®®®®®®®@®®®®®@© VEGYESEK ®®@@®®®®®@®S)®®®S)®®®®®®®®®©®®®®®©®®@ij Lapunk olvasóinak és munkatársainak Istentől gazdagon megáldott karácsonyi ünnepeket kívánunk! — Lelkészválasztás. A kömlődi ref. gyülekezet Magyaródy Dénes okleveles lelkészt választotta meg lelkészének. Gratulálunk! — A Protestáns Szemle ügyében a múlt napokban Budapesten fontos értekezlet volt. A szerkesztést az 1928. évre is dr. Zsinka Ferencre ruházták, aki az elmúlt években vidéki kőrútján oly páratlan agitálással dolgozott a P. Sz. érdekében. — Belmissziói értekezlet. A kocsi bel missziói kör dec. 15-én délután tartotta alakuló gyűlését Kocson, a református lelkészlakon. Ez alkalommal bibliát olvasott és imádkozott Mikos Lajos dadi lelkész. A belmissziói kör elnökévé Süvegh István kocsi, jegyzőjévé pedig Mikos Lajos dadi lelkészt választotta. Majd bizalmas megbeszélés folyt az egyes gyülekezetekben végzett munkákról. A belmissziói kör minden községében a télen legalább egyszer missziói estélyt tartanak, melynek szereplői a szomszédos lelkészek és tanítók lesznek. A beszélgetések folyamán különösen nyilvánvalóvá vált az egyénekkel való foglalkozás és beteglátogatás szükségessége. A gyűlés Süvegh István imájával zárult. — Este 6 órakor a *ar lomban missziói est volt. Bibliamagyarázatot tartott Mag^ y Dénes kömlődi lelkész, imádkozott Sarudy György császári h.-leLész. A külmisszió és belmisszió viszonyáról előadást tartott Mikos Lajos dadi lelkész. Szólót énekeltek a helybeli férfi tanítók és kedvesen szavalt két leányegyleti tag. A hívek sokasága az estélyen érzésekben és gondolatokban gazdagodva kellett hogy lássa a mi keresztyénségünk áldozatra és szolgálatra kötelező hatalmát. — A protestáns sajtószolgálat ügyében dec. 12-én, az egyetemes konvent sajtóbizottsága nagyjelentőségű határozatokat hozott az ág. hitv. ev. egyetemes egyház megfelelő szervével egyetértőleg. — Tanulmányút. Dr. Vasady Béla theol. professzor december hó közepétől január közepéig szabadságot kapott a bécsi magyar Történeti Intézetben való tanulmány céljából. Dr. Tóth Endre ugyancsak a jelzett időszakban a budapesti levéltárakban való kutatásra kapott megbízást a kerületi elnökségtől. — Kersék János emléke. Léván a város egész társadalma megmozdult, hogy a Komáromban váratlanul elhunyt Kersék János emlékét megörökítse. Kersék-ünnepélyt rendeznek a városi színházban, amelyen minden lévai egyesület képviselteti magát a rendezőségben. A nagyarányúnak Ígérkező kulturest január 5-én zajlik le a lévai városi színházban az egész Garamvölgyének impozáns részvétele mellett. — A balatonfüredi ref. egyház kebelében ez évben alakult Nőegylet szép megnyilatkozását adta buzgóságának. Az elavult urasztali, keresztelői, pap- és szószékterítőket újakkal pótolta, az urasztala alá szőnyeget szerzett mintegy 915 P értékben. A térítők ádvent második vasárnapján adattak át rendeltetésüknek. A szükséges költségek gyűjtés útján fedeztettek s szinte kivétel nélkül mindenki hozzájárult. Isten áldása kisérje tovább is a megkezdett jó munkát!