Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-07-11 / 28. szám
Harminchetedik évfolyam. 28. szám. Pápa, 1926 julius 11. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE .................................................... MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. —.................................................... .......................................................................- FŐSZERKESZTŐ: DR. ANTAL GÉZA PÜSPÖK. .............—.....................................................FELELŐS SZERKESZTŐ: PONORÁCZ JÓZSEF THEOL. TANÁR PÁPA, FŐ- * FÖMUNKATÁRS ÉS A KIADÓHIVATAL VEZETŐJE: TÓTH LAJOS THEOL ISKOLA, AKIHEZ A LAPOT ÉRDEKLŐ MINDEN KÖZLEMÉNY KÜLDENDŐ. a TANÁR PÁPA, FŐISKOLA, AKIHEZ A REKLAMÁCIÓK INTÉZENDÖK. a Ki végezze az evangélizációt ? Hogy az evangélizáció munkáját ki végezze, ennek a kérdésnek az eldöntése nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Röviden azt mondhatnánk, ami egész természetes is, hogy az Isten igéjének hivatalos hirdetője, a lelkipásztor. Ezt célozza a Sulze-féle gyülekezeti lelkigondozás principiuma, amely szerint sikeres gyülekezeti munka csak úgy végezhető, ha a lelkész a gyülekezetével állandó kontaktusban van és éppen ezért az egyházi körök beosztásánál arra kell törekedni, hogy minél kevesebb lélek jusson egy lelkipásztor kezére. Sulze szerint legfeljebb 5000 lelket gondozhat egy lelkész a gyülekezet által választott presbitériummal. Kisebb gyülekezetekben, ahol megfelelő segéderő nincs is, nem marad más választás, mint hogy a lelkipásztor végzi ezt a munkát is. Ő keresi az alkalmakat, hogy olyan helyekre is elvigye az evangéliumot, hova azok is elmennek, akik a templomba nem szívesen jönnének el, ő maga gondoskodik arról, hogy minden család megfelelő jó vallásos művekkel el legyen látva stb. Azonban a nagyobb gyülekezetekben, ha még alatta marad is a Sulze által megvont határnak a lélekszám, ahol nemcsak a lélekszám nagysága miatt lehet nagyobb az egyháziatlanok száma, hanem különféle tényezők, alkalmak, mik esetleg egy kisebb falusi gyülekezetben nincsenek meg, közremunkálnak a templomkerülés, egyháziatlanság növeléséhez, egyetlen lelkésznek nincs arra ideje s ereje, hogy a maga hivatalos munkája mellett külön igehirdetést végezzen, előadásokat tartson, vasárnapi iskolát, ifjúsági egyesületet vezessen stb., egyszóval rendes evangélizáló munkát végezzen, — már pedig ennél a munkánál a fontosság és rendszeresség elengedhetetlen követelmény. De még ebben az esetben, vagy bármekkora elfoglaltsága legyen is a lelkésznek, neki a kötelessége és a joga a gyülekezeti tagok felett álló theologiai képzettségénél, az evangéliumokban s általában a Szentirásban való alapos jártasságánál fogva, végül — nem szólva belső elhivatottságáról, charizmájáról — gyakorlati ismereteinél s tapasztalásból szerzett technikai képességeinél fogva az evangélizáló munka irányítása. A lelkész legalább is előmunkás legyen, akinek a felügyelete alatt folyik a munka. Természetes, ez kell, hogy arra ösztönözze őt, hogy minden egyéb foglalkozást — pedig éppen eleget várnak a lelkésztől, elvárják, hogy legyen kitűnő bankigazgató (Hitelszövetkezet), jó kereskedő (Hangya), elsőrendű ügynök (biztosítások), stb. — félretéve, még ha anyagiakban kárt vallana is s adminisztratív hivatalos teendőivel meg nem elégedve, munkálkodjék hívei körében, különösen a tévelygő juhok körül. Nem azt jelenti ez, hogy az egyháztagok, a hivek nem vehetnek részt az evangélizálásban s hogy éppen ezen a téren nem lenne szükség az annyira kívánatos kooperációra a lelkész és a hivek között. Sőt ellenkezőleg ! Az az egyetemes papság alapkövén elhelyezkedő református elveink megtagadásával lenne azonos. Egyszerűen arról van szó, hogy a mi református anyaszentegyházunknak van bibliai alapon álló hitvallása, ezt a hitvallást, illetve az ennek alapját képező Szentirást hirdetni s azt az embereknek lelkére kötni, az egyháznak, illetve az egyház mandatáriusának, a lelkipásztornak a feladata, mint azt az E. T. I. t.-c. 143. §-a is elrendeli, de az ő irányítása, vezetése mellett más is mindenki részt vehet, sőt kell is, hogy részt vegyen ebben a munkában. Nemcsak a hivatásos lelkipásztoroknak, hanem minden igaz keresztyénnek mondja Péter: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hivott el titeket,“ (1. lev. II. 9.) természetesen azonban, hogy ez csak az egyházi rend keretei között mozoghat. De következik belőle az, hogy, aki világosságot kapott, világosságot kell adni és aki ismeri az utat épen a testvéri szetetetből kifolyólag, embertársa előtt meg is jelölje azt. Bárcsak minél több tagja lenne gyülekezetünknek, akik világosságra hivattak el s részt akarnak venni a gyülekezet színvonalának emelésében. Ezt a szükség s a keresztyén egyház református felfogása is megköveteli. Ha pedig olyan egyénnel találkozunk gyülekezetünkben, akit az Isten különösképpen megáldott az evangelizálás charizmájával, akit áhítattal hallgat a hitetlen is s akiben oly nagy a szuggesztiv erő, hogy tömegeket képes magával ragadni, igyekezzünk vele állandó érintkezést tartani fenn, ráhatással esetleg egyes ágakban munkatér biztosításával munkatársunkká tenni. Egy ilyen „született evangélista“ többet tehet, mint „száz pap“ mert egészen másként nézi és hallgatja őt a nép, mint a hivatásos lelkipásztort. A lelkésznek az evangélizálás terén igen nagy segítségére vannak a hivatalos munkások. Ezeknek a szükségességével nem kell bővebben foglalkoznunk, mindaddig nem számíthatunk az egész vonalon egyöntetűen fellépő harcra, mig intézményesen nem szervezzük az utazó evangélizáló (belmissziói) lelkészi állást. Már Wiehern hangoztatja Denkschriftjében (174 1.), hogy a mi egyházunknak el kell jutni az utazó, vagy az utcai lelkipásztori intézmény megszervezésére, mert csak ettől lehet várni, a munka intenzívvé és rendszeressé tételét. Az utazó evangélizátornak — megtartva Wiehern kifejezését: Evangelist — nem uj gyülekezetek alapítása, meglevők kormányzása, vagy hatalmas beszédekkel csak fölrázása az alvóknak stb. a feladata, hanem anélkül, hogy bővebben kívánnánk ezzel foglalkozni, az evangélizáló munkába való bevezetés s így közvetlen segítségnyújtás a lelkésznek. Győry Elemér.
