Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1926-06-20 / 25. szám

112. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. — A főiskolai éremgyüjtemény számára újabban Szőnyi Ilona tanítónő Neszmélyről 5 drb. római pénzt, Baráth Dániel nyug. tanító Hajmáskérről, Szűcs Dezső tanár közvetítésével 10 drb. háborús szükségpénzt adomá­nyozott. Fogadják az adakozók e helyen is a főiskola hálás köszönetét. — Harangszentelés. Az áldozatkészség szép pél­dáját adta a péri református gyülekezet. Május hó 24-én szenteltetett fel 246 kg.-os harangja. Május hó 9-én érkezett harangot lovasbandérium kíséretében hozta haza Pannon­halma állomásról. Öröm volt látni a szemekben megcsillantó örömkönyeket s az uj harang fogadására valláskülömbség nélkül összegyűlt sokaságot. Fehérruhás leányok koszorúk­kal halmozták el a várva-várt harangot. A falu határába érve a kisebbik harang üdvözlő hangja mellett vonult a közönség zsoltárokat énekelve a református templom elé, hol Györgydeák Dániel pázmándfalui ref. lelkész üdvözölte a megérkezett harangot az egész gyülekezet nevében, könnyeket fakasztó beszédben. Május 24-én volt a felavatás ünnepélye. Ez alkalomra feldíszített templomot a közönség zsúfolásig megtöltötte. A felavató imát Györgydeák Dániel pázmándfalui ref. lelkész mondta, mely után megszólalt az új harang. Az Isten igéjét Horváth Lajos mezőörsi ref. s. lelkész hirdette. Istentisztelet alatt az énekkar két alkalmi énekkel szerepelt. Végül Györgydeák Dániel pázmándfalui ielkész úrvacsorát osztott. A istenitiszteleten részt vett a községi képviselőtestület küldöttségileg. Istentisztelet végez­tével a harangok a világháborúban elesett hősi halottakat siratták. Délután gyászistentisztelet volt a világháborúban elesett hősi halottak emlékére. A gyászbeszédet Horváth Lajos mezőörsi s. lelkész tartotta. Régi, fájó sebeket szag­gattak fel szavai, beszéde alatt azonban a fájdalom könnyei örömkönyekké változtak. Gyászbeszéd után a harangszerzés történetét Kók Gyula helybeli tanító ismertette. A harang a soproni Seltenhoffer cég alkotása. A harang 18 millió koro­nába került mely Összeg önkéntes adakozás utján folyt be. Ez alkalomra a péri ref. leányegyház leánytagjai a szó­széket 1,600.000 K. költséggel bevonták. Adja Isten, hogy az áldozatkészség szép példája minél több követőre találjon. f=l HIVATALOS RÉSZ fel ______________________________ »«£••*<■•*•••00« •••••••*»••• •••«»«••»•‘»•«»••«•••••••es® A dunántúli református püspöki hivataltól. 1731/1926. sz. Értesítés. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 40.684/1926. II. ü. szám alatt kiutalta a julius havi kongruát és családi pótlékot; a kiutaló rendelet az előző junius havi kimutatással szemben a következő változásokat tünteti fel: Sebestyén József Balassagyarmat 2,184.000 K, Bállá Dezső Kúp 2,364.000 K, Szilassy Sándor Magyarbarnag 1,653.000 K, Zergi Mihály Nagyvázsony 3,474.000 K, Kis József Pápa 926.000 K, Neupor Béla Pápadereske 1,266.000 K, Bózsa Sándor Sáregres 343.000 korona. Komárom, 1926 junius 19. Czeglédy Sándor ___________ püspökhelyettes. A veszprémi egyházmegye esperesétől. 448/1926 sz. Nagy tiszteletű Lelkész Urak! A református és evangélikus egyetemes egyházak f. évi junius 1-től sajtó-tájékoztató irodát szerveztek és annak ve­zetésével Farkas Sándor hirlapiró urat bízták meg. Ez az iroda, amelynek közleményei a Magyar Országos Tudósító cimü kőnyomatos újság (Budapest, V., Zrinyi-utca 2.) új egyházi rovatában jelennek meg, hivatva van informálni a napilapokat, minden fontosabb, szélesebbkörü nyilvánossá­got érdeklő egyházi és egyháztársadalmi esemény dolgában. Rendkívül fontos érdek, hogy a fenti cimre és névre min­den az országos közvélemény elé való egyházi és egyház­társadalmi eseményről pontos értesítések menjenek. Amidőn ezen körülményre lelkésztestvéreim szives figyelmét felhívom, 1926. egyszersmind kérem, hogy megfelelő, pontos értesítésekkel egyházunk közérdekét előmozdítani szíveskedjenek. Alsóörs, 1926 junius 10. Tisztelettel: Szűcs József ____________ esperes. A veszprémi ref. egyházmegye elnökségétől. 469/1926. sz. Meghívó. A veszprémi ref. egyházmegye folyó évi rendes köz­gyűlését és ezzel kapcsolatos egyéb üléseit, értekezleteit a következő sorrendben tartja: I. Julius 21-én délelőtt 9 órakor Veszprémben, az elemi iskola helyiségében egyházmegyei tanügyi bizottsági ülés, melyre Fazekas Mihály tanügyi elnök úr ez úton hivja meg a bizottság tagjait. II. Julius 21-én délelőtt 9 órakor veszprémi tanács­termünkben egyházmegyei számvevőszéki ülés, melyre a számvevő urak tisztelettel meghivatnak a vagyonkezelési szabályzat 14. §-ában előirt jelentéseik megtétele és meg­tárgyalása végett. III. Julius 21-én délelőtt 11 órakor veszprémi tanács­termünkben egyházmegyei lelkészegyesületi és belmissziói bizottsági ülés a folyó ügyek és kérdések letárgyalására. Úgy a lelkészi, mint a világi tagok ez úton tisztelettel meg­hivatnak. IV. julius 21-én délután 2 órakora veszprémi tanács­termünkben egyházmegyei közgyűlési előértekezlet, melyen a közgyűlés alkotó tagjai és az érdekeltek megjelenhetnek. V. Julius 22-én délelőtt 9 órakor egyházmegyei köz­gyűlés, mely veszprémi templomunkban istentisztelettel kez­dődik. Isten igéjét hirdeti Kátay István. A közgyűlés leg­fontosabb tárgyai: Elnöki megnyitó, esperesi jelentés, tan­ügyi bizottsági jegyzőkönyv és tanügyi elnöki jelentés, bel­missziói jelentés, számadások, segélykérvények, egyéb a közgyűlés hatáskörébe tartozó ügyek. Az E. T. I.: 51. §-ban megjelölt alkotó tagok tisztelettel meghivatnak. Igazolatlanul elmaradás ugyanezen t.-c. 55. §-a értelmében az egyház­­megyei közigazgatási és törvénykezési ügyrend 28. pontja alatt megszabott, de aranykoronába átszámított bírságolást vonja maga után. Minden, a közgyűlésre tartozó ügy szabály­szerűen fölszerelve úgy küldendő az esperesi hivatalba, hogy a gyűlés előtt 15 nappal beérkezzék. Elkésve és föl nem szerelten érkező ügyek visszautasíttatnak. VI. Julius 22-én délután 3 órakor ugyancsak a tanács­teremben egyházmegyei bírósági ülés, melyre az E. T. V.: 11., 16. és I.: 152. §-ai értelmében illetékes alkotó, indít­ványozó és jegyzői tagok az E. T. I.: 149. §. b), 157. §. és a bírósági ügyviteli konventi szabályok 3. §-ára utalással, tisztelettel meghivatnak. A nagytiszteletü lelkész urak felhivatnak, hogy jelen meghívót az egyházközségük területén lakó mindazon egy­házmegyei tisztviselőkkel és egyénekkel, akiket ez bármely részében és vonatkozásában érinthet, megjelenése után azonnal igazolható módon közölni méltóztassanak, mert semmi más meghívást kibocsátani nem áll módunkban. Egyházmegyénk minden tagjára I^ten gazdag áldását kérve, vagyunk készséges híveik és testvéreik: Alsóörsön, 1926. évi junius hó 12-én. Dr. Segesdy Ferenc Szűcs József egyházmegyei gondnok. esperes. A tatai ref. egyházmegye közgyűlése nem, mint sajtó­hibával jelezve volt julius 3-án, hanem julius 8 (nyolcadikán) lesz. * A kongruában, vagy kongrua-segéíyben, vagy családi-pótlékban részesülő lelkészek és a családi-pót­­részesülő s.-lelkészek jogcimigazolási kötelezettségük­nek junius hó folyamán tegyenek eleget (1. D. P. L. 1925 6—7. számában 326. sz. püspöki körlevél). Aki az igazolást elmulasztja, annak segélyeit a következő hó elsejével be fogják szüntetni. Pápa, 1926. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető : Nánik Pál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom