Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-05-02 / 18. szám
Harminchetedik évfolyam. 18. szám. Pápa, 1926 május 2. DÜMNTDLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE •....................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. -..................................................... ...............................................................-........ FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. ........................................................................ FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ/ FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. ®ÍS / □ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. o De Ruyter Mihály. Még alig hangzottak el az ünneplés szónoklatai, midőn gályarabjaink szabadulására emlékeztünk s most újból emlékezésre nyílnak ajkaink! A hős szabadító De Ruyter Mihály halálának 250-ik évfordulója mult fejünk felett április 29-én. A hollandusok hős tengernagya, aki soha csatát nem veszített, de akinek legfényesebb diadala az volt, midőn „Krisztusnak ártatlan szolgáit az elviselhetetlen terhek alól kiszabadította“, a szabadítás után alig két hónappal 1676 április 29-én hősi halált halt. Magyar reformátusok! Emlékezzetek De Ruyter Mihályra most, halálának 250 esztendős évfordulóján. Idézzétek emlékezetetekbe, mit tett e hős férfiú azokkal, akik kimondhatatlan szenvedések után a borzalmak tengerére vettettek örök rabságra, gályavontatásra. Ha megjelennek előttetek amaz elkinzott prédikátorok alakjai, amint meg nem rendülő lélekkel viselik a mérhetetlen kínokat, jelenjen meg Isten választottjának arca is, aki megszabadítá őket a szenvedések tengeréből, de aki nem tulajdonított magának abból semmit is, mert ő „csak épen eszköze volt Istennek!“ És ne feledjétek Harsányi István gályarab prédikátor szavait, hogy „az Isten eszközeinek is meg kell adni méltó becsületüket“. Adjátok meg De Ruyternek az ő méltó becsületét ti is magyar protestánsok, de adjátok meg úgy, amint azt ő is kívánta, midőn a kiszabadítás munkáját befejezé: „íme láthatjátok, hogy titeket eltipor a közös ellenség és egyformán gonoszul bánik veletek, ha ti egyetértés helyett versengtek egymással. Menjetek s igyekezzetek ki-ki övéinél arra, hogy . . . egyek lehessetek, ennél kedvesebb hálát sohasem nyerhetnék tőletek“. Ez a szózat zúg felénk De Ruyter sírjától 250 esztendő múlva. Legyetek egyek! Legyünk mindnyájan egyek hitben, szeretetben, Isten félelmében, egymás támogatásában. De Ruyter szabadítása a legválságosabb pillanatban érte a gályarabokat. És soha válságosabb időben nem hangozhatnék felénk az ő figyelmeztetése: Legyetek egyek! Soha nagyobb szükségünk nem volt rá, mint most! Az emlékezés támasszon bennünk készséget az összetartásra s egymás kezét fogva építsük az Isten anyaszentegyházát! De Ruyter emlékezete áldott! Legyen emlékezésünk is megszentelt azáltal, hogy egymást támogatva igyekszünk megvalósítani azt, amit izén ő nekünk! S meglátjuk, hogy ha mindannyian összefogunk, ha „a közös keresztet úgy hordozzuk mint testvérek“, sokkal forróbban tudunk hálát adni Istennek azért, hogy adott gályarabjainknak egy idegen nép fiában szabadítót! T, E. / Lelkészértekezlet. / A pápai ref. egyházmegye lelkészi kara április hó / 16-án d. e. Pápán, a ref. elemi iskolában tartotta meg idő' szaki értekezletét Győry János takácsi lelkész elnöklete mellett. A lelkészek nagy részén kívül megjelentek: a theol. akad tanári kar, a tanítóság köréből néhányan és a theológus ifjúság testületileg. Éneklés és az elnök szívhez szóló, a lelkeket a mennyei Atya trónusához emelő imája után, melyben Istennek áldó és megszentelő kegyelmét kérte a tanácskozásra, megnyitó beszédében szép szavakkal, mélyen járó gondolatokkal, mintegy sötét képet ecsetel s tár a hallgatóság elé, illusztrálva egyházi életünk szomorú jelenét és reá mutat a sok tennivalóra. Ezután szeretettel üdvözli a megjelenteket, a gyűlést megnyitja. Nagyon fontos és szükséges egy ilyen értekezlet, mert egyénenkint sokszor tapogatózunk s kell, hogy egymás hite által világosság derengjen utainkra s irányítást nyerjünk munkáinkban. Igen, mert ha a nehéz, vészt sejtető felhők itt-ott szakadoznak is egyházi életünk egén s át-át tör is rajtuk a jobb jövő reménységének néhány, régnemlátott halvány sugara, a reménykedő lelkekben hirtelen feltámadó bizakodás világa hamar aggodalommá sötétedik, mert ezek a meg-megvillanó sugarak világítanak is. Megvilágítják egyházi életünk sok-sok baját, hitéletünknek súlyosan beteg voltát. Ilyen megvilágított pont a lelkészválasztási törvény. Ennek revíziójáról tartott mélyen átgondolt, alaposan megszerkesztett és minden részletére gondosan kiterjeszkedő felolvasást Végh János adorjánházai lelkész s terjesztette elő, a szerinte szükséges helyeken, javaslatát. Őneki is aggodalmai vannak a törvény revíziója körül, mert jóllehet ismeri a múltját, látja a jelenét, de fél a módosított törvény jövőjétől is. Azonban vannak mégis a törvénynek egyes pontjai, melyeknek módosításával talán helyzetjavulás állhatna elő. Az előterjesztett módosító javaslatok után élénk, de nagyon komoly eszmecsere indult meg. Sokan hozzászóltak a tárgyhoz, de mindegyik felszólamló végső, leszögezett véleménye az volt, hogy nem annyira a törvényben van a hiba, mint inkább azokban, akik ellen azt megalkották. Legyen tehát azokban erkölcsi érzék, törvényszeretet és tisztelet, a végrehajtó hatóságokban pedig erély. Végül is az értekezlet többsége az egyházak osztályokba sorozása és a lelkészcserék alkalmával a titkos szavazás mellett foglalt állást. A javasolt módosítás mellett foglalt továbbá állást a törvény 16., 17., 18., 38., -44., 45., 46. és az V. t.-c. 35. §-aináI. E szép és nagyon mélyen járó eszmecsere után Jakab János győrszemerei lelkész ismertette Gartsik Nagysallay István császári lelkésznek a mult évi kér. gyűlésen elhangzott indítványát. Az előadó alaposan meg
