Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-10-31 / 44. szám
Harminchetedik évfolyam. 44. szám. Pápa, 1926 október 31. DONÁNTÜLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ......................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ........................................................ ..................................................................... FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. •—................................................................. FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- ft FÓMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. a TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDŐK. a Október 31. Borongó, ködös, őszi időben sokkal inkább tudjuk értékelni a napsugár fényét, melegét, mint nyár közepén, mert érezzük a hiányát, míg már a rügyfakasztó tavasz annyira hozzászoktat a napsugárhoz, hogy egész természetesnek találjuk a nyári verőfényt, a gyümölcsérést. Ma a legtöbben nem tudják kellőképen értékelni a reformációt, illetve jelentőségét, mert egész természetesnek találják, hogy az evangéliumot saját nyelvünkön olvashatjuk, hogy van evangéliomilag reformált egyház stb. Nem is lehetne másként a nagy tavasz után, mely a keresztyénség legszebb rózsáját csattantotta ki. Sokszor el-eltünődöm azon, milyen lenne ma a keresztyénség képe, lelkivilága, hogyan alakult volna kultúránk s civilizációnk a reformáció nélkül és mivé lehetett volna s mivé lehetne mindez, ha a reformáció erejét s értékét állandóan cselekvéseink homlokterébe állítanák. Ez az elgondolás mélységes hálára kell, hogy ragadja a lelket Isten iránt mindenkor, de különösen a mai napon, október 31-ikén, a reformáció születése napján azokért az áldásokért, mikkel Isten a léleknek reformáció néven ismert történelmi megmozdulásában nemünket s fajunkat újra megajándékozta: az igéért, mely minden emberi életnek egyedül ad célt és értéket s az evangéliumban nyújtott örökerőkért, melyek a história nagy eseményeiben ép úgy mint az egyéni életben megbizonyították gazdagító, megáldó és megszentelő hatásukat. A reformáció nagy történeti események nyomán jelent meg. Kétségbevonhatatlan tény, hogy mérhetetlen behatásoknak s nagyszerű meglátásoknak lett az eszközlője az emberiség kulturális életének az az átalakulása, mit közönségesen renaissance-nak ismerünk; micsoda nagy jelentőségű tény volt a klasszicizmus áttörése a skolaszticizmus kínai falán; micsoda kifejezhetetlen áldást jelentett s képvisel a könyvnyomtatás feltalálása, mely lehetővé tette a szellemi élet szintjének emelését s a művelődés általánosítását. Ezeknek a világeseményeknek a nyomában jelenik meg s ezek mellett áll a reformáció, mely legalább is akkora értéket képvisel, mint azok, az örökkévalóság szempontjából pedig, tehát a legmagasabb szempontból, többet jelent, mint mind együttvéve. A reformáció értékét nem primer megnyilatkozásából, a középkori egyházi élet elleni visszahatásból, nem is csupán azokból a ráhatásokból láthatjuk meg, melyek a kultúra, az általános gondolkodás és a szellemi haladás kialakulásában a XVI. század óta mindenütt és mindenkor a legelső sorban voltak iránytadók s mint ilyenek a reformáció világtörténeti jelentőségét bizonyítják, hanem a reformátoroknak abból a meglátásából, hogy minden ember annyit ér, amennyit az istenországa számára használni tud s abból a törekvésből, hogy mindazok, akik a Krisztus anyaszentegyházához tartoznak, Istennek a Krisztusban megmutatott mélységes szeretetét újra meg újra átéljék s átértékeljék, hogy a keresztyén lelkekből szükségképen projiciálódjék a szent és tiszta élet, vagyis hogy megszentelt emberek alkossák a Krisztus anyaszentegyházát. Nem akart többet, de a kevesebbel sem elégedhetett meg. Nem volt tehát a reformáció célja új felekezet kreálása s ennek hatalomra juttatása — ez volna a reformáció legtévesebb megitélése ■—, hanem az egyháznak evangéliumi alapra visszavivése s minthogy a vallásos élet hozta létre az egyházat s adja meg létjogosultságát, a vallás tisztává tételére, minden tévhittől mentesítésére s az azt élő egyének megszentelésére törekedett. Azaz a reformáció egyházat, életet, egyént, mindeneket újjászülő megmozdulása volt a Léleknek. Ez az újjászülő erő minden nép, nemzet életében megbizonyította önmagát. Hatással volt azokra is, kikkel dogmatikailag szembe került, mert ha magát a reformációt történelmi megvalósulásában nem is fogadták be, magukba szívták erőit s a reformáció eszközeivel dolgoztak. De a reformáció újjászülő, megtartó ereje talán egy népnél sem mutatható ki históriai lag jobban, mint a mi magyar nemzetünknél, melyet az erkölcsi züllés lejtőjén az evangélium, a kiállónak szava állított meg: „Térjetek meg . . .“. A sír mellett, ahol a nemzet sűlyedt el; a nemzeti gyász napjaiban az Ige s az igehirdetés önt erőt, bátorságot, bizalmat a semmit sem remélő nemzetbe. S a nemzet újra életre kél s él tovább, mert az Isten atyai kegyelme, atyai keze kiemelte az önkezével megásott sírból. Ennek az isteni kegyelemnek, szeretetnek, az igének hirdetői a wittenbergi s egyéb külföldi akadémiákról visszatért ifjak voltak, kiket később magyar reformátorok néven ismerünk. „Az ő hivataljuk az volt, hogy mindenütt hirdessék az Isten igéjét városról városra, falukról falukra.“ Mindezeknek az átgondolása többet tár elénk a reformációból, mint esetleg eddig megláttunk s lehetett évtizedeken keresztül október 31 a reformációról való kegyeletes megemlékezés ünnepe, mikor a református hívek boldogan fürödtek a mult dicsőségének fényárjában : ma nem láthatunk csak történelmi eseményt, nagy, hatalmas, világtörténelmi eseményt a reformációban, hanem a Lélek hódító útra indulását, újjászülő erejét; október 31, a reformáció évfordulója ma a komoly elhatározás, a munkába állás ünnepe, mert nekünk nemcsak múltúnkkal kell szolidárisnak lennünk, de a jelenért, sőt még a jövőért is felelősséget kell éreznünk. Minden szó, mit a mai napon református lelkészek kiejtenek s ennek nyomán a lelkeknek minden meglátása a mának, ennek a négykézláb csúszó s önerejéből felemelkedni akaró magyarságnak szól: Jézus Krisztuson kívül nincsen név sem égen, sem földön, mely által kellene és lehet megtartatnunk. Nemzetünknek mostani elesettségéből csak úgy lesz felkelése, ha Krisztusra hallgat s
