Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-03-07 / 10. szám
Harminchetedik évfolyam. 10. szám. Pápa, 1926 március 7. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE •...................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ......................................................... FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- A FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. ®*© a TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. a Á mezőföldi egyházmegye szabályrendelete. Sokszor elolvastam. A 109. zsoltár 1—20. verséhez hasonlítom. Szinte magam előtt látom a zsoltárost, amint két kezét égfelé tartva, fenyegetőleg rázza s szent haragjában átkot szór Saulra. Látom az ó-testamentomi próféták feldúlt arcát, amint bosszúállást hirdetnek, öldöklésre ösztönöznek, — hallom, amint Jakab és János engedélyt kérnek Samária felperzselésére, de nem hallom Jézus óvó, intő szavát: „Nem tudjátok milyen lélek lakik bennetek.“ — Az ó-testamentom bezárult, nem töröltetett el, hanem teljesebbé, tökéletesebbé, sőt szigorúbbá lett az új-szövetség által. Változott a légkör, a törvény betűvé degradáltatott, a lélek életté emeltetett, a szeretet mindenhatóvá dicsőült. Ref. egyházunk, sok tekintetben ma is az ó-szövetség rideg, merev légkörében él, cselekszik; meglátszik ez igehirdetésén, jellemén, szokásain, modorán. Pedig az új bor, új tömlőt kiván. A mezőföldi szabályrendelet még a régi tömlőbe van szorítva. Hangja, tartalma, ize, szelleme magán viseli az ó-szövetség béklyóit. Bár az új-szövetség szigorúsága felülmúlja ezt, mert kérlelhetlen a botránnyal szemben, mikor ezt mondja Jézus: „Ha a te jobb szemed megbotránkoztat, vájd ki azt és ha a te jobb kezed megbotránkoztat, vágd le azt és vesd el magadtól“ (Máté V: 29—30), mégis ennek a hangja, a lelke, az érzése más, mint az ó-szövetségé. Pilátus udvarán dühöng, ordít az elvakított néptömeg: „Feszítsd meg, feszítsd meg“, — Jézus pedig imádkozik: „Atyám, bocsáss meg nekik.“ Hogy ez utóbbi idézet által félre ne értessem, sietek kijelenteni, hogy fegyelmezésre, rendszabályok alkalmazására okvetlen szükség van, mert másképpen az ékesség és jó rend felborul, de a fegyelmi eszközök alkalmazása humánus és javító legyen. Állítom, hogy a jelenkorban, — a nagy felfordulás után, egyházi fegyelem nélkül boldogulni igen nehéz, de a derest, vagy a kalodát újra előhozni még sem lehet. Nyaktiló, máglya, börtön hatalmas eszközök voltak egykor az erőszakra, de haszontalanok a megigazulásra, a lelki megújításra és akik alkalmazzák, azt hitték botorul, hogy vele istenitiszteletet végeznek. (János ev. 16:1—3. v.) A mezőföldi egyházmegye szabályrendelete első pontja helyesen állapítja meg a rendelkezés szükségének okát, midőn így kezdi: „ ... aki a ref. egyházainkból anyagi tekintetek vagy gyűlölködés miatt kitér“, stb___ Ha megnézzük a jegyzőkönyveket, úgytaláljuk, hogy a bírósági Ítéletek 95°/0-a az anyagi kérdések, s ebből fakadó gyűlölködések körül forog. Mennyi időt, mennyi pénzt és mennyi idegölő fáradságot pazaroltunk ezekre és mégis mennyi a nyitott seb, mely gyógyíttatlanul tovább vérzik. Mennyi kellemetlenséget le kell nyelni a lelkészeknek, a presbitériumnak, felettes hatóságnak anélkül, hogy segíteni tudna. Aki . . . anyagi tekintetekből vagy gyűlölködésből kitér. . . mondja az első pont, tehát csak azokról van szó, akik már kitértek, akik elhagyták egyházunkat; akik még bent maradtak, azok még tovább gyűlölködhetnek, azokra nem vonatkozik a szabályrendelet. — Kérdem, mi szükség van arra, hogy akik kimentek, s akik után betettük az ajtót, azok után még akkor is rázzuk az öklünket? Véleményem szerint ez már nem keresztyén eljárás, ez már a komolyságot veszélyezteti és aláássa a rendelet hatályosságát. Maga a szövegezés túlon-túl erős, szinte vaskos, nem szabályrendeletbe való, mely az elsó pillanatban megdöbbent, de utóbb mosolyt kelt, mert hiszen a kitérés után már nem lehet fenyítést gyakorolni, Jegföllebb tilalomfát lehet állítani a tolakodó elé, vagy a tolakodóval rokonszenvező és neki a gyülekezet kincstárából segítséget nyújtani akaró elé. A kitért emberrel meg kell szakítani a közösséget s úgy kell vele bánni, mint az idegennel — mondja az apostol, — de a megjobbulásra, a visszatérhetésre mindig nyitva kell tartani az ajtót. Erre int a 115-ik dicséret 5 verse. (Régi énekesk.) „Ugyanazon indulat legyen bennetek, mint volt a Krisztus Jézusban.“ A szabályrendelet újra szövegezve, mint tilalomfa állítható fel azok ellen, akik nem az ajtón akarnak bemenni a juhok aklába. A református tanító és az egyház. (Vége.) K. Z.- t. ü. b. elnök felolvasása: „Az egyházi élet virágzásának okai lehetnek a kor szelleme, a pap, a templom, az istentisztelet, a dogmákhoz való hűség, a bizonyságtétel, az intelligencia, az iskola, a tanító stb. Ugyanezek tehát hanyatlásának is okozói lehetnek. Ha én, mint tanító, életemmel, működésemmel előmozdítója vagyok az egyházi élet virágzásának, meg kell hallanom lelkiismeretem szavát, mely azt mondja, hogy hanyatlásának okai közül is egy bizonyos százalék engem terhel. Leborulok hát az én Istenem előtt csendben és hallgatom lelkiismeretem egymásra halmozódó kérdéseit. Mint tanító, miért nem tudom a gyermeket úgy nevelni, hogy szeressen a templomba járni, áhítattal imádkozni, az ige hirdetését, mint az ég legnagyobb áldását hallgatni és fogadni, megindult szívvel úrvacsorához járulni? Itt nem kereshetem fizetésben, papban, gondnok, presbitériumban, azok emberi gyarlóságában az okokat, ezeknél itt nagyobb dolgokról van szó, amelyek személyemben vannak s ezeket Isten előtt alázatos lélekkel keresnem s orvosolnom kell. Az iskolából az életbe vezet a lelkiismeretem: magán, családi és társadalmi életembe. Elég-e a ref. egyház szomorú tüneteinek (a mi azokból engem illet)
