Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-08-29 / 35. szám
Harminchetedik évfolyam. 35. szám. Pápa, 1926 augusztus 29. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE ........................................................ MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ......................................... •— ...............................................................— FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. ....................................................................... FELELŐS SZERKESZTŐ: PONGRÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- Jfc FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. «8 □ TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÓK. □ Mohács. Négy évtized sem telt el Mátyás király halála óta. Az igazságos király halálakor Magyarország egyike volt Európa nagyhatalmainak, melynek barátságát kereste barát és ellen egyaránt. Rövid néhány év leforgása alatt az ország lebukott arról a magas piedestálról, melyre egy bölcs és igazságos király emelte s hasztalanul küldözte követeit külföldi udvarokba, azok a magyar követekkel szóba is alig akartak állni többé. Ide sülyesztette rövid néhány év alatt a pártoskodás és egyéni önzés felülkerekedése a szerencsétlen országot, mely a Hunyadiak alatt mindenfelé tekintélyt parancsoló hatalom volt. Amint a Himnusz költője irta: bűneink miatt lakoltunk, mert |cöz- és magánéletben egyaránt kihalt a hit, kihalt az eszmény, kihalt a magasabb célokért való munka és áldozatkészség s a nemes virágokat elnyomta a gaz, az egész magyar társadalomban dúsan*tenyészett a bűnnek minden fojtogató gyoma. Micsoda szomorú képet rajzolnak közállapotainkról a Budán székelő követek jelentései! Ha az országot három forinton meg lehetne menteni, — Írja az egyik — nem akadna három ember, ki e szerény áldozatot meghozná. Az erkölcsi züllésnek ehhez a hihetetlen fokához járult a szüklátókör, az ország helyzetének fel nem ismerése s ebből kifolyó helytelen állásfoglalás. A török szultán békét ajánlott Lengyelországnak és Magyarországnak, hogy hadait más irányban vezethesse. Lengyelország elfogadta az ajánlott békét, a mindenéből kifosztott, hadsereg nélküli Magyarország visszautasította azt. Kikerülhetetlen volt az ország összeroppanása. A sirt, melyben Mohácsnál a nemzetet a török túlerő temette, Mátyás halála óta maguk a magyarok ásták meg ş az már készen várta a nagy temetkezést. Ám e népet, ha bűneiért sújtotta is, nem akarta a föld színéről eltörölni az Ur. Az erkölcsi züllésnek és nemzeti gyásznak e napjaiban felhangzott újra, mint azelőtt másfélezer esztendővel a Kiáltónak szava: térjetek meg, a fejsze immár a fáknak gyökerére vettetett, teremjetek megtéréshez illő gyümölcsöket. Az evangélium hirdetése visszarántotta a nemzetet a teljes megsemmisüléstől. Dacára a pártoskodásnak, a nemzeti és Habsburg királyjelöltek közötti küzdelmeknek, a nemzet uj életre kél, prédikátorok ihletett ajka mig a nemzetet ért csapást, mint a nép bűneinek büntetését tünteti fel, a vigasztalás igéjével erőt, bátorságot és bizalmat lehel a csüggedőkbe. Száz évvel utóbb a magyar nyelv és irodalom újra él és virágzik; az erdélyi fejedelmek barátságát újra keresik a külföldi hatalmak s az ország a folytonos háborúk dacára minden téren virágzásnak indul. Áldott legyen az Úr, aki igéjének hatalmas szavával uj életre keltette Mohács után e nemzetet. Benne, csak benne bízunk, igéjét újra és tisztán hirdetjük, az ország mai nehéz sebeiből is kigyógyul s lesz élő tanúbizonysága az isteni ige örökké éltető erejének. Dr. Antal Géza. Egyházunk aktuális kérdései. Főtiszteletü püspök urat Balatonfüreden időzése alkalmával felkereste a Pesti Napló munkatársa, hogy véleményét az aktuális egyházpolitikai kérdésekben kikérje. Alábbiakban közöljük a Pesti Napló f. hó 22-iki számában megjelent interviewt a következőkben: Nagyon érdekes, amit Antal püspök a politika és az egyház kapcsolatáról mond. A protestáns felekezeteket erősen foglalkoztatja ez a kérdés s a többi közt például az evangélikus zsinati bizottság, amely az egyházi törvények előkészítésének munkáját végzi, állást foglalt a lelkészek politikai szereplése ellen. — Szerintem — úgymond a püspök úr — onnan kell kiindulni, érdeke-e az egyháznak, hogy a parlamentben is hallassa szavát? Úgy vélem, igen, mert hiszen a lelkész folytonos érintkezésben áll a néppel s a maga körében sok olyasmit lát, amit talán mások kevésbbé vesznek észre. Természetesen nem szabad elhanyagolnunk ugyanekkor azt a szempontot, hogy a politikában forgó lelkész — gyülekezetével szemben is kötelezve van a maga pásztori munkájára, a pap képviselővé való megválasztása korántsem jelentheti az illetőnek egyházából való kikapcsolódását. Feltétlenül gondoskodni kell tehát róla, hogy a gyülekezet érdekei se szenvedjenek csorbát. — Más kérdés, hogy helyes-e, ha — amint hallatszik — felekezeti alapon kívánnak lelkészek a politikába elegyedni. Aki a dolgot összes vonatkozásaiban átgondolja, ezt a szervezkedést el fogja ítélni. Nem felejthetem el, — folytatta dr. Antal Géza, hogy gróf Tisza István, amikor 1907-ben a dunántúli református egyházkerület főgondnoki székébe iktatták, keményen ellene szegült annak a gondolatnak, hogy magát az egyházat a napi politikába keverjék és így ez az erők konzerválására hivatott intézmény külön lobogó alatt egy hozzá nem illő ideológia hullámverésébe kerüljön. Kimutatta ekkor Tisza István, hogy az országra ebből az akcióból csak kár származnék, — egyházi ügyekbe napi politikát, országos közdolgokba felekezeti szempontokat vinni nem szabad. Az egyházaknak untig elég a feladatuk a lelkek építése terén, ezeket más célokkal konfundálni képtelenség. De másrészt a történelem s a mai idők példái is azt mutatják, hogy ilyen úton az egy
