Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-08-29 / 35. szám
150. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1926. házak csak múló és látszólagos előnyöket szereznek, a visszahatás annál végzetesebb a pártpolitikailag szervezkedett egyházakra. A bűn elleni küzdelem, a hitélet erősítése sokkal kézenfekvőbb és magasztosabb ideál, ezekre irányítsuk összes ambícióinkat. A .szombathelyi pásztorlevél ügye is szóbakerült a püspökkel való találkozásunkon és Antal Géza felfogása annál figyelemreméltóbb, mert a dologban még csak Ravasz László nézete ismeretes: — Gróf Mikes János pásztorlevelét csak a lapokból ismertem. Megállapítható, hogy valóban állhatnak elő bizonyos dogmatikai és spirituális ellenmondások, ha a különböző egyházak egy és ugyanazon a helyen, ugyanegy alkalommal végzik az istentiszteleti szertartást, Ezek az inkonvenienciák azonban, mint mindenki tudja: egy magasabb eszmény szolgálatában esztendőkön át háttérbe szorultak. Hazafias szempontból tehát szomorú jelenség, hogy a felekezetek közötti egyetértés s a haza oltára körüli áldozat szempontja nem elég erős ezeknek az aggodalmaknak, inkonvenienciáknak háttérbeszorítására. Ha ez az álláspont, a szombathelyi pásztorlevél e részben hangoztatott elve, nem is szerencsés, — még megérthető. — Kevésbbé lehet megérteni már a másik ideát, amely a zászlók más-más templomban való, egymástól elkülönített megáldását kifogásolja. Az újságokból úgy értesülök, — jegyezte meg Antal Géza — hogy a csikágói eucharisztikus kongresszus alkalmával, kevés lévén a katholikus templom, a protestánsok átengedték az ünnep idejére a maguk templomait. Úgy gondolom, ez az eljárás közelebb áll a keresztyéni türelem és a felebaráti szeretet eszményéhez, mint az a különös álláspont, amit a szombathelyi püspök körlevelében képvisel. — Vájjon a szombathelyi püspök módszere nem vált-e ki retorziót a protestáns egyházak részéről ? Sajnálnám, ha így történnék. Itt is Tisza Istvánra hivatkozom, aki prófétai látással jelölte ki a magyar protestantizmus útját, s már a maga idején óva intett attól, hogy ilyesfajta megnyilatkozásokra hasonló eszközöket használjunk. „Ragályos betegség ez — jelentette ki egy efféle esetre célozva — olyan akció, amely könnyen szülhet ugyanilyen természetű ellenhatást. Már pedig a harcainknak, a mi ellenállásunknak nem szabad felekezeti alapra helyezkednie, nekünk nem szabad felekezeti elfogultságra ragadtatnunk magunkat. Lehetetlen az, — mondotta akkor gróf Tisza István — hogy római katholikus .honfitársaink zöme is át ne lássa, mennyire árt a vallás igazi érdekeinek a felekezetek közötti torzsalkodás. Ennek láttára, Bizánc jut az ember eszébe, Bizánc, melynek utcáit theológusok veszekedése töltötte be, amidőn barbár hordák döngették a város kapuit. — Tisza István ezeket a szavakat majdnem két évtizeddel ezelőtt mondotta. Vesztettek-e aktualitásukból kijelentései? — emeli hangsúllyal dr. Antal Géza püspök. — A hitetlenség és az erkölcsi anarchia nem állan?k-e most is a keresztyénség várai előtt? Nincsenek-e tehát közös ellenségeink, akikkel szemben az erők egyesítése használ csupán? Vájjon nem Krisztus ellen fordulnak-e, amikor egymáselleni acsarkodásban fecséreljük el azt az energiát, amelynek minden szikrájára olyan szüksége van az emberiségnek? Ha Tisza István ködoszlató szavai igazak voltak Nagy-Magyarország idején, mennyivel mélyebb jelentést kapnak mai, csonka, erejefosztott helyzetünkben ! . . . Antal Géza tudvalévőén sokat tárgyalt nemrég az egyház részéről illetékes kormánykörökkel azokban az ügyekben, amelyek az egyházak s az egyházi alkalmazottak helyzetének javítására irányulnak. Megkérdeztük a főpásztort, milyen a viszony a kormány és az egyház között. — Bizonyos, — így szólt a felelet — hogy a kormányban megvan a jószándék sérelmeink orvoslására, s bár a helyzet sokáig nem tette lehetővé, hogy a gondoskodás mindjárt elejével megfelelő keretek között történjék, a közeljövőben már újabb haladást várhatnak az érdekeltek. Joggal keltett elkeseredést a lelkészi karban, hogy a korpótlékok elmaradtak, ezt a követelést is hamarosan kielégítik. — Bajok vannak a felekezeti iskolák segítése körül is. Ezek főképpen abból származnak, hogy a helyi javadalmak új értékelésénél a kultuszkormány elmulasztotta az egyházi hatóságok hozzászólását kikérni, s egyes iskolafenntartó közületeket, éppen azért, mert a javadalmakat nem arányosították a helyi viszonyokhoz, túlzott terhekkel rakott meg. Ebben a tekintetben változásnak kell beállania, s remélhető, hogy nem hiába hangoztatjuk a magunk igazát. A helyzet komoly megoldásánál főfeltétel, hogy a helyi javadalmak revízióját a kormány az egyházakkal egyetértésben ejtse meg. Parókiális jog. Fenti cim alatt a Dunántúli Protestáns Lap f. évi 31. számában cikk jelent meg, amely az egyháztagsági és parókiális jogot egészen szokatlan formában tárgyalja. Hogy véletlenül az a látszata ne legyen, mintha a benne lefektetett sajátságos egyéni felfogás az egyházi törvényekkel, jogszokásokkal és a törvényes gyakorlattal egyező lenne, szükségesnek tartom, hogy érvényben lévő egyházi törvényeink alapján néhány megjegyzést tegyek rá. 1. Nem helytálló az a vélemény, mintha az E. T. 108. §. c) pontja az egyháztag lelkészi szolgálat igénybevételi jogát csak a saját egyházközsége területére szűkítené és tiltaná ilyennek máshol való igénybe vételét. Világosan kitűnik ez az egyházkerületek stóla rendeletéiből, melyek minden ilyen esetben dupla stólát állapítanak meg. 2. Az E. T. 140. §-nak értelme csak az, ami benne világosan, minden félremagyarázás nélkül mondva van. Parókiális körzetében minden más lelkész engedelme és beavatkozása nélkül végezhet minden reform, lelkész lelkészi szolgálatot más egyházközségből odament egyháztagnak is és ekkor csak az a kötelesség terheli, hogy ennek megtörténtéről az illetékes lelkészt értesítse. 3. Hogy ez minden kétséget kizáróan igy van, tisztán állhat mindenki előtt a hivatalos egyház alább szószerint közölt álláspontjából és rendelkezéséből. Zsinati jkv. 1905.—277.—3. pont. „A zsinat a fölterjesztésben foglalt kérelemnek helyt adván, kimondja, hogy a lelkészek mindazon esetekben, melyekben más egyházból mennek hozzájuk a házasság egyházi megállása végett: a házasságkötés tény éröl, az illetékes lelkészt, vagy lelkészeket értesítsék. “ A zsinat ezen elhatározását az egyetemes konvent végrehajtatta akkor, mikor kimondotta 1905. évi 45.-5. pont alatt. „ A második budapesti zsinat 277. jkv. számának 3-ik pontja alatt elhatározta, hogy a lelkészek mindazon esetekben, melyekben más egyházból mennek hozzájuk a házasság egyházi megáldása végett: a házasságkötés tényéről, az illetékes lelkészt, vagy lelkészeket értesítsék, .. A konventi közigazgatási szakbizottság javasolja, hogy az egyházkerületek hivassanak fel e határozathoz való alkalmazkodásra . . . Egyetemes konventünk a) a közigazgatási szakbizottság 5. .. sz. javaslatait változatlanul elfogadja és konventi határozat erejére emelik
