Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-01-24 / 4. szám
14. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1926. ció logikai egysége, minden gondolat vagy belőle következik, vagy hozzá vezet. A tétel nem tévesztendő össze a prédikáció címével, mely lehet fogalom vagy kérdés is. Ige és tétel' nélkül prédikáció nem létezhetik. Az teljesen mellékes, hogy a tétel megfogalmazva ki is van mondva a prédikációban, vagy ki nem mondva bár, de lényegileg és valósággal benne van, mint a prédikáció mozgási irányát és egységét meghatározó és annak egész anyagát összefoglaló Ítélet. Ravasz László kitűnő Homiletikája nyomán ennyiben foglalhatjuk össze röviden a prédikáció szerkezetének nélkülözhetetlen kellékeit. (Mit és hogyan?) Aki hitéletet él, akinek vannak hitbeli élményei, aki mind jobban megismerni igyekszik a Szentirást s az életet, világot Istenhez való vonatkozásában tudja, azaz csakis így tudja szemlélni, akinek van képzettsége, érzéke a prédikáció leglényegesebb szerkezeti követelményei iránt: annak igazság szerint nem szabad zavarba jönnie a miatt, mit és hogyan prédikáljon? Kálvin rendkívül sokat prédikált, tanított, előadott, irt, adminisztrált, ideje sem lett volna a szó szoros értelemben vett „készüléshez.“ Gyorsírók írták beszédeit, így volt a legnagyobbak közül a legtöbb igehirdető. Igen, de ő Kálvin volt, aki 27 éves korában már kiadta a világ legmélyebb, legrendszeresebb theológiai remekművét : az Institutiót és azok közé tartozott, akik nemcsak írva, hanem prédikálva is gyarapodnak és gyarapodva prédikálnak. Annyira tartalmas, mély, igaz, bibliai, annyira Istenben élő, hogy nála a hitének és tudásának mélységéből feltóduló gondolatok minden különösebb teknikai segítség nélkül mintegy formába ömlenek. De nekünk, gyönge epigónoknak is nagy vigasztalás ez, hogy ha hitéletet élünk, nem szabad nekünk sem kifogynunk, fennakadnunk, mert „mint a hegedű négy húrjában a melódiák végtelen változata rejlik, úgy a hit, üdvösség alapgondolataiból az életnek egész örökkévaló változatossága bontakozik ki.“ Igen, de hát aki a hegedű négy húrján is csak egy nótát tud? Az ugyebár nem áll ki hangversenyezni. Az is igaz, hogy a leglánglelkübb zenész sem ir minden vasárnapra két szimfóniát. Előadja a más zeneszerzeményeit is és minden attól függ, milyen a darab, amit előad és mennyit ad abba a saját leikéből. A gondolkodás örök törvényei ugyanazok. De minden egyes élet, minden egyes elme külön világ. A másunnan vett anyagot az elmének tulajdon kategóriái szerint kell rendeznie, átgyurnia, magáévá tennie, életté alakítani, az pedig már ugyanolyan, sokszor keményebb munka, mint az u. n. eredeti alkotás. Az emberi elme alkotó képességének törvénye pedig ez: „az elme legkicsapongóbb szabadságában is csak meglevő elemeket rakhat össze, elemeket ki nem talál; amit féktelen fantáziának mondanak is, csak a tapasztalt szemlélet alkotó részeinek új összetételében áll“. Az üdvigazságok tapasztalt szemlélete a prédikálónál nem szabad, hogy hiányozzék. Szűcs József. (Vége köv.). „Öntudatos kálvinizmus.“ Egyházi lapjaink legutolsó száma közölte a „Hit és Szolgálat mozgalma“ egyezségi alapokmányt, az integrális kálvinizmus legjellegzetesebb magyar képviselőjének: dr. Sebestyénnek és a tudós elméjű, ékesszavu prédikátornak: Czeglédynek aláírásával. Kivételes érdeklődésre tarthat számot s bizonyára nagy várakozással néznek országszerte a bejelentett mozgalom és az immár céltudatosan összhangzatos munka elé. Hogy kinek, vagy kiknek az Írásműve ez alapokmány s hogy miként készült, csak sejtjük azt. Ne hallgassunk a malicia nem is eredeti közbesüvöltésére: a zsurnaliszta irta a magán-, a szónok zengedezte a mássalhangzókat. Az irat szép munka, értékes munka, akárhogy készült és akárki készítette is. — Igaz, nem egyszer esik ismétlésekbe, de ez természetes, vagy akkor, amikor a kölcsönös bizalmatlanság óvatosságot ajánl, — vagy akkor, — mint a jelen esetben — mikor mindkét fél nyomatékosan ki akarja emelni az együttesen vallott igazságot, sőt szinte tüntetőleg óhajtja demonstrálni, hogy előítélet, félreértés és egymás nem-ismerése akadályozta meg a múltban a közös ideálok, közös szolgálatát. Örvendjünk rajta, hogy a megegyezés megtörtént, az aíapelvekeí precizírozták s a gyakorlati következményeket levonták... Őszintén megvallva, érthetetlen volt előttem, hogy eddig is várnunk kellett erre. Hiszen a kálvinfordító Czeglédy csak jó református lehetett mindig — a pozitív hitü Sebestyén pedig csak élő keresztyén lehetett eddig is. A bejelentett mozgalom közös medret akar ásni a református evangélizáció munkájának, az eddigi munkát is ez egyetlen mederbe akarja terelni azzal a reménységgel hogy a szabad evangelizáló mozgalmakat is lassankint e közös mederbe vezetheti. Célja a ref. keresztyénség elvei alapján az evangelizáció után, illetve azzal karöltve az egyház megújítása. Bár az általános evangelizációt is szükségesnek mondja bizonyos körülmények között, fontosabbnak és elsősorban megszervezendőnek mégis a ref. evangelizációt ítéli, ennek érdekében akar ébresztő munkát végezni, ennek közös munka-programmját siet megállapítani, hogy kálvinista egyházának megkeresztelt, de elhidegült, öntudatlanná vált, sőt hitetlen tagjait az egyház kebelére visszavezesse. Sürgeti az a fájó tapasztalás, hogy gyülekezeteink és iskoláink sok helyütt az elesettségnek oly állapotát mutatják, amely nem méltó hivatásukhoz s hogy a felekezeti és világnézeti harcok középpontjában, állva, a ref. kér. világnézet mindenek felett álló ereje és igazsága érvényesül a legkezésbbé. Amit látnak, az sivár kép; amire támaszkodhatnak, az "zétomló erőtlenség; amit éreznek, az keserű szánalom, de egyben alázatosan dacos és bizalomteljesen elszánt hivő reménység is. Kisérje buzgó imádságunk a mozgalmat s mind az egyének, mind az egyesületek csatlakozzanak hozzá ... Csatlakozzunk, mert az ő kínos látványuk a. mi szomorú állapotunk. Azok az elesett gyülekezetek a mi gyülekezeteink, azok a csak keresztlevéllel biró, de elhidegült, öntudatlanná vált, sőt egészen hitetlen tagok a mi hiveink, A kálvinista világnézet mindent lebiró erejének és igazságának tudatalatti szunnyadozását a mi egyéni és társadalmi életünk sínyli keservesen. Mert nem elég az, hogy március végéig beterjesztjük a belmissziói jelentést, melyben kifeszített mellel, dicsekedve számolunk be a hiúságból szerzett harangokról, a dacból, vagy szükségből épült, renovált templomokról, a gyülekezet negyedének magát fitogtató templomlátogatásáról, felének megszokástól vezetett ünnepi úrvacsorázásáról, az adóknak végrehajtástól rettegő beszolgáltatásáról, a 6—8 meglehetős részvétlen s csak általunk kiszínezett vallásos estélyről, az énekkarok szerepléséről, a március 15-iki, október 31-iki ünnepélyek megtartásáról s a mi apostoli buzgóságunknak és egyéni érdemünknek arrogálva még azt is, hogy kárunkra reverzális nem adatott, javunkra azonban igen s hogy kitérés nem történt egy hosszú esztendőn keresztül. Nem elég .. . nem elég.* Még ha mindez így van is, akkor is csak kaparásszuk az ugar tetejét ahelyett, hogy szántanánk új szántást, mélyet és egyenest és vetnénk igazságra. De tudják-e hiveink, hogy miért kálvinisták ők ? Van-e érzék bennük a kálvinizmus lelke : a vallásos tapasztalat sajátos ténye iránt ? Meglátják-e a maguk erőtlenségét és nyomorúságát abban a csodatükörben, melybe belenézve, * Az bizonyos, hogy mindez nem elég. Hála Isten azonban, hogy az a kép, melyet cikkíró fest, nem általánosítható ; vannak gyülekezeteink, melyekben él az ősök áldozatkész hite és növekvő számmal vannak lelkészeink, akik alázatosan, fáradhatatlanul dolgoznak és munkájukon Isten áldása van. Szerk.
