Dunántúli Protestáns Lap, 1926 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1926-05-30 / 22. szám
100. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1926. miniszter felkérésére, egyházkerületünk püspöke dr. Antal Géza Komáromban csatlakozott a porosz kultuszminiszterhez és kíséretéhez s Esztergomig vasúton, onnan pedig Budapestig a Zsófia termes hajón kisérte el a hazai kulturális viszonyaink tanulmányozására jött előkelő vendégeket. A porosz kultuszminiszter maga is theológiai pályára készült s csak négy szemeszter elvégzése után lépett át a keleti tudományok tanulmányozására, de a theológiai és egyházi ügyek iránt rendkívül melegen érdeklődik. Heidelbergi közös tanulmányaik s közös személyes ismerősök révén csakhamar közvetlen meleg beszélgetés fejlődött ki a porosz kultuszminiszter s kerületünk püspöke között, ki felhasználta az alkalmat, hogy a Berlinben magyar tanulók, köztük theológusok részére is létesített alapítványok létrehozása körül kifejtett munkásságáért külön is kifejezze a porosz kultuszminiszternek egyházunk köszönetét. — A lelkészi korpótlék kérdése. A porosz kultuszminiszter látogatásával kapcsolatban beható megbeszélést folytatott dr. Antal Géza püspök úr, gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter úrral és Petri Pál államtitkárral egyházunk aktuális kérdéseiről. Örömmel közöljük, hogy a kultuszminiszter úr a legteljesebb mértékben át van hatva a lelkészi korpótlék folyósításának elodázhatatlan voltától s kijelentette, hogy az 1927—28. évi költségvetésbe a lelkészi korpótlékra szükséges összeget feltétlenül beállítani kívánja. Egyházkerületünk püspökét felhatalmazta, hogy ezt a kijelentést a konvent előtt is hozza tudomásra s megígérte, hogy a kultuszminisztérium mindent el fog követni, hogy ennek a törekvésnek érvényt szerezzen. — Halálozás. Gyalókay Béla nyugalmazott dadi lelkész, a tatai egyházmegye volt főjegyzője 63 éves kofában folyó évi május hó 25-én Komlódon elhunyt Temetése május 27-én volt. Áldott legyen emlékezete! — Nyugdíjba vonuló lelkészek. Az országos református lelkészi nyugdíjintézet s özvegy-árva gyámintézet végrehajtó bizottsága 1926 május 25-én tartott ülésén saját kérelmükre nyugdíjazta Vikár Vince tapolcafői (1926 julius 1-ével), Barla Szabó János nagydobszai (1926 okt. 1-ével) és Barakonyi Kristóf homokszentgyörgyi (1926 november 1-ével) lelkészeket. Mind a három nyugalomba vonuló lelkész érdemes s jó munkás volt. Barakonyi Kristóf esperesi, Vikár Vince egyházmegyei főjegyzői tisztséget is viselt. Visszavonultságban töltött életük legyen csendes, békés, áldott élet még hosszú éveken át! — Harangszentelés. Szép ünnepélye volt május hó 16-án a pázmándfalui, hegyi és győrsági egyesült református egyháznak. Ezen a napon szenteltetett fel 2 és fél mm. harangja. A harang már április hó 5-én megérkezett. Szép diszmenet vonult érte a pannonhalmi állomásra. Két négyes fogat hozta lovasbandériummal, fehérruhás leányoktól kisérve a harangot a vasállványokkal együtt. Szép volt látni az ünnepélyes jelenetben a komoly férfiakat, elöljárókat, magyarruhás hajadonokat, amint példás rendben zsoltárok és hazafias dalok éneklése közben megérkeztek. A falu határába érve a kisebbik testvér üdvözölte a nagyobbikat. Megérkezve, az új harangot élőszóval lelkész üdvözölte a gyülekezet nevében. Ezen ünnepélyünkön hangzott el egy kijelentés: „Harangjuk szép, de a templomuk kopott“. Ezen kijelentés eredményeképen azonnal elhatároztatott, hogy „harangszentelés addig nem lesz, mig a templomunk is szép nem lesz“. A szót tett követte. Á szépen megrenovált templomban folyhatott le május 16-án a harangszentelés ünnepélye. A virágokkal díszített nagy méretű templomot zsúfolásig megtöltött hivek előtt Kovács Lajos fehércsurgói pap — Pázmándfalu szülötte végezte a harangfelavatást az urasztalánál, imájával, melynek végeztével megszólalt az új harang, örömkönnyeket csalva mindenki szemébe. Ugyancsak ő hirdette az Isten igéjét is; gyermekkori visszaemlékezésekkel átszőtt és magasztos gondolatokkal felépített beszéde alatt szem nem maradt szárazon. Istentisztelet alatt az énekkar is szerepelt alkalmi énekkel. A harang szerzésének történetét helyi lelkész ismertette. Az istenitiszteleten képviseltette magát a róm. kath. egyház esperesplebánosával, híveivel, a község főjegyzőjével és egész képviselőtestületével, az önkéntes tűzoltóság parancsnokaival együtt, melynek sorrfalai között vonultak diszkapu alatt a fungens lelkészek a zsúfolásig megtöltött templomba. Az istentiszteletről kitódult közönség gyönyörködve hallgatta a remek összhangzásban zengő harangokat, melyek immár a világháborúban elesett hősi halottakat siratták. Délután a világháborúban elesett hős katonák emlékére gyászistenitisztelet volt, zsúfolásig megtöltött templomban Lampérth Lajos rédei lelkész hirdette az igét, szavai sebeket szaggattak fel, de egyszersmind a vigasztalás balzsamát is csepegtették a fájó szivekre, vigasztalva az én népemet, eltörölve a sirók könnyeit. Á harang a soproni Seltenhoffer cég alkotása. A harang beszerzési ára vasállványokkal ellátva, szereléssel és egyéb költségekkel együtt — bele értve a templom renoválását — 55,000.000 koronába került, mely összeg részint önkéntes adomány, részint kivetés utján folyt be. Erre az ünnepélyre a Nőegylet is önkéntes adományával új urasztali térítőt készíttetett s a szószéket ugyanazon anyaggal bevonva feldíszítette 4,000.000 K költséggel. „Dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás.“ — Pápán a hősök emlékünnepén a város felkérésére az ünnepi beszédet Szűcs Dezső főgimn. tanár tartja. — Cserkészdélután. A kollégium 227. sz. gróf Tisza István cserkészcsapata vasárnap, május 30-án délután 3 órai kezdettel újoncavató ünnepélyt tart. — A pápai Ref. Leányegyesület junius 6-án jótékonycélu vásárt rendez viziünneppel egybekötve, d. e. 11 órakor érdekes műsorú matiné. e»o< m mi HIVATALOS RÉSZ 1=1 A dunántúli református püspöki hivataltól. 1536/1926 sz. Felhívás. Öt hazafias egyesület: a Magyar Nemzeti Szövetség, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége, a MOVE, az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga és a Honszeretet Egyesület elnöksége az iránt kereste meg az összes magyarországi püspököket, hogy a trianoni béke hatodik évfordulója alkalmából, 1926 junius 4-én, rendeljék el Csonka-Magyarország összes templomaiban a harangok meghúzását, hogy ezek hangjai a Magasságban Lakozónak trónja elé szánjanak élő tiltakozásul ez ellen az igazságtalan, gyászos, gyilkos béke ellen. E megható manifesztációból magyar református egyházunknak is ki kell vennie részét. Felhívom azért egyházkerületünk lelkészi karát, intézkedjenek arról, hogy a nevezett napon (junius 4, péntek), délután négy órától fél öt óráig egyházkerületünk összes harangjai megszólaljanak, nemcsak az anya-, de a társ-, leány- és fiókegyházakban is. Az e napon tartandó reggeli istentisztelen a délutáni harangozás jelentőségét hirdessék ki és magyarázzák meg a hivek előtt. Budapest, 1926 május 27. Dr. Antal Géza ____________ püspök. A veszprémi egyházmegye esperesétől. 343/1926 sz. Felhívom egyházmegyénk azon lelkészeit, akiknek egyházában a tanítói nyugdíjintézeti járulékot a folyó évben is az egyház pénztára fizeti, ezen körülményt hozzám azonnal bejelenteni szíveskedjenek. Alsóörs, 1926 május 22-én. Szűcs József esperes. Pápa, 1926. Főiskolai könyvnyomda. — Felelős vezető: Nánik Pál.