Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-01-31 / 5. szám
Harminchetedik évfolyam. 5. szám. Pápa, 1926 január 30. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE •..................................-....................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. .............................................................. FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL.TANÁR PÁPA, FÖSKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. FŐMÜNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL a TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. a A csüggedés veszélye. Mostanában sok olyan történik körülöttünk, ami hamar az elcsüggedés felé sodorja a lelkeket. Telve vagyunk bajokkal úgy a köz, mint az egyéni életben. Az egyház és a haza sorsa visszahatással van mindenkinek a személyes dolgaira és viszont, amint napjainkban bőven van alkalmunk tapasztalhatni, az egyén bűnei nehéz helyzetekbe juttatják a legnagyobb testületeket is. És ez természetes: a nemzet, az egyház is egyénekből áll és olyan mértékben felel meg rendeltetésének, . amilyen mértékben az azt alkotó egyének becsülettel, hűséggel állnak a számukra megállapított munkahelyen. Az egyéni életre ma csaknem kivétel nélkül ránehezedik az anyagi gondok ijesztő tömege is. Mindenfelé panasz hallatszik, hogy nincs pénz. A legjobb akarat sem tudja a nemes és nagy célokat megfelelő módon segélyezni és támogatni. Mindenki a holnaptól fél, amely — tudni vélik — még rosszabb lesz, mint a ma. A keresztyén ember jól ismeri a Sátánnak ezt a cselvetését. A bűn előtt semmi sem oly kedves, mintha csüggedést lát. A csüggedt ember kész prédája a legkülönbözőbb kisértéseknek. Mesterünket is akkor támadta meg a kisértő, mikor testileg, lelkileg kimerült volt. Az Úr azonban tudta, hogy minő fontos dolgok forognak kockán, nem hátrált meg, és végül is a Sátánnak kellett legyőzetve eltávoznia. Nekünk sem szabad csüggednünk. Jöjjön bár száz és száz nehézség, mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk. Félre a kishitűséggel! Isten áll mellettünk segítségül. Józsué könyvében van egy felséges jelenet, amikor a nép a sorsdöntő honfoglalás előtt áll és telve a szíve aggodalommal: mit hoz a jövő. Józsué a láthatatlan Istennek engedelmeskedik és osztja parancsait, abban a biztos tudatban, hogy Jehova vezérli népét; nem kételkedik szívében, hanein ezt mondja: tisztítsátok meg magatokat, mert holnap az Úr csudákat cselekszik közietek. Mi is atyám fiai, amikor félünk és rettegünk, szálljunk fel hitünk szárnyán az Atyához és lássuk meg, hogy az Ő szivében örökkévaló szeretet lakozik irántunk, hogy még az Ő Fiát sem kímélte, hanem keresztre adta, hogy minden, valaki hiszen Ő Benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Fel a szívekkel. Űzzük el a kisértőt, bűn minden kudarc, minden győzelemmel könnyebb lesz a harc! Tisztítsuk meg magunkat, vessük el minden felismert bűnünket és holnap az Úr csodákat fog cselekedni mi köztünk is. Tűrjünk békességgel, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjük az Ígéretet. p. Hirdessen a Dunántúli Protestáns Lapban. Igehi rdetésünk. (A prédikáció és prédikáló.) A művésznek is át kell éreznie, át kell élnie az őadandó darabot. Az igehirdetőnél az átélés már nem lehet csupán művészi momentum, hanem egy élet teljes valósága kell, hogy legyen. A színpadon még csak játszhat, esetleg kiváló hatással erényhőst a színművész, aki maga részeges, könnyelmű csapodár. De prédikálja egy életen át a keresztyén erényeket az igehirdető, aki maga részeges, parázna, vagy zsugori, hamis lelkű és próbálja megmérni élete végén: ugyan mi jót épített a lelkek világában? A prédikáció dynamikája megköveteli, hogy az Ige emelje a híveket és ne a nép rossz tulajdonságai idomítsák magukhoz az igehirdetést. „A nép szava Isten szava.“ Ez olyan mondás, mint az a bizonyos hasonlat, amely immár kétezer esztendős és még mindig — sántít. A nép romlottsága, istentelensége bizony nem Isten, hanem a Sátán szava. Legyen az igehirdetés élő lelkiismeret. A kivitelben mégis nagy körültekintéssel kell eljárni. „Fortiter in re, suaviter in modo.“ Nem elriasztani a jobbulni akarót, de nem is szépíteni a bűnt. Aki mindent helyesel, a rosszat is „szeretettel megérti“ és ott hagyja bajában, aki mindenre talál szépségflastromot és elkendőző kenőcsöt; az menjen patikusnak, vagy nyisson drogériát, de ne álljon be prófétának. Abban kell népszerűnek lenni, hogy azoknak lelkületét, gondolkozás módját ismerjük meg, akiket vezetnünk kell/ ismerjük meg azért, hogy a jónak szolgálatába állítsuk. A festő a táj látószögébe helyezkedik és úgy oldja meg feladatát, úgy valósítja meg művészi céljait, hogy a táj körvonalait, képét, hangulatát a saját művészi szempontjai, eszméi kifejezőjévé tehesse. Hosszú időn át alaposan félre ismertük a harcteret. Azt hittük, mindenki az édesanyai tejjel szívja magába dédatyái hitbuzgóságát s aztán ez növekedik magától. Azt hittük, most is előtérben vannak a hit és üdvösség dolgai s úgy tanítottunk, mintha híveink a reformáció korabeli kereső és szomjazó lelkek lettek volna. Sokszor pedig nem az igehirdető húzta a hálót; hanem a lelkekkel megtelt háló rántotta magával az igehirdetőt. (Az előadás.) Ott van például az a régóta követett, de kudarcot vallott kiabáló előadási módszer, prédikáló modor. Orátor nemzet vagyunk. S a hang, hangulat, nagyszájuság mindig jobban megejtette nemzetünket, mint az igazi értékek. Demosthenest el se tudja képzelni máskép a magyar ember, mint a tengerparton a tenger bősz viharát túlharsogó hangtölcsért, pedig hát ő ugyebár eleinte dadogó nyelvű volt, tehát már ennélfogva sem lehetett később sem valami szinfalhasogató jelenség, beszédeiből pedig teljesen világos, hogy a meggyőződés.
