Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-02-21 / 8. szám
Harminchetedik évfolyam. 8. szám. Pápa, 1926 február 21. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE .......................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. —..........................................• ........................................................-.............. FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. ........—......................................................... FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- tk FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL. ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. SÍ® a TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. □ ÍÉT & tUL 1676—1926 február 11. A történelmi emlékezés fényszórójával nem azért igyekezünk eloszlatni a 250 év előtti eseményekre reá boruló ködét az időnek, hogy azoknak az eseményeknek felidézésével a keserűség és méltatlankodás érzését keltsük fel szivünkben, hanem azért, hogy annál fényesebben ragyogjon azoknak a hősi hitvallóknak glóriája felénk, kik hívek voltak mind halálig s kiket e hűségűkért méltán megilletett az Üdvözítő Ígérete szerint az örök élet koronája. Nem a gyülölséget, nem a gyülölség sugallta kínzásokat látjuk mi ma hitvalló gályarab lelkészeink történetében, hanem azt a kitartó rendületlen hitet, mely nem tándorodik meg egy percre sem, nem még akkor sem, ha a halál örvényei tűnnek is fel a szenvedő szemei előtt. Nem kell-e a mai világ gyermekének elgondolkozni azon kérdésen, hogy micsoda csodás kincs lehet az a szikla szilárd hit, a Jézus evangéliumához való ama tántoríthatatlan ragaszkodás, mely ezeknek a hiívalló prédikátoroknak példájából felénk sugárzik, mely őket arra indította, hogy ott, ahol a földi szenvedés s a lélek örök üdvössége között kellett választani, bármily fájdalmas volt isr az előbbinek elhordozása, habozás nélkül az utóbbit választották. Óh, bizony ahelyett a sok hasztalanul üldözött, mert kielégítést még sem nyújtó öröm és élvezet helyett, melyet a világ fia ma a nagy világ nyújtotta szórakozásokban keres, ott áll szinte utolérhetetlen magasságban, mert hisz azt csak a hit szárnyaival lehet megközelíteni, az a kincs, melyet lopok el nem lopnak, melyet moly és rozsda meg nem emésztenek s mely a maga végtelen becsével kárpótol mindenért, amit e földi életben nélkülözni vagyunk kénytelenek. A Krisztus evangéliumában való hit fölemel bennünket e földi lét korlátain. Nem érezzük az élet kínjait és szenvedéseit. Mint az a prédikátor, kit Kozma Andor megkapó költeménye szerint Caraffa börtönbe vettet, koplaltat s napról-napra maga elé idéz, napról-napra erőteljesebben, derűsebben jelenik meg a zsarnok előtt, ezt az erőt onnan nyeri, hogy éjjelenként Krisztus ölébe hajtja fáradt fejét, úgy mi is csak akkor tudunk megállani az élet küzdelmében, ha követjük annak hivó szavát, ki azt mondta: „Jöjjetek én hozzám, kik megfáradtatok és megterheltettetek és én megnyugosztlak titeket“. A földi gyöngeségeken túl emelkedő lelki nagyság képe az, amelyik 250 év homályából felénk ragyog, de ugyanekkor jótékonyan járja át lelkünket a hittestvéri érzésnek az a melege, mely e szegény hitvalló gályarabok szenvedésének véget vetett az ő kiszabadításukkal. Ott áll előttünk valódi emberi nagyságában a holland nemzet egyik legnagyobb fiának, de Ruyter admirálisnak képe, aki a holland rendek felhívására „ezt a szive szerint való munkát“ elvégezte. Óh, mily fényes, ragyogó ez az igazi keresztyéni kép ! Az egyszerű csapos fia, ki a világi méltóság legmagasabb lépcső fokára hágva, megőrzi a maga puritán egyszerűségét s ki nem tud örülni annak az üdvözlésnek, melyben őt a nápolyi alkirály részesíti, mig az ő hittestvérei, az egyszerű prédikátorok a gályákon raboskodnak. Óh, mily megkapó ennek az igazi keresztyén férfiúnak alakja, ki felekezetek közötti versengést és gyűlölködést nem ismerve, alázattal mondja: „Sok győzelmet vívtam életemnek minden rendiben ellenségeim felett, de ez az én legfényesebb diadalom, mellyel Krisztusnak ártatlan szolgáit az elviselhetetlen terhek alól kiszabadítottam“ s búcsúzóul hozzá teszi: „Menjetek s igyekezzetek ki-ki övéinél arra, hogy haza menvén eggyek lehessetek; ennél kedvesebb hálát sohasem nyerhetnék tőletek“. A hit és szeretet eme kettős képe ragyog im felénk 250 év homályán keresztül s ragyogja be a mi csillagtalan éjszakánkat. Óh vajha ragyogása ne volna hiábavaló s mi bizton indulnánk el e kettős fény nyomán. Dr. Antal Géza.
