Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-01-03 / 1. szám
Harminchetedik évfolyam. 1. szám Pápa, 1926 január 3. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VAS AKNA P. ............ ............................................—•--................................................................... FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. ........................—-........................................ FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- # FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. «© a TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. a Újévi gondolatok. Ha valaki kételkednék abban az igazságban, amely szerint az ember természettől fogva vallásos, vagyis a vallástalanság természetellenes: annak elhallgattatására alig lehetne találóbb eszközt alkalmaznunk, mint rámutatni arra, hogy mennyire kizökkenti az életet a maga megszokott rendjéből az évfordulat. Mindenki ugyan a maga sajátos módján, de reagál a múlandóság gondolatára; Egyik végigtáncolja a Szilveszter éjszakáját, a másik pohárral kezében köszönti az újév első pillanatát, az egyik templomba siet a családjával, a másik mulatóhelyre menekül „unalmas“ családi otthonából, de mindenki megmozdul arra a tudatra, hogy ó-évet temetünk s új év bölcsőjéhez jutottunk. Hozzánk, egyházunk hivatalosaihoz komoly elmélyedés illik az évfordulat alkalmával. Tekintsünk vissza a múltba, előre a jövőbe és nézzünk bele a saját szivünkbe. Akik ma állunk és játszuk szerepünket az élet színpadán, felelősek vagyunk a dolgokért, akár akarjuk vállalni, akár nem s felelősségünk hordozásában támogat az egyházi sajtó, amelynek feladata a múlt emlékeinek őrzése, a jelen tüneteinek megfigyelése és ilyen előzmények után programm-készítés a jövőre. A múlton épül a jelen, mint ahogy bimbóból fakad a virág. Akik a beállott évben építeni akarunk, meg kell figyelnünk az előzőleg végzett munkát. Mit végzett egyházunk a mult esztendőben? Alant az egyes apró gyülekezetek, azután feljebb a nagyobb munkakörökbe tömörült egységek fel egészen az egyetemes konventig, mit tettek az Isten országa ügyében? Gyüléseztek, tanácskoztak minden külső akadály nélkül, de imádságos lélek, a közért magáról teljesen megfeledkezett érdektelenségből táplálkozó lelkesedés tanácskozott-e ? Ott égett-e lángbetükkel a tanácskozók szeme előtt a klasszikus igazság : Salus reipublicae suprema lex esto! Súlyos és nagyjelentőségű tárgyak kerültek szőnyegre fent és alant. Minél tisztábban látjuk a világfelfordulás eredményeit, annál több anyagi, szellemi és lelki kérdés tolúl elénk, amelyekkel meg kell birkóznunk. Egyházunk funkcionáriusainak anyagi ellátása, iskoláink fenntartása, az államhoz való viszonyunk, felekezetközi helyzetünk soksok témát szolgáltattak s meg kell vallanunk, hogy szinte túlságos óvatosan kezeltük a kérdéseket; alig hangzott el egy-egy bátor szó, amely mintha még a saját visszhangjától is visszarettent volna. Betegek vagyunk: ez a jelen képe. De rájöttünk már, hogy minden bajunk közt legnagyobb, minden bajnak gyökere: a hithűség megfogyatkozása. Ünnepiünk történeti eseményeket pl. a gályarabságot, de szinte megijed a törpe utód a mult hithősei szemléletére. Nos hát megijednünk nem szabad, nekünk fel kell nőnük hozzájuk s csak úgy növünk fel feladataink magasságába. Az idők gonoszak. Egyházunk két malomkő közé került; egyik oldalon örök ellenfele, a babonás hit ássa falait, másfelől a radikálizmus döntögeti. Nem csoda, ha sokan megrendülnek és egyházunk hivatása felől kétely támad a gyöngébb lelkekben. Nekünk elcsüggednünk egy pillanatra sem szabad. Ha látjuk ellenfeleink harci készülődéseit vesztegelhetnénk-e mi az önámítás nyújtotta kényelem párnáján? Ha látjuk azt a hűséget, amelyet odaszentel a két ellenséges tábor minden katonája az általuk szolgált ügynek, nem sokkal inkább törhetetlennek kell lennie a szent ügy iránt a mi hűségünknek? Ha megfigyeljük az egységet, amellyel ők állást foglalnak az evangéliomi hit ellenében, nem érezzük-e át mi is, hogy tartsunk össze, sorakozzunk azok körül, akiket vezetőkül állított elénk a közbizalom? Hadd lássák rólunk vezetőink is, hogy van kikre támaszkodniok, hogy ott áll mögöttük a Krisztusban hívők nagy serege és várja a parancsot, hogy azt teljesíthesse. A mai kor nagy erőpróbát áll ki. Győzünk-e az akadályokon, vagy elbukunk a teher alatt: ez attól függ, hogy milyen erős a hitünk. Mi nem tudunk pesszimisták lenni, végromlásunk megjósolására hiányzik szivünkből Kasszandra kegyetlensége is. Mi keresztyének vagyunk, annak a Krisztusnak hívei, aki még a sötét Golgota fölött is látta a megújúlás hajnalcsillagát. Csak el ne hagyjuk magunkat, csak higyjük, hogy a mi oldalunkon van a Mindenható. Ebben a meggyőződésben kivánunk olvasóinknak és szenvedő egyházunknak a mai súlyos és válságos időkben boldog új-esztendőt! Rácz Kálmán. Igehirdetésünk* (Fontossága.) Minden igazi keresztyén istentiszteletnek központja, lelke: az Isten igéje. Az igének hirdetése tehát a keresztyén élet legfontosabb feladatai közé tartozik. Az Isten igéjének az életből való hiányával, az igehirdetés elsatnyulásával szorosan összefügg a hitélet hiánya is. Egyformán lehet beszélni a hitélet és az igehirdetés sorvadásáról. Nem lehet minden hitéletbeli hanyatlást a korszellem romlottságára vinni vissza. A „világ“ korszelleme alapjában véve mindig romlott, sohasem krisztusi: Babilonban, Jeruzsálemben csak úgy, mint Korinthusban, Rómában, Genf ben, az ókorban úgy, mint napjainkban. A reformáció nagyszerű lendületében az Isten igéjét hihetetlen erővel adta vissza a keresztyén életnek. És ha ez az ige megfelelő arányban és mértékben helyet foglalt és tovább munkálkodott volna a szivekben: akkor az ellenreformáció, helyesebben rekatholizáció, minden külső körülmények kedvezése mellett sem dicse* Az őszi egyházkerületi lelkészértekezletre irta: Szűcs József esperes.
