Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-10-24 / 43. szám
186. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1926. Gyűjtsünk! Már megint ? Mit ? Hangzik a kérdés ... Ne félj, olyan gyűjtésről lesz szó, amivel még nem igen zavarták az embereket. Nem pénzt gyűjteni küldünk, hanem rádbizott lelkeket. Mire? Isten dicsőítésére. Miért van szükség erre? Azért, mert igaz, hogy van gyülekezet, de Isten dicsőítésére ritkán gyülekezik egybe. Krisztus zászlaja alá gyülekezésünk annyira önkényes, mintha hitbeli kötelességünk sem lenne. Sorainkat a Sátán nagyon megritkította. Önkénteseinket a hitetlenség ostromolja. Az ellenség frontja erős, rajta csak a Krisztussal diadalmaskodhatunk. Ezért az egyedüli fundamentumra kell helyeznünk minden élő követ, hogy Sionunk bástyái össze ne dőljenek. Sionunk őrállói sereget gyűjtsetek! Arról akarok írni, hogy én miként gondolom gyakorlatilag megvalósíthatónak ezt. Az őszi és téli hosszú esték a sereggyűjtés alkalmai legyenek. Vallásos estélyeken készítsük elő lelkípásztori látogatásunkat. Azután látogassuk meg sorba a családokat. Beszéljünk a régi buzgóságról, hogy az Úrnak hajléka nem volt mindig ily árva. Felcsendültek a családokban is őseink ajkán saját hajlékukban is az énekek, megnyíltak a régi bibliák és az igét szomjuhozó szivek. Énekeljünk el szívesen éneklő híveinkkel egy-egy éneket, olvassunk fel nekik a bibliából pár verset. Azután mondjuk meg, hogy miért jöttünk, hogy Isten dicsőítésére kész lelkeket gyűjtünk. Olyanokat, akik megígérik, hogy egy hónapban legalább egyszer, vagy kétszer hétköznap is eljönnek a templomba, a bibliás könyörgésekre és lehetőleg minden vasárnapot megszentelnek, úrvacsorával is rendszeresen élnek. Minden hónapban legalább egyszer úgy nyáron, mint télen, hétköznap is istentiszteletre jönnek . . . Kevés kivánalom úgy-e? Mindig kellene a jó reformátusnak jönnie. Igen. De ezt kevesen Ígérik meg. Ahol ezt is ígérik, annál jobb. Azonban sokan eddig egy hónapban egyszer sem, sőt egyáltalán nem jöttek el. Miért? Azért, mert nem ez volt a szokás. Más se megy, én menjek ? Azt mondanák, hogy de ráérek! De ha többen megigérnék, hogy egy hónapban egyszer — háromszor — hatszor stb. eljönnek a könyörgésre, úgy állandóan, télen-nyáron lenne hétköznapon is templomi gyülekezet. Nem gondolod, kedves olvasóm, hogy ez keresztülvihető lenne? Sok helyen nem volna becsukva nyári köznapokon a templom, télen sem lennének csupán csak gyerekek. A szokás hatalommá válna és felbuzdulna a hivek lelke. Buzgóbb lenne a vasárnapi templomlátogatás is és előkészíthetnénk híveinket jobban az úrvacsora-vételre is. Nem lenne híveink keresztyénsége csak vasárnapi keresztyénség. Hétköznapi templomi bibliaolvasásunk nyomán megindulna az egyéni bibliaosvasás. Ha pedig köznapjaikból tudnának híveink Istennek szentelni egy-egy órát, jobban megszentelnék a vasárnapot is, megszentelődne az életük is. M------os. (Folyt, köv.) Báró Baldácsi Antal levele a pápai kollégium tanári karához. A napokban a Főiskolai Könyvtár eddig nem katalogizált kézirataival foglalkozván, báró Baldácsi levelére akadtam, melyet kollégiumunk tanári karához intézett, abból az alkalomból, hogy a tanári kar megköszönte báró Baldácsi ama jóindulatát, hogy a kollégium építésére a 239-ik számú aláírási ívre tíz részvényt = 1000 forintot jegyzett.1 A levél hű bepillantást enged vetni báró Baldácsi leikébe s azért érdemesnek tartom azt egész terjedelemben közölni: Bélán, december 5-én, 1857. Főtisztelendő Elnök Úr! Tanácsülésileg hozzám intézett sorait vévén, érdemem felett kiemelve látom magamat; — mert amit a Pápai Collegiumért tettem, ezt mint hazafi, esmervén a Collegiumnak nemzeti hű törekvéseit — tenni kötelességemnek tartottam; szerintem a valláskülönbség kötelességteljesítésben feloldozó nem lehet; — feltartom magamnak továbbá is a protestáns érdekekért mindent elkövetni amennyire ezt, a korlátozott körülményeim megengedik; erős hiedelemmel lévén, hogy minden catolicus embernek, ha hazafi akar lenni, keresztény kötelessége is az elnyomatottat pártolni; — ezen kevés szavakkal kívánván hűn ecsetelni érzeményeimet — állandó tisztelettel maradtam Főtisztelendő Elnök Urnák lekötelezett szolgája Véghvezekényi báró Baldácsi Antal s. k. __________ Pongrácz József. 1 L Főiskolai Tanács jegyzőkönyve: 1857 október 25-iki ülés „1. T. Kovács József úr azon kedves hirrel lepte meg levelében a főtanodai tanácsot, hogy báró Baldácsi Antal Öméltósága szives volt a 239-ik aláírási ívre tiz részvényt aláírni. Köszönő levél Írása megrendeltetett és Kerkapoly Károly úr a pénzért elmenni Bélára megbizatott“. 1857 november 24-iki ülés „1. Báró Baldacci Antal Öméltósága részére készített levelet Kis Gábor úr felolvasván, aláíratni, s az igazgató-tanár Kis Gábor úr által — recomendalva — elküldetni határoztatott“. A sötét éjszaka és a fényes reggeli óra. H. Martin misszionáriusról irt életrajz bevezetésében mondja Hesse misszionárius: „A pogány missziónak vannak hősei és martyrjai — ezt tudja mindenki. Úgyszintén vannak szentjei is, — de ezt már nem tudja mindenki. Mint hős számtalan férfi és nő áldozta oda életét, sőt életük sem volt drága csakhogy elvégezzék a megbízatást. Ezek a hősök nem saját életükre, de a misszióra ügyeltek. Minden keresztyén hősiesség alapja: „Szentsége a te hajlékodnak, örökké tartó dísz“. A Megváltó gyülekezetében: hős és szent együvé tartozik. A magyar kálvinista egyház históriája remek példákban mutatja fel ennek a két fogalomnak összetartozását. — Nagyszerű illusztráció Sundar Sing élete is. Indiának Rampur nevű városkájában 36 évvel ezelőtt született Sundar. Atyja előkelő, dúsgazdag földbirtokos. Ő a legkisebb gyermeke. Bátyjai előkelő állami pozíciók birtokosai, vagy az indiai sikh hadsereg magasrangú tisztjei. Ez a hadsereg az, amelyik a flandriai frontokon a maga módja szerint segélte, vakhittel, védeni, vagy megszerezni a világuralmi törekvéseket. Ebben a seregben várt reá is szerep. De az Ég mást akart, mert a világ vele nem a flandriai lövészárokban találkozott. Édes anyja imádsága is mást mondott: „Ne légy könynyelmű világfi, mint bátyáid; keressed a lélek békességét, légy hitbuzgó, szent zarándokká kell lenned“. Mintha Monika imádságának másfél évezredes visszhangja támadt volna. Növekvő lelkét „Sanskrit bibliája“, a Granth nem
