Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-01-24 / 4. szám
Harminchetedik évfolyam. 4. szám Pápa, 1926 január 24. DDNÁNTÜLI (PROTESTÁNS LÁP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE —......................-.................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. .........-.............................................. .....................................................................- FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. ......................——......................................FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZJÓZSEF THEOL.TANÁR PÁPA, FŐ- *. FŐMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. a Díjlevelünk integritása. A D. P. Lap 49. számában megjelent ily cimü fejtegetésre — bár nem érzem magamat illetékesnek, hogy ebben a kérdésben véleményemet „lobogtassam“ — legyen szabad mégis néhány szóval hozzászólni. Az egyetemes magyar kálvinista egyházban igen nagy díjlevél-eltolódás termelődött ki, amióta a mi igen bölcs, az igazi fundamentumra sok viharral dacoló gyülekezeteket építő Atyáink az első díjlevelet három évszázaddal ezelőtt megteremtették. Hogy ez az eltolódás de facto megvan még Dunántúl is, ahol egy „mammut“ gyülekezet sincsen, igen fényesen igazolja egy „zsírosabb“ lelkészi állásnak pályázat utján való betöltésekor meginduló roham. Ez a választási offenziva a kenyérért, igen sok munkáját tette tönkre az isteni léleknek! Miért van e harc ? Sokszor igen becsületes oka van : anyagiak feltétele nélkül nincsen élet. Minden pap az Életre törekszik. Azért van a harc, mert vannak gyülekezeteink, ahol nincs meg a létminimum s aki az Életre vágyik — ettől a helytől fél, félti az ügyet s önmagát. Véleményem szerint nem „díjlevelünk integritásának“ feltétlen megvédése a fontos — a kegyelemdöfést sok lelkészi állás megkapja, mégha 101%-os is a régi díjlevél kiszolgáltatása, mert így sem ad létminimumot, — hanem a ref. papság statusának a megteremtése, egyetemes egyházi pénztár. Az erősebb váll így hordozná a több terhet. Egyházunk jövője egyetemes erőösszefogást kíván e téren is. Rettenetes sok erőelmállás van folyamatban kicsiny eklézsiák parochiáin — megélhetési küzdelem a szegény lelkészi állás egy életen át, pedig mondjuk Öcs éppen olyan fontos hely, mint Ács, vagy Halas. „Szántó-vetővé“, „üzlet-emberré“ — mint mondják — „paraszttá“ lett ez a lelkész is, az is; „micsoda papok“; „pipázó baranyai papok“; — pedig „egy a szükséges dolog“ — s közben mindent mond, tesz : csak az Életet veszíti el. Olyasmi ez, mint mikor a „kéményseprő és a molnár legény összeméri erejét“; nem kerülnek ki a harcból makulátlan. Az egyetemes egyház érdeke, hogy ez azállapot megszűnjék s ne legyen gyülekezet, ahol a vigyázó nyomorogjon. A magyar ref. egyház tagjainak anyagi erejét ismerve, nem lehetetlen megteremteni az egyetemes közpénztárt. A külföldi ref. egyházak e téren jó példával járnak elől. Jut a külmisszióra is náluk. Ha így lenne, sok kiváló lelkész, aki úgy békében, mint háborúban megélhetési nehézséggel küzd, gyermekeit nem is tudja taníttatni — nem lesz kénytelen „napszámossá“ lenni. Akkor meglehetne oldani azt is, hogy exponált gyülekezetekben, ahol a reformátusság élethalál harcát vívja a túlerővel, megfelelő számú munkaerő kerüljön. Ami a „munkaváltságot“ illeti, vannak gyülekeze-I tek, ahol a békebeli összeget megduplázhatnák, de van- I nak olyanok is, ahol megvan a teljes jóakarat, de az összeroppanás veszélye így is, úgy is fejük felett lebeg — a 100%-os állami adót túlhaladták, de én hiszem, ahol a hitbuzgóság megvan, minden teher dacára, elmennek a „tized“-ig is. Díjlevelünk integritását nem lesz nehéz elérnünk, mihelyt református egyházunk öntudata élő lesz, ha hitbuzgóságunk legalább is eléri az atyákét (a piinkösti tüzek gyulnak, lobognak). Azért összeroppant, haldokló, fuldokló egyház mindig marad. Rendkívüli időkhöz mért, rendkívüli megoldás kell. A magyar, misszióra hivatott Kálvinista egyháznak egyetemes megoldást kell ! keresnie. Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be Krisztus törvényét, mert az élő Istennek nem lehet kedves, hogyha az Ő országának drága szerszámán, a magyar ref. egyházban csak egy húr is elszakad, vagy kialszik egy vártán a mécses. Addig is, amig az 1848. XX. t.-c. 3. §-a megoldást nyer akár tőke, akár kamat formájában, addig is, amig az állam a hozott törvényt végrehajtja: látva bennünk a megfélemlítő Krisztusi erőket, amelyek a nemzet ereibe állandóan ömlenek át, addig is ki kell használnunk a rendelkezésre álló vagyonúnkat a cél érdekében, szentül, bátran és igazságosan. Timotheus. Igehirdetésünk. (A szabály nem valami sok.) Az igehirdetés prófétaság. „A prófétaság isteni emeltyű, mely az életet egy fokkal magasabbra emeli.“ Ebben a prédikáció szerkesztésének legfőbb szabálya is bennfoglaltatik. A prédikáció különös jellemvonása, hogy az lelkileg a tökéletlenebbről, helytelenebbről, rosszabbról a jobbra, tökéletesebbre segítsen, emeljen. Ebben rejlik „a prédikáció dynamikája.“ Ami csak oktat, gyönyörködtet, vagy könnyekre indít, de jobbra, tökéletesebbre igyekvést nem hoz létre, az nem prédikáció. Ennek a jobbra, tökéletesebbre emelkedő és magával emelő erőnek benn kell lennie minden prédikációban, mint életképes csirának a buzaszemben. A jó prédikáció lelki életfejlesztési folyamat. Építkezés : az épület lelkűnkben épül fel, ott, az alatt az idő alatt, ahol és ameddig végighallgatjuk a prédikációt. Minden prédikációban kell lenni szentirásbeli alapigének, mely az egész prédikáció hordozója, ezen kell fölépülnie a prédikációnak. A prédikáció tárgya az Ige, melyben Isten azon üdvakarata van, melyet azon alkalommal a gyülekezettel közölni akar. Ennek az üdvakaratnak konkrét gondolatban való kifejezése a prédikáció tétele, mely csak Ítélet, vagyis egy alanyról mondott állítmány lehet. A tétel a prédikáld *
